[FuN] Te vajon PC-sznob vagy?
A Gamespy egy poénos kis toplistát állított össze azokról a jegyekről, amelyekből rájöhetünk, hogy PC-sznobok vagyunk-e.
A Gamespy egy poénos kis toplistát állított össze azokról a jegyekről, amelyekből rájöhetünk, hogy PC-sznobok vagyunk-e.
A PlayStation 3 meglepően sikeres angliai nyitása után a második hétre máris jelentősen visszaestek az eladások.
Április eljseje lévén vártam már, hogy fura hírek kapnak szárnyra. Itt is van rögtön a Google Paper, ami úgy tűnik a Google idei poénja - tavaly az 51-es körzetet Google Earth-tel meglátogatva találhattunk furcsaságokat (már akinek a kerti sütéssel párhuzamosan a csészealjat lemosó és annak aksiját feltöltő, erősen hupikék lények annak számítanak :) )
A DreamWorks idén május 18-án mutatja be a legújabb Shrek filmet, ami immáron a harmadik lesz a sorban.
A "The Prestige" sajtóvetítésén egy külön nyomtatványon kellett aláírnom, hogy „a rendező kérésére” nem lövöm le a film végső poénját. Nos, Christopher Nolan rosszul fogalmazta meg kérését, ugyanis ez a film telis-tele van hajmeresztő trükkökkel, átverésekel. Amellett, hogy zseniális…
A FlatOut első része meglepően jóra sikeredett, aminek hála már jó fél éve a boltokban pihen a második rész is.
Jövőre egyik kedvenc direktorom, Quentin Tarantino új alkotással jelentkezik - sőt, őrült cimborája, Robert Rodriguez is betársult a projektbe, melynek címe GrindHouse. A régi idők lepukkant, nonstop B-filmeket vetítő mozijait nevezte így a köznyelv - bárki, aki látott már Tarantino vagy Rodriguez filmet, pontosan tudja, mennyire imádja ez a két fószer a trash-mozikat. Miért ne tisztelegnének hát eme jó kis agyatlan horrorakciók előtt? A Grind House két különálló filmből áll, melyek közt kamu-filmelőzetesek oldják a feszültséget. A szegmenseket 60-60 percesre tervezték, de a rendezők legutóbbi nyilatkozatai szerint jelenleg már mindketten két órányi anyagnál járnak, így akár egy 4-5 órás produkció is kisülhet a dologból. Rodriguez rendezi a Planet Terror című epizódot, melyben zombik ömlenek egy kisvárosra, amiből semmi más nem sülhet ki, mint rengeteg véres húscafattal tarkított akciók, és persze fergeteges poénok. Elég, ha megemlítem, hogy a Rose McGowan által alakított női főszereplőnek egy gépfegyver virít a lába helyén. Rodriguez először John Carpentert akarta megnyerni, hogy dobjon össze neki valami jó kis minimál szinti-muzsikát, de a mester visszautasította a felkérést. A muzsika ettől függetlenül a Carpenter-filmekben megszokott egyszerű, de nagyszerű elektronikus szólamokból fog állni. Tarantino foglalkozik a Death Proof című slasher-mozival, melyben egy vérszemet kapott őrült kaszkadőr (Kurt Russel) ámokfutását követhetjük végig. Russel a kocsijával gázol halálra ártatlan nőket, legalábbis amíg nem találkozik a Rosario Dawson alakította női főszereplővel. Aki látott már Tarantino filmet, az tisztában van vele, hogy a zenére itt sem lehet semmilyen panasz, a jó öreg hatvanas évekbeli klasszikusok ömlenek majd a kocsi rádiójából. A Grind House jövő áprilisban érkezik az amerikai mozikba, a vadiúj előzetest alant láthatjátok.
