Mortal Kombat X - hagyd csak, majd a nagyi elintézi
Láttunk már egy-két indokolatlanul brutális dolgot a Mortal Kombat X-ben, de ez az új Brutality mindent visz.
Láttunk már egy-két indokolatlanul brutális dolgot a Mortal Kombat X-ben, de ez az új Brutality mindent visz.
Az új Microsoft OS főnök, Terry Myerson nagyító alá vette a különböző Microsoft op-rendszereket, a cél a közös felület lesz.
Mi a véleményünk Respawn Entertainment első játékáról? Nagyító alatt a Titanfall.
Lehet elfeledni a nagyitól kapott karácsonyi zsebpénzt, a Steam úgyis bekaszálja mindet.
Ismerjétek meg a századik életévét betöltött Kit Connell-t, aki szellemi frissességét egy Nintendo DS nyüstölésével próbálja megőrizni.
Kisebb-nagyiobb döccenőkkel bár, de a technika működni kezdett - így elkészült a 33. GS Live.
Sherlock Holmes és dr. Watson egy újabb kaland erejéig szögezi képernyő elé rajongóit. Pipa a szájba, nagyító a kézbe, kezdődjék a játék!
A level up 134. adásában a Mass Effect című interaktív történetet vettük nagyító alá, Bad Sectorral és Kiss Norbival.
Az NPD Group a konzolok után a pc-s játékpiacot is nagyító alatt vizsgálta az Egyesült Államokra vonatkozóan.
Néhány éve még nagyítóval kellett keresni az igényesebb, posztapokaliptikus környezetbe helyezett alkotásokat.
A texasi nagymama, aki akkor hallott először a fájlcseréről, amikor értesítették, hogy a RIAA perbe fogta, visszavágott a szervezetnek.
Immár szerda van egy ideje, ami talán jó hír. Aki esetleg nem tudná, ma van a takarítás világnapja, úgyhogy legalább rendetlenséget ne csináljunk ma :) Játékhírek tekintetében a szokásos reggeli pangás tapasztalható, de azért be tudok számolni néhány szaftos érdekességről...
-Apu, Apu! A Nagyi ért a belsőégésű motorokhoz? -Nem. -És a hidraulikus fékrendszerekhez? -Azokhoz sem. -De a tengelykapcsolókhoz biztos ért!? -Neeem fiam, de mért kérdezed? -Mert ott fekszik a busz alatt. |
Friss és üde hétfőt kívánok mindenkinek! A szokásos kezdeti "hírtelenség" most is megvan, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy a Valve beígért erre a hétre néhány egészen új videót a napokban bejelentett Team Fortress 2-ről, a Portalról, és magáról a Half-Life 2: Episode Two-ról is - ez utóbbi tartalmazza majd az előbbi kettőt. Nagyszerű, (majdnem) mindenki örül a fejleményeknek.
Éjszaka, egy pesti raktárépület tetején egy símaszkos alak feszegeti a szellőzőrácsot. Mellette pisztoly, kötél, lángvágó és még sok egyéb kellék. Hirtelen megszólal a mobilja és ő idegesen válaszol a hívásra: - Majd később visszahívlak nagyi, most készülök az érettségire. |
Azt hiszed, a Windows Vista kezelőfelülete a csúcs? Neeeeeeem. Mit szólnál, ha a munkaasztal valóban 3D-s lenne és a rajta megjelenő ikonokat úgy tudnád dobálgatni, pakolgatni, mintha valódi papírjegyzetek, esetleg könyvek lennének egy íróasztalon? Természetesen minden a lehető legrealisztikusabb, a fizika törvényeinek megfelelően reagálnak a mozgatásra az ikonok, amik még árnyékot is vetnek a jobb tájékozódás érdekében. Rengeteg lehetőséget építettek bele az új elképzelésbe fejlesztők, például a nagyon fontos dokumentumokat felnagyíthatjuk, vagy a falra ragaszthatjuk. A többit félredobhatjuk, vagy összegyűrhetjük, esetleg típus, vagy más szempont szerint rendezhetjük, egymásra pakolhatjuk, stb. Mindezt mozgás közben is megtekinthetitek!
