A Nintendo mérnöke szerint sosem fogunk megszabadulni a driftelő Joy-Conoktól
Hivatalos forrás erősítette meg, amit azért már eddig is sejthettünk.
Hivatalos forrás erősítette meg, amit azért már eddig is sejthettünk.
A mérnökök szerint komoly problémákat okozhatunk, és még ha sikerül is összerakni, nem lesz olyan, mint új korában.
Konkrét tervek még nincsenek arra, milyen specifikációkkal jöhet egy esetleges Steam Deck 2, de a Valve mérnökei halvány elképzelésekkel már rendelkeznek.
Nem fukarkodtak a mérnökök a tranzisztorokkal - ezen a gépen minden játék száguld, ráadásul a Legion 7 jól is néz ki és a munkádban sem hagy cserben. De...
Kimble "Irish" Graves mérnökként veszi ki a részét a harcokból, mutatjuk a pályán.
Az Nvidia mérnökeit a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a cég első embere az idei konferencián, de a végeredmény lenyűgöző lett.
Több, fontos ponton erősített az új Zephyrus, de a csúcsprocesszor és videochip még nem garancia az elsöprő sikerre és ezzel a mérnökök is tisztában voltak.
A jelek szerint a Sony mérnökei keményen dolgoznak, hogy csökkentsék a gyártósorokra nehezedő nyomást, és így több játékos tapasztalhassa meg az új generáció csodáit.
Büszke vagy az okostelefonoddal készített képeidre? Egy remek fotó elsősorban nem a te érdemed, sokkal inkább a mérnökök, a szoftveres trükkök és a mesterséges intelligencia diadala.
A FIRST LEGO League robotprogramozó verseny hazai partnere, a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület most óvodákat segítő felajánlásával is támogatja a 4-6 éves korosztály tudományos, technológiai, mérnöktudományi és matematikai képzését.
Megnézhetjük, milyen a konzol belülről, hogyan oldották meg a Sony mérnökei a zavartalan, halk működést.
Az idei nagy rendezvények sajnos mind elmaradnak, de ez nem jelenti azt, hogy nem ámuldozhatunk elképesztően megépített Warhammer 40k szereléseken.
Mérnöki szempontból kiválóra sikeredett a Huawei legújabb kihajtható készüléke, amely hiába fajtájának legjobbja, a megalomániája és a Google-mentes rendszere miatt nem számíthat nagy sikerre.
A mérnökök most azon dolgoznak, hogy akár a 20 évvel ezelőtti játékokon is bekapcsolhassuk az új konzol kínálta auto HDR funkciót.
Tudjuk, mennyire nehéz dönteni, ha továbbtanulásról van szó, pláne a határidő közeledtével. Egy színvonalas informatikai képzéssel például számos területen elhelyezkedhettek.
Sok esetben improvizálni kellett, mert nem működött, amit a hangmérnökök elterveztek.
Noha az ígéretek alapján a jelenlegi VR is kompatibilis lesz a Sony új konzoljával, ez nem jelenti azt, hogy a mérnökök ne dolgoznának egy új headseten.
Tum Apisak ezúttal egy 16-magos mérnöki mintára tette rá a kezét - lehet, hogy a Ryzen 9 3800X-ről van szó.
A sandbox típusú játékban űrben ügyködő mérnököket irányítunk, a tevékenykedésünk központjában pedig a túlélés és az építkezés áll.
A következő PlayStation konzol vezető mérnökét kérdezték az árcéduláról, titokzatosan válaszolt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)