Nemrégiben számoltunk be arról, hogy nagyjából mikorra is várhatjuk az EA Sports verekedős játéksorozatának folytatását, ami többek meglepetésére felnőtteknek szóló besorolást kapott.
A napokban azonban egy teljesen új előzetes is napvilágot látott, amelyben további izgalmas részletek derültek ki a játékról, illetve átfogó betekintést kaptunk abba, hogy miként is varázsolja a Frostbite Enginge igazán valósághűvé a brutálisnak ígérkező mérkőzéseket.
A négy és fél perces videóból továbbá azt is megtudtuk, hogy egy teljesen új dinamikus sebzési és sérülési rendszert fejlesztettek ki, amely még realisztikusabbá varázsolja majd a küzdelmeket. Ráadásul a sérüléseinkből adódóan figyelnünk kell majd arra is, hogy ezek miként befolyásolják harcosunk mozgását és képességeit.
Az UFC 5 minden bizonnyal az előző részeknél összetettebb és gördülékenyebb harcokat kínál majd az MMA kedvelőinek, amelyeket a teljesen új bírói reakciók, a szuperlassítások és a különböző kihívássorozatok tesznek majd még izgalmasabbá.
Ha ezek alapján pedig meggyőzőnek találtad a játékot és az előrendelésre adnád a fejed, mint ahogyan azt már a korábbi szivárgások alapján is sejteni lehetett, valóban korai hozzáférést, illetve három legendás harcost kapsz a vásárlásod mellé, többek között Mike Tysont, Muhammad Alit és Fedor Emelianenkót.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!