Kellemes reggelt mindenkinek. Sajnos munkanap, az E3-nak vége, az idő rossz, úgyhogy érdemes akár nagyítóval is kutatni a mai jó dolgok után. Hogy az E3-ra visszakanyarodjunk, úgy tűnik néhány trailer még csak előkerül a showról. Addig is:
A férfi bemegy - sürgető érzései támadván - egy nyilvános WC-be. Nagyot sóhajtva végzi a dolgát, amikor egy "jótékony" mosollyal átnéz a másik piszoárhoz. Látja, hogy a mellette állónak 2 sugárban folyik... - Hogy csinálja ezt, ember? - kérdi. - Ne is kérdezze. Repeszt kaptam a háborúban, ez maradt vissza. Másnap ismét letéved ugyanoda. Most már szétnéz. Mellette 5 sugárban célozza a piszoárt egy férfi. - Hogy csinálja? Hát maga is...? - Háborús sérülés - mondja a szomszéd. Harmadnap csak azért is lemegy a WC-be. Kiszúr egy férfit rendőrruhában, aki 15-20 sugárban célozza a piszoárt. - Tudom, ne is mondja! Repeszt kapott a háborúban! - Nem, csak nem tudom lehúzni a zippzárt... |
A hannoveri CeBIT kiállítás keretein belül a Samsung Electronics egy olyan mobiltelefont mutatott be, amely 10 megapixeles kamerával rendelkezik. Ráadásul már a második negyedévbe piacra dobnák. Az SCH-B600 típusú készülék egyelőre csak Dél-Koreában lesz kapható, ahol már jelenleg is több, nagyfelbontású kamerával rendelkező telefont árusítanak. Még 2004. októberében adták ki első 5 megapixeles modelljüket, majd ezt követte 2005. júliusában egy 7, illetve novemberben egy 8 megapixeles változat.
A most bemutatott készülék elölről nézve teljesen átlagosnak látszik, megfordítva azonban egy szokatlanul nagy objektívet találunk, amely 3X-os optikai nagyítással is rendelkezik. Ezt egészíti ki egy kis vaku is. Az elkészített képeket a telefon saját memóriájában, és MMCmicro kártyán is rögzíteni lehet. A Dél-Koreában egyre népszerűbb digitális műholdas sugárzást is szerepel a támogatott szolgáltatások listáján. Ennek köszönhetően számos TV- és rádióadást foghatunk vele, bár a Samsungtól ez sem annyira újdonság. A további képességek között megemlíthetjük az MPEG-4 videofelvételt, az MP3, AAC és AAC+ zenelejátszást, a TV kimenetet, a dokumentum megtekintőt, valamint a Bluetooth kapcsolatot, ami karöltve a Pictbridge szolgáltatással lehetővé teszi a képek azonnali kinyomtatását. Sajnos a készülék ára egyelőre nem ismert. A Samsung egy másik telefont is bemutatott, amit elsősorban a zene szerelmeseinek ajánl. Az SGH-i130 8 gigabájtos merevlemezzel rendelkezik, amin a Windows Mobile operációs rendszer legújabb verziója fut. A zenei funkciók lényegesen ki lettek bővítve: MP3, AAC, és AAC+ mellett támogatja a WMA, WAV, és OGG zenei formátumokat is, viszont már „csak” egy 2 megapixeles kamerát szereltek rá. A Bluetooth és a videó kimenet így is megtalálható rajta. További jó hír, hogy ezt a készüléket elsősorban az európai piacra szánják, a megjelenése a második negyedévre várható.Az elmúlt hétvégén is nagy kedvvel jártak moziba a tengerentúli rokonaink. Az élre egy új trió került fel, név szerint a Big Momma's House 2 (Gagyi mami 2) a Nanny McPhee - A varázsdada és az Underworld: Evolution. A dobogó legfelső fokán