Megvan a World of Warcraft: Dragonflight hivatalos megjelenési dátuma
Megérkezett a hivatalos Dragonflight bejelentés, azzal együtt pedig az első szezon részletei is.
Megérkezett a hivatalos Dragonflight bejelentés, azzal együtt pedig az első szezon részletei is.
Már csak alig három hónap van hátra az évből, de az EA nagyon szeretné kiadni a Need for Speed sorozat új részét.
Jóval a bejelentés előtt láthatjuk, hogy néz majd ki a Samsung jövő évi szériája.
Egy friss jelentés szerint rendezetten zárulhat a kínai közösségi oldal kálváriája.
Egy friss jelentés szerint a következő évek során futószalagon érkezhetnek a Star Wars-játékok.
Egy jelentés miatt felvetődött, hogy mesterséges intelligencia váltja a hús-vér szinkronizációt a Hellblade 2: Senua's Sagában.
A D23 Expón még nem árulta el a Marvel Studios, hogy kiket választott, de egy új jelentés leleplezte.
A bivalyerős, ám rettenetesen drága kártyák bemutatója mögött egy ravasz stratégia látszik kirajzolódni.
Túlvagyunk a hivatalos bejelentésen, egy nap elteltével érdemes áttekinteni az új grafikus kártyákkal kapcsolatos tényeket és jellemzőket.
Egy friss jelentés szerint egyetlen modell válthatja fel a jelenleg lemezolvasós és lemezolvasó nélküli kivitelben is kapható PlayStation 5-öt.
Az Ancestors Legacy fejlesztői alaposan kipofozták a War Mongrelst, és tettek egy fontos bejelentést is.
Állítólag októberben, nem sokkal azelőtt, hogy a The Sims 4 ingyenes lesz, leleplezik a folytatást is.
Megjelent az idei emoji-jelentés, amelyben rangsorolták is a szimbólumok népszerűségét.
A hétvégi bejelentéssel együtt az előrendelés is elindult, ennek köszönhetően pedig már a Mirage árát is ismerjük.
A hivatalos bejelentéssel párhuzamosan rengeteg információt osztott meg a Ubisoft a következő Assassin's Creedről.
Ma este jön az Apple Far Out eseménye, mutatjuk, hogy tudod te is élőben követni.
Egyre több ipari veterán utalgat arra, hogy a Konami a legendás Silent Hill sorozat folytatásának bejelentésére készül.
Júliusban pihentek a kiadók, de augusztusban már nem volt erre sok idejük, és a java még most jön.
A hivatalos bejelentések előtt még tartunk egy utolsó esélylatolgatást és "mi lenne, ha?" játékot a következő Fantasztikus Négyes csapat megformálóit illetően.
Aggasztó statisztikákról számolt be az NMHH segítségnyújtó szolgáltatása.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)