Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1050

Új hazai fejlesztőcég alakult

Hír | 2006.04.01 12:55

Egy igazán fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai GameStar magazin. Lévén számos országban piacvezető az újság, a lapkiadó úgy döntött, új távlatokat nyit meg, és játékfejlesztő céget alapít. A GameStar magazin felelős kiadója GameStar Software néven játékfejlesztő céget alapított, és korábbi hazai stúdióktól átigazolt tagokkal nekilátott első projektjének. Nagyrészt tehetséges fiatalokból áll az egyelőre tizenöt főt számláló csapat, amely az IDG Hungary Kft. által bérelt irodaépületben ugyanazon az emeleten kapott helyet, ahol a magazin szerkesztősége is dolgozik évek óta. A munkálatokat Halász Bertalan főszerkesztő felügyeli, ám a tényleges irányítást Jámbori András vezető programozó végzi. A tervek szerint a fejlesztésből a GameStar szerkesztősége is aktívan kiveszi a részét, bár még a pontos feladatkörök nem tisztázottak. Az első játék neve Dog Piddle Tycoon. A játékos feladata a kutyák sétáltatása lesz. A különböző ebfajták más és más tulajdonságokkal és igényekkel rendelkeznek. A kistermetűekkel általában sokkal könnyebb bánni, de ez függ attól is, hogy mikor etettük meg őket utoljára, vagy hogy épp tartózkodik-e a közelben egy ellenkező nemű állat. A játék előrehaladtával egyre több kutya lesz ránk bízva, akiket be is kell majd idomítani. Ehhez nyújtanak segítséget a tréningpályák, ahol különféle gyakorlatokat kell időre végrehajtatunk az ebekkel. Amint a ezzel végeztünk, a játék átcsap menedzselős stratégiává. Első lépésben saját céget alapítunk, majd később alkalmazottakat is felvehetünk, kutya fodrászatot, panziót, stb. nyithatunk. A játék a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával készül. Közleményük szerint szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon még mindig mekkora problémát okoz a kutyapiszok eltakarítása, ami a hanyag emberi magatartás következménye. Pontosan ezért külön hangsúlyt fektetnek a fejlesztők a kutyasétáltatás valósághűségére. A kutyapiszok felszedésének elmulasztása büntetéssel jár, ha viszont kutyánkat be tudjuk idomítani arra, hogy csak a kijelölt helyeken végezze el a dolgát, azért jutalom üti a markunkat. A Dog Piddle Tycoon megjelenése idén a karácsonyi szezonra várható. A tervek szerint a decemberi GameStar magazin mellékletén ingyenesen hozzájuthatnak majd az olvasók. A nemzetközi disztribúciót az Atari vállalta magára.

Tovább késik a SiN Episodes

Hír | 2006.03.28 03:07

Tavaly decemberben határozatlan időre halasztották, februárban március végére ígérték, most pedig szépn csendben, csak a GameSpotnak árulták el, hogy tovább késik a SiN Episodes első fejezetének megjelenése. Ezúttal még indok sincs, csak egy összefoglaló, hogy mi lesz: már majdnem kész van, valamikor májusban letölthető lesz a Steamen keresztül. Jelenleg még tervezik a dobozos változat kiadását is, de még semmi sincs lefixálva. Érdekesség, hogy aki megveszi a Steamen, az megkapja hozzá ingyen és bérmentve az eredeti SiN játékot, melybe már minden létező javítást belepakoltak. Kezd tetszeni a dolog :)

Microsoft: Nem írjuk újra a Vista 60%-át!