Boldog szerdát mindenkinek! Jeles nap ez a mai a GameStar történelmében: ha minden jól megy, ma le tudjuk adni a szeptemberi számot :) A Games Convention gyilkos módon felkavarta az állóvizet és egyszerre esett be annyi anyag, hogy gyakorlatilag éjjel-nappal dolgoztuk fel őket. A DVD tegnap már elment a gyárba. A GSTV tényleg minden eddiginél hosszabb lett, lesz mit nézegetni (és hallgatni!), de tartogatunk még más meglepetéseket is. Nem lőném le a poént, inkább bepótolom a személyes lemaradásomat a hírek terén.
| Megy a legény napok óta az erdõben, mire talál egy kunyhót. Bekopogtat, és egy idõs néni nyit ajtót. Megkérdezi az ifjú: -Jónapot kedves néne, nem tud nekem adni egy kis levest? Napok óta nem ettem semmit. -De, tudok, tegnapi leves jó lesz? -Persze, köszönöm. -Jó, akkor gyere vissza holnap. |
Augusztus 13-án, vasárnap elhunyt Tony Jay, akinek hangját szinte biztosan mindenki hallotta már. Az angliai születésű színész számos filmhez és videojátékhoz adta mély, tekintélyt parancsoló hangját. Idén áprilisban jóindulatú daganatot távolítottak el szervezetéből, ám ezt követően nem sikerült felépülnie. A folyamatos kezelések ellenére Tony Jay hetvenes éveit taposva eltávozott az élők sorából. Munkássága azonban örökké megőrzi emlékét. Élete során olyan világsztárokkal játszott együtt, mint Arnold Schwarzenegger, Danny Devito, Woody Allen, Karl Malden, Kim Basinger, Dan Aykroyd; tévés szereplései közül kiemelkedik A Szépség és a Szörny produkciója, de említést érdemel még a Star Trek és a Lois és Clark is. Az 1970-es években kezdődött meg karrierjének felfelé ívelése a Lied in My Hearth című musicalben hozott alakításával. Ezt követően közel 130 másik filmes produkcióban vett aktívan részt, a 90-es évektől azonban már csak szinkronmunkákat vállalt. Ekkor kezdett rajzfilmekkel és videojátékokkal is foglalkozni. Hangjának csengése miatt szinte kivétel nélkül narrátori szerepet töltött be. Néhány fontosabb munkája: Fallout, Legacy of Kain, Sacrifice, Return to Castle Wolfenstein, Baldur's Gate, Icewind Dale, Star Trek: Armada, Freelancer, Lionheart, Everquest, Galleon, World of Wacraft, X-Men: Legends.
A Rayman Raving Rabbids kiadója, a Ubisoft úgy gondolta, jó poén, ha a játékot kizárólag agyament rövid videókkal próbálja népszerűsíteni. Ezúttal két újabb ilyen, igen fontos tényeket közlő animációk bukkantak a felszínre, amelyekből megtudhatjuk, hogy a nyulak nem szeretnek tehenet fejni, illetve soha nem csukják be az ajtókat...
Madárcsicsergős jó reggelt! Úgy hallottam, hogy hétvégére ismét jobb idő lesz, ami pont kedves majd a GameStar tábor lakóinak, bár az idő nagy részét valószínűleg idén is mindenki bent tölti majd a gép előtt... bbenjoe becenevű olvasónk küldött egy jó hosszú Half-Life 2 képregényre mutató linket, ami bár nem új, de ismét sikerült engem is megmosolyogtatni. Zseniálisan összerakták - mellesleg itt található. Angoltudás, és a játék viszonylag alapos ismerete szükségeltetik a poénok megértéséhez. Ám készültem egy viccel is.
