Destiny 2 - kiderült, mit hoz a jövő a játék számára
A Bungie igazgatója válaszolta meg a Destiny jövőjével kapcsolatos kérdéseket.
A Bungie igazgatója válaszolta meg a Destiny jövőjével kapcsolatos kérdéseket.
Ma este élőben árul el dolgokat a NetherRealm a Mortal Kombat 11-gyel kapcsolatban.
A legutóbbi, részletes szivárgások sok eddigi pletykát megerősítettek az új Samsung zászlóshajókkal kapcsolatban.
Szombaton rendkívül magas lesz Óbudám az egy főre jutó robotok száma. Az FLL robotversenye mellett innovációs kiállítás és űrkutatással kapcsolatos előadások várják az ingyenes rendezvény látogatóit.
A Naughty Dog két főbb munkatársa mesélt egy kicsit arról, hogy milyen a kapcsolat a japán óriáshoz tartozó csapatok között.
Aki Gyűrűk Urával kapcsolatos LEGO videojátékot keres a Valve rendszerében, vagy a konzolos boltokban az csalódni fog.
A Valve több érdekes statisztikát is megosztott a Steam címeivel kapcsolatban, így az is kiderült, hogy mik voltak a legjobb újdonságok.
Érdekes információk láttak napvilágot a közelgő Pókember filmmel kapcsolatban, mint például az igazi gonosz(ok) megjelenése.
A Ubisoft legutóbbi nyilatkozatában erősen hangoztatták, hogy csak internetkapcsolattal fog működni a játék, annak ellenére is, hogy lehet majd egyedül nyomni.
Elég sok játékos életét megkeserítette az, ha az ellenfélnek instabil volt az internetkapcsolata, de úgy tűnik, hogy ennek most vége.
A fiatalok körében az Alcatel 2051 az új sláger - a Z generáció szeretné elkerülni az okostelefonokkal kapcsolatos függőséget.
A fejlesztők elkezdték felvezetni a battle royale mód harcterével kapcsolatos változásokat, amikre valószínűleg már nem kell sokat várnunk.
Ha esetleg a Naughty Dog készülő játékával kapcsolatban is számítottatok pár új infóra, akkor sajnos csalódnotok kell.
A háborúzás mellett nagy hangsúly lesz a különböző frakciók közötti kapcsolatokon is a Creative Assembly játékában.
Úgy tűnik, a játékkal kapcsolatos megosztó vélemények ellenére a kiadó feje elégedett a végeredménnyel.
Mégis egyre kevésbé vagyunk nyugodtak a Paul W.S. Anderson és a Milia Jovovich által vászonra vitt Monster Hunter sztorival kapcsolatosan.
A forgatási képek még nem bizonyítanak semmit, de már elkezdődtek a találgatások.
Nem leszünk rákényszerítve, hogy csapatban szeleteljük fel a Diablo Immortal démonjait, de az már biztos, hogy ha nem tudunk kapcsolódni a világhálóhoz, nem fogunk tudni játszani.
Al Jean is megszólalt az ügy kapcsán a Twitteren, de nehéz lenne a bejegyzéséből kitalálni, hogy pontosan mi a helyzet.
Lehet, nem kell a Marvel Kapitány premierjéig várnunk arra, hogy választ kapjunk néhány fontos kérdésre a Bosszúállók 4-gyel kapcsolatban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)