Apáti Bence cége uralta a nyári politikai hirdetéseket az EU-ban
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom több mint negyedmilliárdot költött, főként Magyar Péter támadására.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom több mint negyedmilliárdot költött, főként Magyar Péter támadására.
A negyedik évad előzetese alapján a Mayor of Kingstown továbbra is az a kemény, kompromisszummentes bűndráma lesz, amiért a közönség megszerette.
A JOYCITY új generációs, 5v5 fociját 2026 második negyedévében kapjuk kézhez.
Robert Kirkmannek nagyon jó hírei vannak a vérgőzös szuperhős visszatéréséről.
Közel 500 játékkal vár a Steamre már negyedik alkalommal visszatérő Ukrainian Games Festival.
A cég történetének legerősebb első negyedévét zárta, főként a Mobile Suit Gundam IP elképesztő erősödésének köszönhetően.
Igen, ez a harmadik vásár, ami egyszerre fut, és van egyébként egy negyedik is.
A gyártó szerint ez a világ első olyan gaming képernyője, ami negyedik generációs Tandem OLED technológiával van felszerelve, és True Black 500-as tanúsítványt is kapott.
Két évtized után is fájó hiány ez a rajongóknak.
A negyedik részről már egy ideje tudunk, de egy álláshirdetésből arra következtethetünk, más is tervben van ezen kívül.
Nem csak az árcímke lesz para, az már biztos.
Az Apex, az FC Mobile és és az F1 25 húzta fel az első negyedévet.
A nyílt tesztverzióra sem kell már sokat várni.
A Ubisoft a vártnál kevesebbet hozott a konyhára ebben a negyedévben, annak ellenére, hogy az Assassin's Creed Shadows átlépte az ötmillió játékost.
A Spider-Man: Brand New Day a multiverzum után New York utcáira viszi vissza Peter Parkert.
A Deep Silver gondozásában érkezik, és rövidesen meg is jelenik az Echoes of the End, amiből most bő negyedórányi gameplayt megnézhetsz.
Az utolsó pillanatban történt a váltás, miközben már javában forog a negyedik évad.
Úgy látszik, hogy a Warner végül több időt hagy a The Last of Usnak.
Elúszott az utolsó esély is arra, hogy folytatódjék a mindössze három évadot megélt fantasy eposz.
A Paramount+ talán legsikeresebb projektje természetesen megkapta a zöld lámpát a negyedik szezonjához is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)