Lemondott az OpenAI egyik biztonsági vezetője, mert megtört a vállalati kultúra: Úgy véli, az AI-jal foglalkozó cégeknek olyan biztonsági rendszerrel kéne működniük, mint egy atomerőműnek
Azt állatja, az AI-jal foglalkozó cégek nem elég óvatosak.
Azt állatja, az AI-jal foglalkozó cégek nem elég óvatosak.
Ítéletet mondtak a nézők, és ez a bevételeken is meglátszik.
A Fortitude tökéletes második világháborús vígjátéknak tűnik, amiért egyébként 33 milliárd forintra perlik a Netflixet, mert elvesztették a kópiáját.
Megkezdődött Eric Weinberg pere, amelyben 23 vádpontban kell felelnie. Az ügyészség szerint fotózások ürügyével csalta otthonába a nőket, a védelem vitatja a vádak megalapozottságát.
Megijedni nem kell: nem szűnik meg.
A Rockstar egykori kreatív vezetője a saját ötleteit védi a GTA 6-tól.
Megvan, ki áll a Universal listájának élén.
A legszebb dolog, amit A suttogóról mondani tudunk, hogy jó volt újra látni Robert De Nirót és Michael Keatont, illetve legalább nem húzták szét egy minisorozatra.
A megkérdezettek 17 százaléka pénzt is veszített, sokaknál végleg odalett az összeg.
A Matchboxból világmentő akciófilm, a Carrie-ből sorozat, a Yellowstone világából pedig újabb Dutton-kaland készült, miközben a streamingplatformok horrorral és thrillerrel is ráijesztenek a nézőkre.
Az Activision állítólag teljes rebootot fontolgat a következő Halo-játékhoz.
Hétfő délutánig lehet behúzni, de utána végleg a könyvtárban marad.
Stephen Amell mellett Livvy Dunne és Shay Mitchell is külön teasert kapott.
David Ellison állítólag személyesen biztatta folytatásra Gunnt és Peter Safrant.
A szakszervezet szerint a létszám mellett az osztályok összetételét is nézni kell.
Mindig érdemes készíteni egy biztonsági mentést a készülékről, mielőtt letöltenénk egy nagyobb funkciófrissítést. Ennek fontosságáról jó lecke volt a szeptemberi csomag.
Vajon így akarnak visszavágni a Microsoftnak a Call of Duty felvásárlása miatt?
A Micron igazgatója nagyon szomorú előrejelzést hozott azoknak, akik 2027-ben már enyhülésre számítottak.
A katolikus egyház feje az emberi kreativitás védelmében szólalt fel, és alapvető különbséget lát a művészet és a gépek által generált képek között.
Ennyiért szinte már ajándék.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)