Hír | 2006.03.27 12:12

A Microsoft kategorikusan elutasított minden olyan feltételezést, amelyek szerint újra kellene írniuk a Windows Vista kódjának 60%-át. A pletykák a múlt héten kaptak szárnyra. „A leírtak csak spekulációk, és mindenféle hitelességet vagy alapot nélkülöznek” – mondta a Microsoft szóvivője az internetnews.com riporterének. A kérdéses publikáció egy ausztrál üzleti oldalon, a SmartHouse.com-on jelent meg és meg nem nevezett Microsoft forrásokra hivatkozott. Azt állították benne, hogy a Microsoft az Xbox részlegről csoportosított át erőforrásokat, hogy a Windows Vista kódjának 60%-át újraírják. Az operációs rendszert pedig a 2007-es las vegasi CES kiállításon újra bemutatnák, jövő januárban. A Microsoft tehát a fenti találgatásokat elutasította. A vállalat jelenleg biztonsági, tesztelési és finomhangolási munkálatokat végez, és „nem írnak új kódot”. Megerősítették azt is, hogy a mostani helyzet szerint a Vista időben elkészülhet novemberre, amikor is annak nagyvállalati verzióinak meg kellene jelenniük, amit 2007. januárjában a kisfelhasználói kiadások követnek. Leszögezték azt is, hogy egyetlen Xbox fejlesztőt sem csoportosítottak át a Vista csapatához. A múlt hét teljesen a Microsoft körüli termékkésések körül forgott. Alig, hogy bejelentették a Windows Vista halasztását, rögtön követte azt az Office 2007 irodai programcsomag októberről szintén januárra történő csúszása – ám már ekkor elmondták azt is, hogy a nagyvállalati partnerek időben megkapják a szoftvert, már októberben. Az ezt követő napon bejelentették Jim Allchin, a Microsoft Platform és Szolgáltatások részlege társelnökének lemondását is. Kevin Johnson, a másik társelnök egy hosszú levélben tárta fel ennek okait és felvázolta a divízió jövőbeli terveit is. A szoftverek és szolgáltatások terén egyértelműen a tavaly év végén bemutatott Windows Live kapja majd a legfontosabb szerepet; ám emellett az általános növekedésre helyezik a hangsúlyt, elsősorban az online hirdetések, az új piacok nyitása, és a nagyvállalati számítástechnikai infrastruktúra terén.

Lopott eBay hozzáféréseket árult egy orosz weboldal

Hír | 2006.03.27 12:09

Az eBay egy olyan orosz weboldal bezárásában nyújtott segítséget, amely lopott előfizetői fiókokat árusított mindössze öt dollárért. A potom összegekért árult adatokkal illetéktelenek bármit felkínálhatnak eladásra, de a csomag soha nem érkezik meg a vásárlóhoz - ez a leggyakoribb visszaélési forma. Az orosz oldalon ezen kívül PayPal előfizetői adatokat is árusítottak. A Sunbelt Software biztonsági vállalat múlt kedden észlelte a honlapot, majd rögtön értesítették is az eBayt, amely a helyi internetszolgáltató segítségével már le is kapcsoltatta azt. Azt nem árulták el, hány felhasználó adatai kerültek illetéktelenek kezébe, és az esetleges károk nagyságára sem derült fény. Az orosz oldal létrehozói valószínűleg adathalász módszerekkel, esetleg olyan trójai vírusokkal gyűjthették össze az információkat, amelyek rögzítik a leütött billentyűket. A www.ebayseller.cc cím péntek óta nem elérhető, de ezen a címen néhány kép található róla: sunbeltblog.blogspot.com/2006/03/seen-in-wild-ebay-accounts-for-sale.html Még arra is figyeltek, hogy olyan accountokat szerezzenek meg, amelyeket ritkán használnak, így a tulajdonosaik talán soha nem is jönnek rá a lopásra. Az oldal létrehozóját egyelőre keresik.

