Egy olcsó kontrollerrel irányíthatták a Titanichoz lemerült és eltűnt tengeralattjárót
A turistákat szállító Titan két napja nem adott hírt magáról, az internet népe pedig nyomozásba kezdett, így jutottak el egy Logitech kütyühöz.
A turistákat szállító Titan két napja nem adott hírt magáról, az internet népe pedig nyomozásba kezdett, így jutottak el egy Logitech kütyühöz.
Az Xbox Games Showcase rögtön a Microsoft egyik nagy dobásával nyitott.
A 2023-as PlayStation Showcase egyik kellemes meglepetése volt, hogy életjelet adott magáról a Capcom akció-szerepjátékának régóta várt folytatása.
A rajongó így akarja felhívni magára a Rockstar Games figyelmét, hátha alkalmazzák majd.
A Running with Scissors ennyi év elteltével sem hagyja magára a Postal sorozat legsikeresebb részét.
A Techland újfent mutatott egy kicsit a következő projektjéből.
A színész még a kórházi ágyon fekve sem vesztette el a humorát.
Ismét hallatott magáról a Blizzard vadonatúj IP-je.
Tobey Maguire Pókember-filmjei nem bővültek tetralógiává, pedig már jelmez is készült, amelyet John Malkovich húzott volna magára.
A Geralt alakításairól megismert Maul most magára pakolt némi izmot és bőrpáncélt, hogy Kratosként pózolhasson egy gyönyörű háttér előtt.
Az Unholy egy horror-FPS, ami ötvözi majd a csapat korábbi címeinek legjobb részleteit.
A FromSoftware nem csak jó hírt közölt a rajongókkal.
New Orleans kétségbeesett, magára hagyott lakossága a lecsapni készülő Katrina hurrikán előtt, alatt és az azt követő földi pokol napjaiban.
Nem váratott sokáig magára a Rockstar hivatalos reakciója, elvileg minden megy tovább a tervezett ütemben.
Hosszú évek óta készül már az első nagyobb "Dark Souls-klón" örököse.
A The Boysban már kivette a részét a szuperhős bizniszből, de a Marvel-szereplés még várat magára.
Megint életjelet adott magáról a régóta várt Skate 4.
Most, hogy szépen, lassan növekszik az MCU, Chris fejében is megfogalmazódott egy érdekes gondolat: mi lenne, ha újra magára ölthetné a kék szerelést?
Ugyanakkor a Fall Guys-t fejlesztő Mediatonic megerősítette, hogy nem hagyja magára a steames közösséget.
Bárki magára öltheti Adam Driver tiszteletre méltó garbós-patkó-loaferes szettjeit és Jared Leto tarka gúnyáit, ha van egy kis fölös pénze.…
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)