Metro: Last Light - Embernek maradni, minden körülmények között
Az emberiség a kihalás felé tart. Moszkva alatt az utolsó civilizáció próbál meg túlélni, de vajon nem ugyanaz lesz a sorsa, mint a korábbiaknak?
Az emberiség a kihalás felé tart. Moszkva alatt az utolsó civilizáció próbál meg túlélni, de vajon nem ugyanaz lesz a sorsa, mint a korábbiaknak?
Különös és megdöbbentő ajánlat jelent meg nemrég egy apróhirdetésekkel foglalkozó honlapon.
Bár most éppen hidegfront van, azért még idén is lesz meleg, és a CPU-nk biztosan hálás lenne egy jó kis hűtésért.
Nem készül el a játék többször elhalasztott megjelenéséig sem, de legalább most felár nélkül szólíthatjuk magunkhoz.
Most már egyre inkább úgy néz ki, hogy jövő év végén bizony már lesznek Next-gen konzolok a piacon.
A cég szerint minél tovább halasztják az illetékesek az új generáció megjelenését, annál nagyobb előnyhöz juttatják az egyéb platformokat.
További halasztásra került a City Interactive által fejlesztett Sniper: Ghost Warrior folytatása.
Lehet húzni, halasztani, de a Windows Xp kora lassan lejár - főleg, ha nem a legkorszerűbb verzióról van szó.
Sok húzás-halasztás után végre-valahára újabb Silent Hill cím kerülhet a boltok polcaira.
Vásárlásra buzdító promócióból derült ki, hogy csúszik a csapat alapú lövölde megjelenése, mégpedig nem is keveset.
A turbékolás napján rosszindulatú figurák is lesben állnak, akik mindenféle internetes csúnyasággal próbálják megtéveszteni a jóhiszemű szerelmeseket.
A Paramount és a Namco Bandai a következő mozifilmmel egy időben dobja piacra a kooperatív akciójátékot.
Komoly veszélyeket tartogat számunkra az online társkeresés azon túl is, hogy esetleg megenged magának néhány jótékony füllentést a kiszemelt partner.
A várva várt FPS-t megjelenését ugyan elhalasztotta a Sega, ám cserébe megmutatta, hogy milyen borítóval ellátott dobozt kell majd keresnünk az üzletek polcain.
Egy jópofa és dinamikus trailer a sokszoros halasztást megért játékból.
A keményvonalas rajongók viszont még idén ősszel megkapják az igazi remake-et.
Vannak olyan rajongók, akiknek a nagy legendák lehetnek hálásak, hiszen éppen ők teremtik a legendát lelkesedésükkel, kreativitásukkal. Mint például Tommy LeRoy.
A tervezett év végi megjelenés elmarad, de jövőre már játszhatunk a mesterdetektív legújabb kalandjával.
Újabb fenyegető e-mail terjed a Facebookon, amelyet valójában nem a közösségi oldal adminisztrátorai küldenek ki.
Olyan pletykák keltek szárnyra, hogy nem fog váratlanul a nyakunkba ugrani a másik id projekt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)