Új, ingyenes levelező kliens a Microsofttól

Hír | 2006.03.13 18:05

Nem az Internet Explorer az egyetlen, amely megújul a Windows Vistában. A Microsoft a tervek szerint egy új, asztali e-mail klienst is beépítene az operációs rendszerbe, amely a Windows Live részét képezi majd, és gyakorlatilag az Oultlook Expresst hivatott leváltani. A termék neve Windows Live Mail Desktop lesz, és már tesztelik. A Vista megjelenését követően egy darabig még tovább támogatják az Outlook Expresst, amelynek egy "feltupírozott" változata alapértelmezésként megtalálható lesz a Vistában Windows Mail néven, de a fejlesztőcsapat másik része egy egészen új kliensen munkálkodik. Az Windows Live Mail Desktop beépített levélszemét-, és adathálasz-szűrőt tartalmaz majd, emellett támogatja a különböző hírcsoportokat és a helyesírás-ellenőrzést is, sőt a Vista keresőjével, és a névjegyzékével is összeházasították. A Microsoft tavaly novemberben fedte fel új termékcsaládját, a Live szolgáltatásokat, amely a különféle, elsősorban windows-os termékek webes funkicóit gyűjti össze és emeli magasabb szintre. Ennek részeként a Windows Live Mail Desktop automatikusan konfigurálja majd magát, és ugyanígy veszi át a Live Messenger partnerlistán szereplő kontaktokat is saját kezelőfelületére. Az egyik újdonság a Photo Mail nevet kapta, amely a digitális kamerával készített képeket automatikusan méretezi, s mialatt azt elküldi e-mailben, a kép teljes felbontású változatát feltölti az MSN-re. Természetesen nem csak a Windowshoz kapott előfizetői fiók használható: a kliens továbbra is támogatja az IMAP és POP e-mail kiszolgáló protokollokat. Az RSS térhódítása is megfigyelhető, a kliens ugyanis teljes értékű RSS olvasóként is funkcionál. A frissítéseket levél formájában is el lehet majd tárolni, majd azokat akár előre beállított szabályok alapján mappákba rendezni, stb. Bár ehhez hasonló megoldás más webes böngészőben már rendekezésre áll. A Microsoft egyelőre nem árulta el, mikor engedné útjára a Windows Live Mail Desktop kliensét. A Windows Vistában alapértelmezésként debütáló Windows Mail nem cserélődik le automatikusan, így feltételezhető, hogy a Live Mail Desktop a későbbiek során ingyenesen letölthetővé válik a Vistát használók számára, amely így kibővíti az előre telepített kliens szolgáltatásait.

Gothic III európai megjelenési dátum

Hír | 2006.03.07 18:58

Végre némileg pontosabb információkat kaptunk a Gothic III megjelenését illetően. Legutóbb arról számolthattunk be, hogy bizonytalan időre elhalasztották, szóba került 2007 is. Most ennél valamivel egyértelműbb időpontot sikerült kisajtolni a fejlesztőkből és a kiadóból. Németországban, Ausztriában és Svájcban idén szeptemberben, míg Európa többi részén a harmadik negyedévben kerülhet a boltok polcaira a játék. Ez azt jelenti, hogy augusztus és október között, vagyis valószínűleg októberben.

Elder Scrolls IV: Oblivion március 20-án!!!

Hír | 2006.03.02 19:28

Végre hivatalos információ érkezett arról, hogy mikor is szándékozik megjelenni az Elder Scrolls IV: Oblivion című szerepjáték, melyet már így is többször elhalasztottak. Maga Pete Heyes, a projekt vezetője írta egy vaskos fórumhozzászólásban, hogy a játék március 20-án jelenik meg PC-re és Xbox 360-ra egyaránt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem pont 20-át, hanem az azzal kezdődő hetet jelölték meg. Örüljünk, vigadjunk! Thanks Landon.

Tovább késik a ParaWorld

Hír | 2006.02.09 16:09

A tavalyi halasztást újabb követi. Akkor 2006 első negyedére csúsztatták a ParaWorld című stratégiai játékot. Most pedig eltolták egészen augusztusis. Legfőbb okokként a játékmenet optimalizálását, és egy igazán nagy mérvű multiplayer tesztet jelöltek meg.

