The Mandalorian - pánikra semmi ok, még az első évadban jobban megismerhetjük bébi Yodát
Úgy néz ki, fontos szereplője lesz még az elkövetkezendő epizódoknak az internet új kedvence.
Úgy néz ki, fontos szereplője lesz még az elkövetkezendő epizódoknak az internet új kedvence.
A hivatalos leírások alapján sárkányvadászatra és több visszaemlékezésre is számíthatunk.
A Rayman Mini a Jungle Run stílusú epizódok közé tartozik. Kapunk rengeteg pályát, több játszható karaktert, gyönyörű terepeket, és mindezt mikrotranzakcióktól mentesen.
Kiderült néhány fontos újdonság a Yakuza 7-ről az új helyszínt és a játékidőt tekintve.
A sorozatok sokat változtak az utóbbi években, de hogy érintette ez a részeket? Van értelme, indokolt a változás? Ezen elmélkedtünk egy kicsit.
A bejelentő előzetes erősen spoileres, szóval csak akkor nézzétek meg a gamescomos trailert, ha már megvoltak a korábbi epizódok.
Nem véletlenül nem beszélt a Square Enix epizódokról az E3-as bemutatójában.
A Doom Eternalból ki fog derülni, hogy ugyanazt a főhőst irányítjuk-e, mint a klasszikus epizódokban.
Összeültünk, hogy megvitassuk, mely epizódokat tartottuk a legjobbaknak a Netflix zseniális agymenéséből.
A Mortal Kombat széria közel 30 éves múltra tekint vissza, ez idő alatt pedig bizony nemcsak király játékok, hanem fájdalmas mellényúlások is a játékosok elé kerültek. Most rangsoroltuk az epizódokat.
Az utolsóra például egészen decemberig kell várni - ha nem késik.
Lesznek részek, amik vetekednek egy film hosszúságával.
A Let's Go játékok után a GameFreak és a Nintendo bejelentették a következő fővonalas Pokémon epizódokat. Új régió, új pokémonok, ismerős mechanikák.
Sokan felháborodtak a Deep Silver hirtelen döntésén, nemtetszésüket pedig a korábbi Metro epizódok lepontozásával fejezték ki.
A Dontnod a világért sem akar sietni, inkább tökéletesíti az egyes epizódokat.
Az epizódokra bontott bővítmények első darabja hamarosan befut, és vele együtt megérkezik a játéksorozat világának első személye, aki viselte a legendás rejtett pengéket.
A szezonbérlet tulajdonosainak járó epizódok között ingyenesen letölthető sztorikkal bővül az Assassin's Creed Odyssey, ezek közül érkezett meg az első.
Hamarosan megjelenik a sorozat legújabb része, viszont sok rajongó még mindig a korábbi epizódokra esküszik.
A Telltale Games megosztotta velünk a The Walking Dead utolsó évadának menetrendjét, így felírhatjuk a naptárba, hogy mikorra várhatjuk az új részeket.
Napokon belül elrajtol a Telltale Games-féle The Walking Dead utolsó évada, de előtte még ráhangolódhatunk az új epizódokra egy hosszabb kedvcsinálóval.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)