| A paraszt bácsi a folyóparton baktat a szekerével. Ott van szolgálatban a rendőr. A bácsika megkérdezi tőle: - Biztos úr, hol lehet itt baj nélkül átkelni a szekérrel? - Jöjjön csak, bátyám, majd megmutatom. Itt nyugodtan áthajthat. - A bácsi úgy is tesz, de hamarosan elsüllyed a szekérrel együtt. Megszólal a rendőr: - Érdekes! A kacsáknak csak derékig ért. |
Aki nagyon kíváncsi már, mit is mutat a Prey ma hajnalban kiadott demója, de még nem töltötte le (a mirror segítségével már nincs akkora terhelés, jön az szépen), esetleg nem elég erős a gépe, mostt itt a nagy lehetőség! A múltkori E3-as szösszenet sikereire való tekintettel úgy döntöttünk, most egy komplett prezentációval kedveskedünk az érdeklődőknek. Egy 13 perces összeállításban megismerhetitek a demó öt szingli pályájának többségét időrendben, bemutatva, miért is olyan jó ez az FPS :) Reméljük, mindenkinek tetszik az elgondolás, és a jövőben is vártok tőlünk hasonlókat, esetleg ennél exkluzívabb formában is... :) VIGYÁZAT! SZPOJLERVESZÉLY!!! (ami szabad fordításban annyit tesz, hogy mindent poént lelövünk benne :P)
Alyx él! - még szép! Ám ez nem elég új információnak: a Steampowered fórumain azonban ennél többet is megtudhatunk a Half-Life 2: Episode Two kapcsán, amelyek szintén a PC Gamer magazinból származnak (Thanks GGMania) Vigyázat! Lelőjük a poént! - Nagyobb szerepet kapnak a Vortigaunts-ok, vagyis azok a barna, elektromos lények, amelyek a második részben már a mi oldalunkon álltak. - Újabb részletekre derül fény GMannel kapcsolatban (szerintem csak még több rejtélyt kapunk :)) - Az új járművet az erdőben lakók készítették - Az új helyszínek (rakéta siló, aknamező, stb.) sokkal realisztikusabbak lesznek, mivel az eddigi alapvetően városi környezettől eltérő befolyásoló tényezők hatottak rájuk. - Eli és Kleiner az egyik rakéta silóba fészkelte be magát, feladatunk pedig eljutni hozzájuk - A Striderek és Hunterek valószínűleg kapnak majd egy gyengepontot - Azok a bizonyos nagy volumenű csaták az erdőben játszódnak majd, ahol a fák biztosítják majd a legjobb fedezéket - Elképzelhető, hogy az új multiplayer mód valójában a Team Fortress 2 lesz?!
A hazai mozikban a héten kerül vetítésre a világszerte nagy port kavart The Da Vinci Code című könyv film adaptációja. Nem kellett sokat várni, és természetesen kiderült, hogy ennek is lesz játék változata. Nem akarok semmi poént lelőni sem a könyvből, sem a filmből, de szerintem a játék honlapját mindenféle spoiler veszély nélkül csekkolhatjátok. Ha érdekel, klikk ide.
A késő esti órákban, ha éppen nem lenne elegendő az általatok beküldött, és az imént kitett 26 olvasói cikk, íme itt van G-San mester legújabb elmélkedése. Ezúttal a GSC Game World által fejlesztett, jelenleg béta változatban lévő Heroes of Annihilated Empire-be kukkanthattok bele:
| "A készítők, avagy a GSC nem tudta megállni, hogy megint el ne süsse azt a "poént" amit anno a Cossacks sorozatban is megejtett. Konkrétan arról a kis apróságról van szó, hogy egy csöppet több egység lesz majd a pályán, mint azt a legvadabb WarCraft III-as álmainkban elképzeltük." Erre tessék » |
BAAAAAH!!! Mindig is tudtam, hogy óriási film lesz ez az X-Men: The Last Stand, ezt már bebizonyíttotta a trailer is. Most viszont itt egy hét perces filmrészlet, ami nagyrészt semmi izgalmasat nem mutat - legalábbis az elején. A bajtársak újratalálkozásával kezdődik, majd átevezünk látványosabb helyszínekre is, amit végül a múltkori előzetes némileg bővített jelenetivel zárnak. Eszméletlen!!! Poént nem lő le, de aki ennek ellenére inkább nem nézné meg, az menjen a Marsra! :D