S.T.A.L.K.E.R. petíció: Az igazság nyomában

Hír | 2006.02.07 15:24

Új petíciót indított a S.T.A.L.K.E.R. közössége, hogy végre kiderítsék, mi is rejtőzik a folyamatos késések hátterében, mi okozza a problémákat. Mi, a www.gameru.net, a www.stalker-portal.ru, a www.stalker-world.com.ua oldalak közössége, valamint alulírottak, azzal a kéréssel fordulnak a GSC Game World felsővezetőjéhez, Sergey Grigorovich-hoz, hogy precíz, őszinte és világos választ adjon a következő kérdésre: Mi történik a GSC Game World-ön és a S.T.A.L.K.E.R. fejlesztőcsapatán belül? Milyen akadály áll a játék megjelenése előtt? Arra kérjük a fejlesztőket, és a vállalat többi tagját, hogy válaszukat fontolják meg. A petíciót olyan közösség indította, amely már belefáradt a folyamatos hitegetésekbe, és a többség már nem is igazán bízik az Önök szavában. Miközben folyamatosan csökken a rajongótábor, saját hitelük elvesztésével az egész projekt sikerességét áshatják alá. A Gamemag.ru megkeresésésre Sergey Grigorovich a következőket válaszolta: "A játék megjelenését valóban elhalasztották. A THQ producere jelenleg épp irodánkban tartózkodik. Ő döntött úgy, hogy ez a lehető legjobb, amit tehetnek, és jobb erről nem nyitni vitát. A projekt jelenleg a béta állapot küszöbén áll."

Elérhető az Internet Explorer 7 publikus bétája

Hír | 2006.02.01 10:15

A Microsoft végre a nagyközönség számára is bemutatta a Windows Vistában debütáló új Internet Explorer 7 webes böngészőt, egy publikus béta verzió formájában. Az új IE 7 nem sokban különbözik a konkurens Mozilla Firefox 1.5, és Opera 9 Preview változataihoz képest, de a jelenleg legelterjedtebb Internet Explorer 6-hoz képest nagy előrelépés fedezhető fel. Gyakorlatilag az összes olyan hasznos szolgáltatást „beledobálták” a fejlesztők a hetes Explorerbe, ami korábban a több, ingyenes böngészőben debütált. Ilyen például a „többfüles” böngészés, amelynek segítségével egy ablakon belül több oldal jeleníthető meg. A keresődoboz is ismerős lehet a Firefoxból, és meg kell említeni az RSS való idejű támogatását is. Az újdonságoknak megfelelően a kezelőfelületet is átalakították. A vezérlőgombok elhelyezkedését minimálisra csökkentették, hogy minél több legyen megjeleníthető a megnyitott weblapból. Érdemes szót ejteni még a beépített biztonsági modulokról is, amelyek közül az adathalászat elleni szűrő (antiphising filter) a legérdekesebb.

Full Spectrum Warrior: TH halasztva!?

Hír | 2005.12.22 11:48

Nos, ez csak egy feltételezés, ám úgy tűnik, hogy a Full Spectrum Warrior legújabb részét, a Ten Hammers-t halasztják a kedves fejlesztők. A teóriák szerint ugyanis előzőleg a hivatalos oldalon 2006 januárja volt feltűntetve megjelenési dátumként, ám mostanra átírták "Coming Soon"-ra, magyarán konkrét dátum nincs. Aki tehát érintett a témában, az alaposan és körültekintően figyelgesse a site-ot!

Késik a SiN Episodes

Hír | 2005.12.17 14:20

Azokkal, akik a kézimeccs izgalmai közepette idepillantanak (meg persze mindenki mással is), szomorú hírt kell közölnünk. A Ritualistic mai jelentéséből kiderül, hogy az első SiN epizód megjelenését elhalasztották. Annyit, ígértek a fejlesztők, hogy amint kész lesz kiadják...hát még szép. Az egész sorozat már majdnem teljesen kész van, csak a a dinamikus nehézségi szinttel gyűlt meg a baja megint a készítőknek. Az animációk és a modellek már az utolsó polírozáson esnek át. Véleményem szerintem egy nagyon ígéretes akciójátéknak ígérkezik, szomorú lennék, ha a süllyesztőben végezné...

A The Regiment is késik...

Hír | 2005.11.09 07:41

A "változatosság" kedvéért még egy játék késéséről kell beszámolnom ma reggel. Most a dembererre datált The Regiment című akciójáték csúszott, "valamikor 2006 elejére". Még csak meg sem indokolták a dolgot, egyszerűen csak halasztanak. Jó, nyilvánvaló, hogy egy rakat bugot találtak benne, és úgy döntöttek inkább nem adják ki teljesen hibásan, amennyit lehet orvosolnak - a maradékra meg majd feltoljuk az 1.1-es és ki tudja hányas peccseket. A játék honlapját itt találhatod meg.

