A Vaják alkotója is örülne, ha Mark Hamill csatlakozna a sorozathoz
Az internet népe már leadta a szavazatát arra, hogy melyik színésznek kellene alakítania Geralt mentorát. Most a showrunner is hozzátette a saját két krajcárját.
Az internet népe már leadta a szavazatát arra, hogy melyik színésznek kellene alakítania Geralt mentorát. Most a showrunner is hozzátette a saját két krajcárját.
A sorozat showrunnere elmondta, hogy az új epizódok kronológiája lényegesen egyszerűbb lesz.
A Vaják sorozat showrunnere megosztott egy forgatókönyvrészletet, ami szerint az utolsó jelenet jóval hosszabb lett volna.
Friss infók szerint a két showrunner egy, a legendás horroríró előtt tisztelgő képregényt fog mozivászonra vinni.
A sorozat showrunnerének első tervei alapján egy másik központi karakter szemszögéből ismertük volna meg az eseményeket.
A hamarosan megjelenő sorozat showrunnere beszélt egy kicsit arról, hogy ki mekkora szerepet kap majd a történetben, és nem biztos, hogy a játékok rajongói maradéktalanul elégedettek lesznek ezzel.
A sorozat showrunnere szerint így jobban ki tudják bontani a karakterek jellemét, mielőtt belevágnának a közös kalandjukba.
A Wonder Woman társírója és a Lost showrunnere fog dolgozni rajta.
A Netflix vadonatúj projektjének showrunnere nagy vonalakban felvázolta, milyen hangulatú kalandra számíthatunk.
A Légió showrunnere felelt volna a projektért, ám a jelek szerint nem igazán tetszett az ötlet a vállalat egyik fejesének.
Az animációs széria valamikor jövőre fog debütálni a streaming szolgáltatáson, és egy igazi veterán lesz a showrunnere.
Vannak, akik látnak fantáziát a korábban Wesley Snipes és Sticky Fingaz által megformált karakter visszatérésében.
Rengeteg módon elhasalhatott volna a Doctor Who legújabb, soft rebootként is felfogható évadja, azonban a női Doktor remekül vizsgázott, az új showrunner pedig, ha nem is egy túlzottan emlékezetes, de maximálisan szórakoztató szezonnal vágott bele a kalandba.
A Marvel-féle Netflix sorozatok egymás után kapják a kaszát, és egyelőre az sem biztos, hogy a zászlóshajó fennmarad.
A showrunner a Twitteren osztott meg egy érdekes bejegyzést, ami alapján úgy tűnik, hamarosan elkészül az írással.
Angela Kang showrunner tényleg új irányba akarja vinni a sorozatot.
Nagyon izgalmas lehet a The Walking Dead új évada, ami új showrunnerrel és nagy változásokkal debütál ősszel.
Az új showrunner pár részletet is megosztott a következő szezonnal kapcsolatban.
Lehetséges, hogy hamarosan egy újabb népszerű Marvel szuperhős kaphat saját Netflix sorozatot?
Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy elkészüljön a The Witcher sorozat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)