Sam Suede: Undercover Exposure - A nagy visszatérésA Leisure Suit Larry sorozat alkotója, aki volt szerencsés a Sierra Online Networknél is dolgozni, Al Lowe most szépen csöndben visszatér a játékfejlesztés világába. Al Lowe néhány évvel ezelőtt vonult vissza a játékdizájn gyönyörű világába, míg Ken Wegrzyn fel nem kereste egy fantasztikus ötlettel és rá nem vette, hogy legyen az újonnan alapult iBase Entertainment egyik alapító tagja. Jelenleg a srácok keményen dolgoznak első alkotásukon a Sam Suede: Undercover Exposureön. Úgy gondolják az iBase feladata nem csak egyszerű már meglévő játékok klónjainak elkészítése, hanem teljesen egyedi alkotások megteremtése. Ennek megfelelően a Sam Suede egy olyan akció játék, melyben a már korábban megszokott elemeket, mint erőszak és brutalitás teljes mértékben lecserélik, sokkal inkább a poén veszi át a fő mozgató elem szerepét, megalkotva ezzel a komikus akció műfaját. Az akció szerelmesei természetesen megtalálják a nekik megfelelő kihívásokat, kalandokat. A különbség az, hogy karakterük kissé ostoba, ám annál szexisebb, nem fog véres mészárlásokat produkálni sokkal inkább kihasználja a terep adta lehetőségeket és inkább megbújik, ám ha harcra kerülne a sor, ő jól megtapossa ellenfelét és tovább áll. Rengeteg megoldandó rejtély lakozik a játékban, melyre még egy pluszt rárak az MI, ami sokszor igazán megnehezíti a feladatok teljesítését. Sam karaktere pedig cseppet sem hasonlítható majd Larry Lafferty személyéhez, hiszen Sam nem egy hétköznapi ember hírében áll. Igazán különleges egyén, akinek egyik pillanatról a másikra szakadnak nyakába a gondok, mikor az Ecstasy-szigetre tett kiruccanása balul sül el, hiszen a tábor tulajdonosát megölik. A játékról még annyit érdemes tudni, hogy rengeteg párbeszédes jelenet lesz benne, melyek egész profi módon lesznek kivitelezve, komoly választás elé állítva sokszor a játékost. A tervek szerint az iBase első játéka valamikor 2007-ben érkezik a kedvenc konzolokra és PC-re egyaránt.
Sam & Max - epizódikus kontent várható!A GameTap csapata egyre jobban tetszik nekem :) A Telltale-lel karöltve kitalálták, hogy az egykor igen sikeres kutya és nyúl duó, vagyis Sam & Max nem csak egyszerű folytatásként tér vissza közénk. A mostanában egyre népszerűbb, epizódikus megjelenéssel adják majd ki, folyamatosan amíg van rá igény. Idén már kint is lesz az első, és már most tudják, hogy további néhány epizód biztosan lesz. Ha esetleg nem ismernéd a játékot: a régi, jó öreg, korábban sokkal minőségibb játékokat alkotó LucasArts egyik legjobb kalandjátéka volt. Egy kutya és egy nyúl kalandjairól szól, akik egyébként igencsak csetlő-botló magándetektívek. A korábban is kedvelt point-and-click elvet követte, és a legjobbak a poénjaik voltak. Az idei E3-on elméletileg kapunk róla egy videót is, és kiderül, hogy mennyire sikerült újra megragadni a régi fílinget.
Botrányszagú modifikációról számolhatok be, amely az Elder Scrolls IV: Oblivion című szerepjátékhoz készült. Az alig 80 kilobájtos csomag sikeresen leszedi karakterünkről a ruhát, de szerencsére csak a női modellekről. Használja mindenki szeretettel. Természetesen nem a pornográfia támogatása volt a célja a készítőknek, mindössze egy poénról van szó. Klikk! Hopp, itt egy videó is...
Mielőtt bármi másba kezdenék, gyorsan leszögezem, hogy tegnapi bolondok napi kamu híreink után mától ismét visszaáll a rend. Igen: tegnapi tizenhat hírünkből (beleértve a reggeli beköszöntőt), tíz kizárólag a képzelet szüleménye.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)