[MOVIE] Shadowgrounds

Hír | 2005.11.04 10:05

Ha valami, akkor a sci-fi műfaj nem fog mostanában a kihalás szélére sodródni. Íme ékes példája ennek, az igencsak ígéretes Shadowgrounds, melyet a Frozenbyte készít. A következő videóból egy apró ízelítőt kaphatunk a játék világából hála az ingém jeleneteknek. A németül tudók ez esetben előnyben vannak, hiszen a kommentátor ezen a nyelven szól Hozzátok!

'Reggelt...

Hír | 2005.10.09 09:20

Madárcsicsergéssel és gólyafüttyel teli szép jó reggelt mindnyájatoknak! Az idő odakünn még kiváló, persze lehet csak azért mert itt bent meg fűtünk, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy aki tud még ma intézze el kirándulhatnékját, biciklizhetnékjét, parkban sétálhatnékját, mert jövőhéttől kemény hidegek jönnek így érkezik az igazi GAMER IDŐ (hogy a játékokról már ne is beszéljünk, mint a F.E.A.R. vagy éppen a Quake 4)! A szokásos hétvégi uborkaszezon kitartani látszik még pár napig, de azért már most reggel is szolgálhatunk 1-2 jóval kecsegtető demó hírrel! Csapjunk is a sörbe...

- Apa, az ott egy halászhajó? - Nem kisfiam, az egy yacht. - És hogy kell írni, jével vagy ipszilonnal? És hával vagy céhával? - ...jobban megnézve mégiscsak halászhajó.

Ghost Recon AW késés

Hír | 2005.10.08 10:49

Az Ubisoft bejelentette, hogy a Tom Clancy’s Ghost Recon Advanced Warfighter című játékának megjelenését elhalasztja egészen pontosan 2006 februárjáig. A közlemény csak az Xbox 360-as verzióra vonatkozik, de az IGN hírei szerint ez vonatkozik az összes platformra.

UFO: Extraterrestrials késés

Hír | 2005.09.30 08:30

Tovább halasztják az UFO: Extraterrestrials megjelenését. A körökre osztott stratégiai játéknak még e hónapban kellett volna megjelennie, ám az új időpont 2006 februárját jelöli meg. A késés okát nem árulták el azok a fukar fejlesztők...

Tovább késik a Neverend

Hír | 2005.09.28 10:00

A Mayhem Studios szomorúan jelentette, hogy tovább késik már többet halasztott szerepjátékuk, a Neverend. Az "eredetileg" októberre tervezett kiadás a jelek szerint 2006 februárig csúszott. Indokot ugyan nem adtak, de annyit elárultak, hogy a fejlesztők a kapott időnek köszönhetően extra tartalmat pakolnak a végleges verzióba.

Késik a FIFA 06 demó

Hír | 2005.08.30 18:59

Az EA Sports jogi kérdésekre hivatkozva elhalasztotta a FIFA 06 kipróbálható verziójának kiadását. A demó megjelenésére a mai nap második felében került volna sor, ám egyelőre kérdéses, hogy mindez mikor történik meg. Az EA magyarországi ágazata úgy nyilatkozott, reményeik szerint még ezen a héten lehetőségük lesz a demó kiadására.

Új játék a Monkey Island atyjától?!

Hír | 2005.08.24 22:12

Igencsak pletykákkal teli napot élünk, reggel a BG&E most pedig a Monkey Islandot készítő Ron Gilbert-ről tudhattunk meg érdekes infókat. Az úriember netes blogjában elárulta, hogy Franciaországba utazott volna az elmúlt napok egyikén, hogy egy kiadóval találkozzon, ám utazását betegség miatt el kellett halasztania. Ezen kis híren felbuzdulva máris megindultak a spekulációk, hogy Ron valószínűleg új játékot tervez és ha már Franciahon és kiadó, akkor az valószínűleg az UbiSoft-t takarhatja (ismét visszatérünk a BG&E-höz, UbiSoft VS kalandjáték készítők). Tűkön ülve várjuk a fejleményeket, Ron-nak pedig jobbulást! :)

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)