Ahogy bekanyarodtam a Hungexpónak otthont adó Albertirsai útra, és elkezdtem keresgélni, hogy hol is tehetem le a járgányomat, két pillanat alatt vált egyértelművé, hogy jó helyen járok. Az út másik oldalán a Naruto teljes stábja sétált egy hatalmas tömeg után, amiben két K/DA Akali, legalább három K-pop démonvadászok Rumi, és egy tucatnyi Jinx sétált.
Kedvenc anime karaktereimet követve eljutottam a MondoCon bejáratához, ahol a GS új gyakornokaival (akiknek cikkeit egyébként olvashatjátok már pár napja az oldalon) felkaptuk a karszalagjainkat, besétáltunk a sajtós kapun és egy hatalmas tömegben találtuk magunkat. A rendezvény fősora tele volt mosolygó emberekkel, akik hatalmas ölelésekkel köszöntötték egymást, miközben két hosszú napra készültek rég nem látott barátaik oldalán. A szervezők lefektettek minden fontos alapot, de a MondoCon lényegét az egymást összehívó résztvevők hozták.
A társaság persze nem gyűlne össze, ha nem lenne miért. Ezúttal a Hungexpo két hatalmas épületét pakolták tele a Mondo szervezői standokkal és üzletekkel, melyek kifejezetten veszélyesek voltak rám és a pénztárcámra nézve. A színpadokon több különböző program pörgött, és bármelyiknél is jártunk, ismerősökbe botlottunk, akikkel élmény volt leülni és sztorizgatni több órányi sétálgatás után. A főszínpadon még Kacinak is tudtam egy jóleső mosolyt küldeni, aki az amatőr videóvágók versenye, a vikingek fellépése és a cosplayerek vetélkedői közé beszorított egy kvízt is. Nincs rendezvény anélkül, hogy a mester ne emlékeztetne bennünket játékosi tudásunk hiányosságaira, de ettől függetlenül is jó volt összefutni vele több éves kihagyás után. Egy másik színpadon közben a League of Legends hazai megszállottjai próbálták bizonyítani egymásnak képességeiket, míg a szemközti épületben a szerepjátékos srácok meséltek a hobbijuk szépségeiről és nehézségeiről. Az egyik sarokban k-pop táncoktatás zajlott, a másikban harcosok gyülekeztek pajzsokkal és kardokkal. Amikor felkaptuk a táskáinkat, és italainkat (minden méteren találtunk valakit, aki vagy jégkásákat, vagy bubble teaket árult, nem lehetett megállni, hogy ne vegyünk mintát a dolgokból) majd elindultunk egy irányba, akkor előbb utóbb belebotlottunk valamibe. Retró játékok szerelmesei, Just Dance partik résztvevői, vagy épp Ninja Storm játékosok küzdöttek egymással a dicsőségért.
A programok hevében nehezen is rángattuk el magunkat a vásársorok közé, de idővel egyre gyakrabban találtuk magunkat a kártyás pultoknál, mert többen is fontosnak érezték, hogy megfosszanak engem minden megtakarításomtól. Nem mondom, hogy nem szedtem össze kellemetlenül sok színes kartonpapírt, de a kísérőm legalább nagyon büszke volt rám, hogy nem műanyag katonákat vettem a másik épületben. Bármennyire is vágyódom a hulla-császár tetemének meggyalázására, egy Warhammer 40k-s Eldar sereget hazacipelni, már nem lett volna erőm két hatalmas TCG starter set behúzása után. Egyébként is jobb ötletnek tartottam teret hagyni a Torchic-megszállott társam vadászatának, mert ha megláttam volna még egy menő bármit akkor azzal súlyosan veszélyeztettem volna a családi kassza épségét.