végzett vígjáték második része a kritikusok szerint is kellemes kikapcsolódást hoz a könnyed szórakozásra vágyóknak. A Nanny McPhee hét csintalan kölyökről szól akik apjuk, és az anyjuk halála után érkező dadák életét megkeserítik. A harmadik helyet ezúttal az Underworld aktuális epizódjának sikerült megkaparintania. Szerencsénkre ismételten megpillanthatjuk benne kis országunk hosszú lábú tehetségének Görög Zitának a...zalakítását:) Íme a teljes lista: 1 Gagyi mami 2. 28 M 2 Nanny McPhee - A varázsdada 14,09 M 3 Underworld: Evolution 11,1 M / 44,3 M 4 Annapolis 7,71 M / 7,71 M 5 PiROSSZka - A jó, a rossz, a farkas, MEGAnagyi 7,38 M / 37,67 M 6 Brokeback Mountain 6,35 M / 50,84 M 7 Glory Road 5,16 M / 34,77 M 8 Last Holiday 4,8 M / 32,63 M 9 Narnia Krónikái - Az oroszlán, a ... 4,11 M / 277,77 M 10 A matador 3,84 M / 5,5 M
A 2005-ös évre visszagondolva bizony elég sok minden történt. Fejlődött a technika és ennek köszönhetően fejlődtek a grafikai, multimédiás megoldások is. Most ezen korszakalkotó alkotásoknak a Top 20-as listáját írta össze a CGSociety. A lista készítésekor a leginnovatívabb és a "legbelevalóbb" alkotásokat vették nagyító alá. Az oldalukon természetesen elolvashatjátok a véleményüket és azt, hogy mi alapján döntöttek. Lássuk hát, hogy mire fogunk mindenképp emlékezni 2005-ből: 20. Final Fantasy VII: Advent Children 19. Pixar LPics Interactive Lighting System 18. SOFTIMAGE | FACE ROBOT 17. Autodesk 3ds Max 8 16. Maxwell Render 15. Beindult a CGSociety 14. The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe 13. Softimage XSI 5.0 12. Sin City 11. Star Wars Episode III: Revenge of the Sith 10. Alias Maya 7 9. XBox 360 8. Az Apple áttér Intel processzorokra 7. Pixar RenderMan Maya-hoz 6. A kétmagos proci általánossá vált 5. King Kong 4. Teret nyert a 64 bites processzortechnológia 3. Az Adobe felvásárolta a Macromedia-t 2. A Pixologic ZBrush folytatja gyakoriságát 1: Az Autodesk felvásárolta az Aliast
Kellemes vasárnap reggelt mindenkinek! Noha ez a hét utolsó napja, reméljük hamar eltelik ami közte és a következő szombat között van. Már majdnem alábhagyott a lelkesedésem, mikor is megláttam a legfrissebb anyagot a Heroes 5-tel kapcsolatban... Emberek, kapaszkodni, és figyelni!
Pistike hazaér a játszótérről, és odatart a nagymamájának egy fűszálat: - Nagyi! Légy szives harapj bele! - De miért? - Mert apu azt mondta, hogy csak akkor lesz számítógépem, ha te fűbe harapsz. |
Üdvözlet eme korai reggelen. Nem árt vastagon felöltözni, akár kesztyűbe, sapkába, mert igencsak csonttá fagyhat az ember, ha azt hiszi jegesmedve módjára neki is 10 centiméteres zsírréteg védi testét a fagy ellen - mi nem vagyunk jegesmacik :). Sõt, az elõrejelzések szerint a kabát mellé esernyő sem fog ártani... Nézzük mi jut ma reggelre, van 1-2 jó dolog.
Az idős néninek elintéznivalója van az önkormányzatnál. A papírok kitöltése után így szól az elõadó: - Itt tessék aláírni. - Hogy írjam alá? - Hát, ahogy a leveleket szokta. -Rendben. "Sok, sok szeretettel: Nagyi." |
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)