Mortal Kombat X - csodáljuk meg az egyedi kontrollert
A korábban látottakhoz képest történt egy kisebb változás a Mortal Kombat X kontroller kialakításában, és megtudtunk róla pár olyan infót is, ami nem a külsőt érinti.
A korábban látottakhoz képest történt egy kisebb változás a Mortal Kombat X kontroller kialakításában, és megtudtunk róla pár olyan infót is, ami nem a külsőt érinti.
A nemrég bejelentett Mortal Kombat X karakter traileréért könyörögni a széria atyjánál nem feltétlenül kifizetődő. Persze Ed Boon ott segít, ha tud.
Egy újabb klasszikus Mortal Kombat karakter tér vissza a széria legújabb részében, akiről egy finn magazin januári lapszáma rántotta le a leplet.
A Mortal Kombat fejlesztői a jelek szerint egy fokkal kevésbé véres téma felé nyitnak majd, és a pankráció világában is kipróbálják magukat.
Érkezett két új Mortal Kombat X gameplay, amiben Quan Chi és Scorpion meglehetősen brutálisra sikerült kivégzéseit nézhetitek meg.
A Warner tegnap éjjel bejelentette, hogy készítenek egy élőszereplős Mortal Kombat X sorozatot. Az bizony rengeteg vért jelent.
A Mortal Kombat X előzményeit egy képregényből ismerhetjük meg, ami hónapokkal a megjelenős előtt kerül a boltok polcaira.
Ed Boon tovább csigázza a verekedős játékok rajongóit. Ezúttal egy Twitter üzenetben mutatott 5 lábfejet, melyeknek a gazdáit még nem jelentették be.
Bemutatkozott egy újabb Mortal Kombat X karakter. Quan Chi pontosan olyan brutális lesz, mint a korábbi epizódokban.
Igen, ez tényleg megtörténik: a Mortal Kombat filmeket jegyző Threshold Entertainment filmet készít az idén haminc éves játék alapján. Epikus sci-fi sztorit ígérnek.
A világ egyik legcukibb játékát összeereszteni az egyik legbrutálisabbal egy kicsit furcsa. Mintha tejeszacskóból szürcsölnéd a sört.
A Mortal Kombat X-hez egy hivatalos, licencelt kontroller is kapható lesz, amivel állítólag hatékonyabbak lehetünk a harcok során. Nehéz ezt elhinni úgy, hogy hiányzik róla a d-pad.
Eddig csak annyit tudtunk, hogy 2015-ben jön a következő Mortal Kombat, de a Warner ma bejelentette a pontos dátumot. Az előrendelői DLC-nek viszont nem mindenki fog örülni.
Eközben a világ másik oldalán zajlik a PAX Prime, ahonnan most ki is szabadult egy új kommentáros Mortal Kombat X gameplay.
Kano újabb képeken mutatja meg magát, eközben Ed Boon pedig egy újabb meglepő bejelentéssel készül a veterán rajongóknak.
Nem telhet el gamer rendezvény Mortal Kombat X karakter leleplezés nélkül, a gamescom 2014-re Kano jutott, aki félig ember, félig közlekedési lámpa.
Egy jó öreg visszatérőt köszönthetünk a Nether Realm új verekedős játékában. A kalapos villámhárítóról odateszi magát legújabb videójában.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Mortal Kombat X karakterei között azért ott lesznek a kötelezők. Most egy újabb régi pajtás köszön vissza.
A YouTube utóbbi három hónapjának legnézettebb videói között két játék trailere is helyett kapott. A dobogón. Igen, a gaming népszerű.
Egy Sergey Svistunov nevű művész újragondolta a Mortal Kombat ikonikus karaktereit. Ezeket filmben és játékban is imádnánk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)