Hirdetés

Mindenképp megjelenik idén a Need for Speed: Unbound, közel a bejelentés

|

Már csak alig három hónap van hátra az évből, de az EA nagyon szeretné kiadni a Need for Speed sorozat új részét.

Hirdetés

Az Electronic Arts a korábbiaknál szórakoztatóbb, de még mindig nem kifejezetten jó Need for Speed: Heat után úgy döntött, jobb helyen lesz a sorozat a Criterion Gamesnél, míg a szériát 2015 óta gondozó Ghost Gamest teljesen más feladatokra állította rá. A változásnak önmagában örülünk, viszont még mindig nem tudjuk biztosra, milyen játékot képzelt el a csapat - a szivárgások alapján "animéset".

Nagyon hamar, két héten belül választ kaphatunk kérdéseinkre, ugyanis a jól ismert bennfentes, Tom Henderson úgy tudja, az EA most már tényleg nem halogatja tovább a leleplezést.

Hirdetés

A játék Henderson az Insider Gamingen megjelent beszámolója alapján az Unbound alcímet viseli, és december 2-án fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re, valamint Xbox Series konzolokra. Az első előzetesről annyit tudni, hogy másfél perces lesz, és A$AP Rocky száma szól majd alatta.

A játékmenetben nagy hangsúlyt kap a többjátékos élmény, és teljesen egyedi játéktereken száguldozhatunk majd - reméljük, nem hozzák vissza a kötelező online jelenlétet, ami mindig fanyalgásra készteti az offline is játszani akaró játékosokat. További infókra várnunk kell, de amint megtörténik a bejelentés, beszámolunk róla.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)