Bejelentették az áprilisi PlayStation Plus játékokat, van köztük Microsoft-cím is
A Sony ingyenes újdonságait nemcsak játékok, hanem egy exkluzív csomag is erősíti.
A Sony ingyenes újdonságait nemcsak játékok, hanem egy exkluzív csomag is erősíti.
Az Unreal Physicset játéknak nevezni egy kicsit erős lenne, de így is egy mókás kis homokozó az UE képességeinek teszteléséhez.
Miután meglett a rendező, a Universal Pictures megtalálhatta a főszereplőt is.
A stúdió újfent megerősítette, hogy készül gőzerővel zajlik a The Elder Scrolls VI fejlesztése.
Kevés ahhoz fogható bosszútörténet készült, mint James O'Barr kultikus A holló című képregénye, ami hiánypótló magyar megjelenésben részesült.
Imelda Staunton erősítette meg a harmadik Downton Abbey film érkezését egy beszélgetés során.
Önfeláldozó férfibarátságok, sírig tartó szerelmek, hősies vérontás – ha már láttad az összes nyugati lövöldözős-bunyós alapvetést, érdemes Kelet felé tekintened.…
A játékfejlesztők is megnevezték a kedvenceiket a 2023-ből, sok ismerős nevet fogtok látni.
A márkaalapító vagány fitje üdítő kivétel az inkább slampos kollégái között. Nemrég tartották a kaliforniai Nvidia számítástechnikai vállalat GTC nevű…
A Blizzard ARPG-je az első cím, amely az Activision Blizzard portfóliójából elérhető lesz a Microsoft havidíjas szolgáltatásában.
A fejlesztők sem rejtették véka alá, hogy honnan inspirálódtak a Crow Country megalkotáskor.
Az utóbbi idők egyik legszebb társasjátéka nem csak küllemében impozáns.
A legfrissebb pletykák szerint a konzol nyers ereje több mint háromszorosa lesz az alap kiadásnak.
Többek között Roger Federer és Serena Williams is a felhozatalt erősítik.
Ki legyen az új James Bond? Horrort utáló ismerősödnek milyen horrorfilmet ajánlanál? Idén feltámad a PuliFights vetélkedő!
Több felhasználó is egy hiányzó funkcióra panaszkodott, a dolgozó válasza alapján pedig elég egyértelmű következtetéseket vonhatunk le.
Tavaly belépőszinten vonzó táblagépeket mutatott be a Honor, ám most eggyel feljebb merészkedett. A Pad 9 erősebb és drágább is. De vajon megéri? Ennek jártunk utána.
Az Intel-alapú gép a korábban megismert áron került boltokba, az erősebb modellekre azonban még mindig várni kell.
Maga a producer számolt be a hírekről, miközben megerősítette a hatodik számozott rész címét és tervezett premierdátumát is.
Sorozatpremierekre, új epizódokra és két filmre is számíthatnak az előfizetők.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)