Alig 20 évvel késtem le a Vinland Saga kezdetét, de Makoto Yukimura mangája mostanra sem veszített semmit éléből. A negyedik kötet magyar megjelenésének okán belevetettem magam a sorozatba, és ismét megháláltam magamnak, hogy egy olyan feladatra vállalkoztam, ami általában távol áll tőlem. Ami a mangákat és animéket illeti én szeretek megmaradni a klasszikus shoneneknél és a slice of life románcoknál. A Vinland Saga ezekhez képest egy jóval komolyabb mese, ami a történelmünk régmúltját, mondáit és legendáit használja fel a háborús trauma, a rabszolgaság valósága és a folytonos fenyegetettség destruktivitásának illusztrálására.
Ez a manga minden téren igyekszik közel maradni a mocskos talajhoz. Ugyan történetünk főszereplője, és a viking mesék hősei rendszeresen úgy mozognak, mintha Kishimoto gyerekei lennének, a harcok véres, keserű sebei nem múlnak egy nevetéstől és a "nindzsa utunk" felidézésétől. Yukimura rendszeresen belerak minket olyan helyzetekbe, melyeket más írók elkerültek a 2000-es évek hajnalán: rabszolgákat látunk, akik könnyfakasztó emberséggel szenvednek, a hősünk barátait látjuk, ahogy ártatlanokat gyilkolnak és nőket erőszakolnak, és félrevezetett fiatalokat követünk, akik azt hiszik, hogy a harc dicsősége és az öldöklés sikere teszi majd őket felnőttekké. Yukimura nem finomkodik, amikor megrajzolja a gondterhelt arcokat, és gyakorlatilag lebetűzi az olvasónak, hogy
"ez nincs így rendben, itt nincs dicsőség és egy háborúnak csak vesztesei vannak."
Ebben segít a meglepően részletes illusztráció. Yukimura ceruzája a szokásos, elnagyolt arcok, és hatalmas szemek helyett a valóságot rajzolja. Nyilván neki is megvannak a maga stílusjegyei, de az emberek ráncai és üveges tekintetei pont annyira beszédesek, mint a panelek szövegbuborékai. A vonalvezetés éle nem takarja el a tipikus, "mangás" stíluselemeket, hanem kiegészíti azokat, hogy egy befogadható, de mégis komorabb hangulatot kölcsönözzön a történetnek, mint amit kortársai felmutattak. Ha pedig Yukimura karakterábrázolása különlegesnek nevezhető, akkor a természetábrázolása már magas művészetnek tekinthető. Vannak galériákban dicsőített tájképek, melyek elszégyelnék magukat attól a gyönyörtől, amit ennek a magának egyes lapjai tálalnak. Elnézve Vinland lankáit, nem csoda, hogy a vikingek harcba szálltak érte.
A sztori már az első 5 fejezet után elkapott. Thorfinnt követjük, aki apja gyilkosának, Askeladdnak csapatában szolgál, és egyetlen célja, hogy becsületes párbajban leküzdhesse a vezért. Ez a felütés végigvezet bennünket Thorfinn családjának viszontagságain, a vikingek hadjáratain, és rengeteg csatán. Az első három kötet (1-21. fejezet) jelentős része különböző ostromokat dolgoz fel, miközben megismerteti velünk a világ állásának és főbb szereplőinek alapjait. Bár a történet elején is jut idő csendesebb pillanatoknak, a jelentős részük a harcok közepébe dob bennünket. Már ezek alatt is kiismerjük az író véleményét a háborúkról, ahogy egy összetört, fiatal Thorfinn keserűen figyeli ártatlan emberek kibelezését.
A sztorinak a negyedik kötettel van ideje lélegezni egy kicsit. Egy erdei üldözésből, feszült menekülés, a menekülésből pedig "unalmas" baktatás lesz. Thorfinn és Askeladd csapata a dánok hercegét, Knutot próbálja átkísérni Wales hegyei között, és bár ez elég jó tervnek hangzik eleinte, Askeladdnak hamar meggyűlik a baja a helyi népek ellenérzéseivel. Ezzel alapvetően nem is lenne gond, ha közben Knut herceg rendet tudna parancsolni a viszálykodó seregek között, de ő meg sem mer szólalni a nyilvánosság előtt. Egy egész fejezet pattogtatja a labdát Knut, Ragnar (aki Knut kísérője), Askeladd és Thorfinn között, miközben az olvasó visszaemlékezésekben kapja meg a választ arra, hogy a dánok nagyra becsült trónörököse, miért képtelen kinyögni egyetlen szót is az emberek előtt. A helyzet patthelyzetben marad, amíg Askeladd el nem dönti, hogy maga megy tárgyalni, de látszik, hogy egy hosszú és tartalmas karakterút kezdődik ezzel, ami majd a jövőbeli kötetekben fog kibontakozni.
A negyedik könyv végén azért még szembesít bennünket az író az utazások és a hódítások árával, ahogy a tél beköszönt, a vikingek pedig ott találnak élelmet, ahol tudnak: ez esetben egy boldog kis falucska kamráiban. Annak részleteit, hogy mi történt a falu lakóival, inkább rábízom a történelemtudásotokra.
A Vinland Saga elkapott, és nem ereszt. Ez a fajta ércesen valóságos mesélés nem az én műfajom, és mégis tudni akarom, hogy mi lesz Thorfinn sorsa, hogyan fog túlélni a hátra maradt családja, és hogyan fog kibújni Knut herceg Ragnar hóna alól. Megtehetném, hogy most azonnal felfalom az online fellelhető fejezetek maradékát, de Yukimura rajzait nyomtatva akarom látni a további kiadványok oldalain. Remélem, hogy azok is eltalálnak majd Magyarországra, és a hódítás nem marad itt félbe.
