Watch Dogs 2: Human Conditions - 5 óra extra játékidőt kínál a következő DLC
Egyjátékos missziókat és kooperatív kihívást is hoz a Watch Dogs 2 második csomagja.
Egyjátékos missziókat és kooperatív kihívást is hoz a Watch Dogs 2 második csomagja.
Befutott a Resident Evil VII legújabb DLC-je, EndreMan és HP pedig természetesen egyből rávetették magukat az új kihívásokra.
Egy Twitch streamer úgy döntött, hogy a következő speedrun próbálkozását egy külön kihívással dobja fel.
A Legendary Pictures ismét a mozivászonra varázsolja a Dűne regények történetét, ehhez pedig egy, a sci-fi műfajában egészen sikeres rendezőt találtak.
Január utolsó napját érdemes mindenkinek bekarikázni vérvörös színnel, ugyanis a 47-es ügynök nem csupán dobozos formában érkezik meg és indul soha nem látott nehézségű kihívásokra, de egy halálos ünnepségen is részt vesz majd.
A dobozos kiadás rengeteg tartalmat kínál azoknak, akik még nem vetették bele magukat a 47-es ügynök legújabb bevetésébe, ráadásul mindez kiegészül a januári frissítéssel is.
A Superhot VR már egy ideje elérhető Oculus Riftre, de a fejlesztőcsapat a megjelenéskor megígérte, hogy kapni fogunk vadonatúj módokat is, amikre most derült fény.
Ha ezt meg tudjátok csinálni, valószínűleg a világ legjobbjai között vagytok.
A We Happy Few-ban nem nehézségi szintek között váltogathatunk, hanem választható játékstílusok szabják meg, mekkora kihívással kell szembenéznünk.
Hiába elképesztően nehezek a Dark Souls játékok, a rajongók mindig kitalálnak maguknak egy új kihívást, amivel még izgalmasabbá tehetik a dolgot.
A Diablo 20. születésnapja a Blizzard összes játékát felbolygatta, így a Hearthstone-ban is egy igazi kihívás várja azokat, akik szeretik az Easter Eggeket.
Bár a két karakter találkozott már a mozivásznon, Ryan Reynolds Deadpoolja nem vesz részt Hugh Jackman Wolverine-jének utolsó kalandjában.
Idén is meghívást kaptunk a Rainbow Six Siege Média Bajnokságra, ahol három, youtuberekből álló csapattal, három gamer média csapatával, és a játék hazai forgalmazója, a PlayON osztagával mérkőzünk meg. Gyere és szurkolj a helyszínen!
A hírhedten sok kihívást nyújtó Dark Souls széria harmadik része megkapta első DLC-jét, a Ashes of Ariandelt. Hófödte, felfedezésre váró terület, PvP aréna, új felszerelések, mi kellhet még?
A Blizzard közzétett egy új videót a Legion első tartalmi frissítéséhez, amelyből megtanulhatjuk, hogyan éljük túl a Return to Karazhan kihívásait.
A napi kihívások unalomba fulladása ellen egy adag új küldetéssel léptek fel a Hearthstone fejlesztői, de az új patch sok más javítást is hozott.
Aki már kicsit megunta a DOOM többjátékos részét, az most új kihívást találhat magának az Arcade módban.
Remélhetőleg mindenki felhúzta már magát 385-re, és kitanulta, hogyan kell végigjátszani a Wrath of the Machine-t. Holnaptól új kihívások várnak minket.
A Dishonored 2 küldetéseiben nem feltétlenül az őrködő katonák sokasága lesz a legnagyobb kihívás.
A Warhammer: The End Times - Vermintide játékosai elsősorban a loot miatt indulnak újabb és újabb kalandokra, amiből most még többet szerezhetnek a frissen megjelent Quests & Contracts frissítésnek hála.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)