Az Epic nagy duzzogva elérhetővé tette a Fortnite-ot a Play Store-ban
A játék már régóta elérhető Androidra, de egészen eddig az Epic oldaláról kellett letölteni. Ez tegnap megváltozott.
A játék már régóta elérhető Androidra, de egészen eddig az Epic oldaláról kellett letölteni. Ez tegnap megváltozott.
Az egykori 007-es ügynök ezúttal a másik oldalt erősítené szíve szerint. Igazából pedig ez cseppet sem tűnik rossz ötletnek.
Eljött az ideje, hogy lekaparjuk a rozsdát a páncélosok oldaláról, újrafessük a vaskereszteket és megmutassuk a világnak, hogy miért nem érdemes ujjat húzni a németekkel. Vagy annyira jó, hogy térdre kényszerítsd az USA-t, még mielőtt befejezné az atombombáját?
A PlayStation hivatalos oldalán előbbi esetében már egy új dátum szerepel, de még nem érdemes filccel karikázni a naptárban.
Noha a hivatalos bejelentésre még várunk, a játék honlapjának cookie-k kezelésére vonatkozó oldala valamiért élesedett, így egy csomó infót megtudhattunk a készülő Crysis Remastered kalandról.
A Crysis Twitter oldalán a fejlesztők egy az első játékból származó idézettel erősítették meg, hogy valami mocorog a franchise körül.
Egy kanadai PC-kereskedő oldalán bukkantak fel az új, asztali Comet Lake-S chipek vételárai.
A játék hivatalos Twitter oldalán jött a hír, hogy a Volition csapata javában dolgozik a folytatáson.
A játék hivatalos oldala árulkodik erről, a bejelentés napokon belül megtörténhet.
Létezik egy olyan közösségi oldal, amit kifejezetten a legnagyobb Harry Potter-rajongóknak alkottak meg, és leckéket vehetünk különböző varázslatos tantárgyakból.
A klaviatúrát is rendbe tették, így a jobb oldali Shift billentyű végre ott van, ahol lennie kell.
Nagyon szeretnénk, ha igaz lenne, de sajnos a hivatalos weboldal kódja átverésről árulkodik.
47 ezer Steam kulcsot oszt ki az IO Interactive... vagyis osztana, ha az oldaluk bírná a terhelést.
A szomorú hírt a stúdió hivatalos Twitter-oldala is megerősítette.
A játék áruházi oldala még aktív, csak a jól megszokott gomb helyett egy üzenet várja a vásárlókat.
Egy minden korosztályt megcélzó, sokoldalú animációs eposszal rukkolt elő a Netflix.
Az ismert színészek is megfertőződöttek, ezt ők maguk jelentették be közösségi oldalaikon.
Véget ért a Star Wars: The Rise Of Kylo Ren minisorozat, a fináléban az ifjú Solót teljesen elragadta a sötét oldal, majd különleges fénykardját is elkészítette.
Eredetileg TikTok videókban terjedt, de más közösségi oldalakon is felbukkant egy olyan kihívás, amibe akár bele is halhat, akit meg akarunk viccelni.
Frissült a hivatalos weboldal, ami arra utal, hogy bejelentés van készülőben. Még az is lehet, hogy az Agentet rángatták elő.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)