A kivonult árusok között persze rengeteg kézműves pult volt, ahol csinos kis hűtőmágnesek, telefonfüggők, kulcstartók, ékszerek, táskák, pólók és miegyebek várták azokat, akik az AI-fertőzte online téren kívül is szeretnének cuki apróságokat vásárolni, és támogatnák a valódi művészek munkásságát. Egy 1500 forintos D20 dísz itt, egy bi-dragon matrica ott, és hamar azon kaptuk magunkat, hogy egyre súlyosabb összegeket hagyunk a kasszáknál olyan apróságokra, amik ugyan nem fogják megmenteni az életünket, de beszínezik őket. Persze bárhol is álltunk sorba, nagy mosolyok és érdekes sztorik vártak bennünket. Az emberi kapcsolatok fontosabbak voltak, mint a kidíszített kártyalapok, de ezektől a standoktól mindkettőt megkaptuk. Az alkotók kidolgozták a lelküket a kirakott árúért, egyikőjük pedig el is mesélte, hogy hogyan küzdött egy fülbevaló befejezésével a hajnali órákig, amit aztán látható lelkesedéssel és büszkeséggel adott el az első érdeklődőnek. Az összes pult felhozatalán meglátszott az alkotók erőfeszítése, aminek kifejezetten nagy a jelentősége akkor, amikor sokan beérik az algoritmusok generálta szeméttel.
A Con alatt az RPG-s szekció lett végül a pihenő sarkunk, mert bár a szerepjátékosok otthona is tele volt látogatóval, ott a tömeg adott szekciók körül gyűlt össze, és szabadabban lehetett mozogni a sorok között. Az egyik asztalnál még egy kalandra is meghívtak minket, amibe bármikor máskor örömmel ugrottunk volna be, de még közel sem láttunk eleget a rendezvényből ahhoz, hogy nyugodt szívvel próbálhassuk ki a My Little Pony RPG-t…bármennyire is szerettük volna. A tekintetünket hatalmas sárkányok figurái és menő LEGO építmények kiállításai vonták el, aztán ismét régi barátokba botlottunk, akik lelkesen fogadtak minden ismerős arcot. A sokadik ölelkezés és pacsizás után kezdett kirajzolódni bennem, hogy miért is vannak itt igazából az emberek. Nem mintha nem lenne rengeteg program, színpadi show és izgalmas büfé opció (közel sem kóstoltam meg elég kaját, és az, hogy nem kértem egy adag takoyakit az egyik japán különlegességeket kínáló pultnál hetekig fog kísérteni), de a valóság az, hogy a résztvevők elsődlegesen egymásért vannak itt.
Az ország minden végéből érkeztek emberek, akik azért ülték végéig a Budapestig tartó buszutat egy hatalmas karddal a táskájukban, hogy a többi FFVII, Jujutsu Kaisen és a többi popkult csoda rajongóival tölthessék a napot. Nyilván senki sem azért rakja össze a hibátlanul tüskés Cloud Strife haját, hogy csak az anyukájának mutogassa, de a cosplay verseny kompetitív részénél fontosabbnak tűnt az, hogy kivel is versenyeznek a srácok a színpadon. Régi barátok és online játékostársak ölelték át egymást azután, hogy hónapokig csak Discordon tudtak együtt lógni, miközben olyan új cimborákat szereztek, akikkel a hazaút után élethosszig tartó kapcsolatokat építhetnek. A MondoCon szervezői megtettek mindent a hangulat, a programok és minden más felépítéséért, mindez pedig annak adott teret, hogy a különböző szubkultúrák szerelmesei okot kaphassanak az összegyűlésre. Én is olyan emberekkel tölthettem időt, akik régóta kedvesek számomra, de csak ilyenkor van alkalmam lógni velük, ami tulajdonképpen az egész show lényege. Bármennyire túlhasznált is ez a téma, a valódi MondoCon az, amit a barátainkkal megélünk. Erről az oldalról pedig egy hibátlan rendezvényt tapasztalhattam meg, amire örömmel fogok visszatérni a következő alkalommal.
