Bemutatkozott a League of Legends trükkös orgyilkosa, Akshan
A Sentinel esemény rengeteg játékbeli apróságot ígér, de az újdonságok között egy új bajnok is lesz.
A Sentinel esemény rengeteg játékbeli apróságot ígér, de az újdonságok között egy új bajnok is lesz.
A hazai Dota rajongók idén brutális útiköltségek nélkül is részt vehetnek majd az év egyik legnagyobb e-sport rendezvényén.
Kedden és szerdán is kint leszünk a Gamer Cornerben. Ha becsekkoltok, tiétek lehet egy PS5!
Szombat délután mi is kint leszünk a Millenárison, élőben streameljük majd a FIFA meccseket. Aki kilátogat, egy PS5-öt megkaparinthat!
A svéd kormány az utolsó utáni pillanatban hátrált ki a dologból, másik országba kell vinni az egész Dota 2 bulit.
Az éppen kólabotránnyal futó focisztár komoly mérföldkövet ért el a közösségi médiában, ő az első ember, akit 300 millióan követnek.
Eljött az igazság pillanata, a GameStar olvasói most megszavazhatják a 2021-es E3 bajnokát - már ami az előadásokat illeti.
Pont az Európa-bajnokság alatt gondolta úgy a Facebook, hogy lelövi a több százezer követővel rendelkező oldalt.
Ha hihetünk egy iparági pletykának, akkor nagy bajban van az Everwild.
Ebben a stúdióban minden adott ahhoz, hogy a legszínvonalasabb produkciókat hozzák létre.
Kisebb felhördülést okozott, hogy a DICE nem készít sztori módot a Battlefield 2042-höz, de lehet, hogy így járunk jobban.
Kiállja-e az idő próbáját a sokak által a BioWare legfontosabb művének tartott trilógia?
Pókember ezt most bizony alaposan elbaltázta, rossz emberben bízott meg, ennek következtében pedig gonosztevők szabadultak rá New Yorkra.
Ahogy a Queen is megénekelte: The Show Must Go On, Jake Paul pedig nagyon jól ismeri ezt a számot.
Az AQUA napok akciói nem csak az IT-szerelmeseinek kedveznek, de ők is elégedettek lesznek a friss árakkal.
Oké, a Harry Potterből ismerős szoba nem volt teljesen véletlenszerű, de a lényeg ugyanaz. Amikor kinyitod az ajtót, valami váratlant látsz majd a túloldalán.
Semmi baj nincs azzal, ha szereted a Monopolyt vagy a Gazdálkodj okosant, de egy egészen új világ vár rád, ha megismersz pár modernebb játékot.
A Google szerint nincs baj, csak akkor nem értjük, hogy miért kell bizonygatni.
Azonban lehet, hogy súlyos bajban van a projekt, és így még sokat kell várnunk egy esetleges új felvonásra.
17 millió forint a tét a Magyar Esport Bajnokságon, ahol ringbe szállnak a kompetitív játékosok szerelmesei!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)