PC-re is befutott a Samsung webböngészője
Jobb együttműködést ígér a számítógép és a Galaxy mobilok között a Windowson is elérhetővé vált Samsung Internet.
Jobb együttműködést ígér a számítógép és a Galaxy mobilok között a Windowson is elérhetővé vált Samsung Internet.
Mi a közös egy bölcsészhallgatóban és egy seprűnyélen repdeső boszorkában?
Mindenhová magaddal viheted az id Software legendás lövöldéjét, és még csak nem is foglal sok helyet.
A maga korában futurisztikusnak hatott, de valójában zseniálisan egyszerű elven puffanthattuk le a kacsákat a Duck Huntban.
AI segíti majd a szabályszegők lebuktatását a szezonzáró futamon.
A két színész Jimmy Kimmelnél futott össze némi anekdotázásra. Az 1998-as A Vizesnyolcas című vígjáték hatalmas sikert aratott a közönség…
A Paradox Interactive-nak nincs arca fizetős DLC-vel jelentkezni addig, amíg baj van az alapjátékkal.
Az Aardman Animations reagált a vállalat végét vízionáló pletykákra.
A vállalat dolgozóit és a felhasználókat is segíti majd a Gauss néven futó mesterséges intelligencia.
Megfagy a világ, és csakis a szellemvadászok segíthetnek: új és régi arcok együtt.
A legfrissebb statisztikák alapján egyre többen használják az aktuális generáció GeForce GPU-it.
Szerencsére a kérdés csak elméleti, nem magyar ételfutárcég kezdett kísérletezni ezzel a több mint merész, vagyis szerintünk elképesztően pofátlan húzással.…
Érdekes témák pörögnek, érdemes figyelni.
A Paradox reagált az egyik interneten terjedő spekulációra.
Connie Booth számos legendás franchise gyártását felügyelte a vállalatnál töltött pályafutása alatt.
Most éppen egy titokzatos minisorozatért és egy tengeren játszódó thrillerért vannak oda a streamingszolgáltató előfizetői.
A Meta vezére átcsoportosításokkal támogatná az AI-jal kapcsolatos érdekeltségeit.
Egy új trailer is befutott azok kedvéért, akik még nem tudták eldönteni, hogy kell-e nekik a remake.
Ha valaki a legnagyobb felbontáson szeretné futtatni a Paradox új sikerjátékát, akkor van egy rossz hírünk: egy 4090-es már egy üres pályát is csak szenvedve tud kirajzolni.
Lássuk, mennyire ismeritek a Vissza a jövőbe-trilógiát!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)