Már a PlayStation egykori vezetője is az Xbox sikeréért szurkol
Shawn Layden szerint senkinek sem tenne jót, ha egyetlen szereplő uralná a konzolpiacot.
Shawn Layden szerint senkinek sem tenne jót, ha egyetlen szereplő uralná a konzolpiacot.
Több műfajból is ízelítőt kínál a Microsoft az Xbox Free Play Days során.
A predikciós piacokon arra fogadott, hogy az elnök milyen szavakat említhet beszédjében, amivel több mint 100 ezer dollárt keresett.
Olyan csapást mértek az Egyesült Államok egyik legnagyobb vállalatára, hogy az kénytelen volt leállítani egyik szárnyát.
Nyolc évnyi fejlesztés után végre itt van.
A Compulsion Games LinkedInen tette közzé felhívását, mely szerint szívesen dolgozna be más stúdióknak.
Premierekkel, exkluzív előzetesekkel, interjúkkal és a legfrissebb demókkal várják az érdeklődőket.
A horrorrajongók egy nyomasztó házban nézelődhetnek, míg a könnyedebb kalandra vágyókat természetfeletti rejtélyek és körökre osztott csaták várják.
A vád szerint könyvek millióit használták fel engedély nélkül.
A Planeswalkerek még idén meghódítják a végső határt, az MTG új készletével, ami meglepően izgalmas termékfelhozatallal közelít.
Ráadásul nem is ez a legfurcsább dolog az egészben.
Miután az Asobo játékából kimaradnak a falánk rágcsálók, furcsán festene a legdrágább csomagban egy pihepuha plüsspatkány.
Eggyel közelebb kerültünk a nyílt világú vámpírtörténet megjelenéséhez.
Még egy ok, amiért érdemes kimenni a Gamescomra!
A Reuters szerint a cég kétszer annyit használ, mint amennyit bevallott.
A gamerek, cosplayerek, anime rajongók és gacha-őrültek az ország minden sarkáról gyűltek össze, hogy együtt tölthessenek két fergeteges napot.
Linus Torvalds prototípusokhoz használja az AI-t, azt nem engedi, hogy a kernelhez hozzáférjen - teljes a bizalom hiánya.
Az első kamerateszt mellé újabb rossz hírt kaptak a rajongók.
A Mágiaügyi Minisztérium első embere a könyveknél jóval korábban színre lép a sorozatban.
A "popcorn-agy" kifejezés az állandó digitális ingerek között ugráló, nehezen elmélyülő figyelmet írja le. De valóban veszélyben van a gyerekek agya, vagy a média adott hangzatos nevet egy jóval összetettebb jelenségnek?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)