Gamescom 2019 - remek címekkel erősít az Xbox Game Pass
Többek között az idén megjelent Devil May Cry 5 is a Microsoft előfizetéses szolgáltatásának felhozatalát erősíti immár.
Többek között az idén megjelent Devil May Cry 5 is a Microsoft előfizetéses szolgáltatásának felhozatalát erősíti immár.
Lehengerlő történetet és újszerű játékmenetet kínálnak a szolgáltatásba frissen landolt alkotások.
Önmagában a Disney+-ra és csomagban, a Disney birtokában lévő egyéb streaming platformokra is előfizethetünk majd. Na persze nem mi, hanem a szerencsésebb országok.
Várható volt, de most már biztos, hogy a Google játékstreaming szolgáltatása is ott lesz a kölni bulin.
Nem kellett sok idő, hogy az Apple Arcade után a Google is felvegye a kesztyűt a havi előfizetéses üzleti modellek terén.
A japán cég a francia ISKN technológiai vállalattal fejlesztette a szolgáltatást.
Kicsit átalakulnak a közösségi oldal egyes szolgáltatásai.
Eddig csak az xboxos és PC-s pajtások fizethettek elő az Electronic Arts szolgáltatására, de végre már a PS4 tulajdonosok sem maradnak ki a mókából.
Még júniusban, az E3-on jelentette be a Ubisoft az előfizetéses szolgáltatását, most pedig már azt is tudjuk, hogy milyen címek tartoznak majd benne az induláskor.
A klasszikus offline játékok azért nem fognak eltűnni a gépekről, de már nem játszhatunk egymással online.
A népszerű cloud fájlmegosztó egy új szolgáltatás zárt bétáját indította el, amellyel minden versenytársnál nagyobb adatcsomagokat küldhetünk tovább.
Úgy néz ki, hogy a Microsoft nem egy, hanem rögtön kettő masinával készül a következő generációra.
Így hát muszáj lesz bizalmat szavaznunk a vállalatnak, ha kipróbálnánk a játékstreaming szolgáltatást.
Az Electronic Arts végre elárulta, hogy mikortól kezdve fizethetünk elő a szolgáltatásra a Sony konzolján.
A Warner Bros. Interactive Entertainment elnöke nem gondolja, hogy a streaming elterjedésével a játékipar teljesen átveszi a Netflix, a Spotify vagy más előfizetéses szolgáltatások modelljét.
Az is kiderült, miért kapcsolta le őket a közösségi szolgáltatás, egy megosztott tartalom volt a ludas.
Még sok munka lenne hátra egy ilyen megoldás bezzításához, de a kiadó elnökét nagyon is érdekli ez az üzleti modell.
Gyakorlatilag minden szolgáltatással van valamilyen probléma.
Sokkal több egy szimpla chatnél a lila csevegőszolgáltatás, amely számos hasznos funkciójával nem mindennapi kommunikációs lehetőségeket kínál. Segítségével például jelentősen lefaraghatod kiadásaidat. Megmutatjuk, hogyan érdemes használnod, és milyen előnyökkel jár.
Fix havidíjért cserébe hozzáférhetünk a kiadó összes játékához, régiekhez és újakhoz egyaránt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)