Gamescom 2017 - nagyobb lesz a buli, mint tavaly
Augusztusban ismét összecsődül a tömeg Kölnben, hogy megtartsák Európa legnagyobb videojátékos expóját, a gamescomot, melyen ezúttal sokkal több kiállító lesz, mint legutóbb.
Augusztusban ismét összecsődül a tömeg Kölnben, hogy megtartsák Európa legnagyobb videojátékos expóját, a gamescomot, melyen ezúttal sokkal több kiállító lesz, mint legutóbb.
Általában azonos ajándék játékok jutnak az összes kontinens PlayStation Plus előfizetőinek, de az európai felhasználók esetében ez májusban másképp alakul.
Végre kiderült, hogy az európai játékosok mikor kapják meg a NieR: Automata kimondhatatlan nevű bővítményét, amelyben a Square Enix igazgatója az egyik boss.
Újabb tehetséges munkatársak segítik majd a Ubisoft nagyszabású projektjeit, ugyanis Franciaországban és Németországban is új stúdióval bővül az eddigiek listája.
Az előzményeket feldolgozó Zero megjelenése után az első részt is PS4-re hozza a Sega, sőt, már azt is tudjuk, mikor érkezik a Yakuza Kiwami Európába.
Az amerikai tesztek első körei után Európa is csatlakozik a Gran Turismo Sport bétájához, de nem versenyezhetünk majd folyamatosan.
A Trine szériát jegyző Frozenbyte legújabb, hercegnőmentős játéka napokon belül megjelenik Európában, Amerikában pedig már elérhető, ennek örömére kaptunk egy utolsó trailert, amely segít eldönteni, miképpen álljunk hozzá a koncepcióhoz.
Észak-Amerikában tegnap jelent meg a legújabb LEGO játék, de hamarosan az európai játékosok is élvezhetik az építőkockás mókát.
Kerek születésnapját ünnepli ma sokak egyik kedvenc Nintendo konzolja.
Két új trailert is publikált a Sony Europe a Guerrilla Games hamarosan megjelenő RPG-jéről.
A Valve, a Capcom, a Zenimax (tehát a Bethesda) és a Bandai Namco is szerepelnek azon cégek között, akikkel kapcsolatban nyomozást folytat a Bizottság.
Európában is megkaptuk végre a Yakuza széria előzményét, a megjelenést követően ráadásul több ingyenes DLC-re is számítunk.
A tegnapi nap folyamán egyértelműen hackerektől származó üzenetek jelentek meg a Square Enix európai twitter oldalán, majd elkezdett csökkenni a követők száma.
A Sony 2017-re csúszott PlayStation 4-exkluzív játéka, a Horizon: Zero Dawn a korábbi tervek alapján később jött volna Európa egyes részein, de ezt most helyrehozták.
A teljes Egyesült Államok és számos európai ország között hazánkban is aktiválták a Pokémon GO régóta várt és sokak által legfontosabbnak tartott frissítését.
Decemberben új kiegészítőt kap a Euro Truck Simulator 2, mellyel nyugatabbra utazhatunk Európában.
Nemrég megismerhettük a Resident Evil VII az Észak-Amerikában forgalomba kerülő gyűjtői kiadását, ma pedig azt is megtudhattuk, miben lesz más az európai változat. A legjobb cuccok nekünk is járnak.
Szeretnél többet megtudni a World of Tanksról? Esetleg az esport jövőjéről? Kérdezz itt, és mi feltesszük a kérdéseket a Wargaming európai szóvivőjének.
A Bandai Namco Entertainment Europe ismertette velünk, hogy miket pakoltak a Dragon Ball Xenoverse 2 legelső DLC-jébe és a mindenki számára ingyenesen érkező tartalmi frissítésbe.
Ukrajna, Románia és Bulgária után Szerbiában is irodát nyit a francia kiadó.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)