Valaki már megszerezte egy olyan játék minden achievementjét, amit még be sem jelentettek
Egy achievementkövető oldalon már feltűnt a régóta várt GoldenEye 007 port, az új nyomok pedig egybe is vágnak a korábbi pletykákkal.
Egy achievementkövető oldalon már feltűnt a régóta várt GoldenEye 007 port, az új nyomok pedig egybe is vágnak a korábbi pletykákkal.
A Valve hivatalos bejelentése alapján az ellátási lánc optimális működését a koronavírus korlátozza.
Ugyan a 2013-as konzol a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend, a Sony is látja, hogy egyszer muszáj lesz továbblépnie és haladni a korral.
A PlayStation konzolok gyártója azt is nyilvánosságra hozta, mennyit keresett a korábbi exkluzívok PC-s kiadásaival, és hogy mekkora bevétellel számol a következő évben a platformon.
Nagy kockázatot vállalunk, ha korongokon tároljuk a régi kincseinket, de szerencsére számos megoldás létezik a lemezek archiválására.
Belsős levelezésekből derült ki, hogy az EA Sports saját ügyfélszolgálatos munkatársainak hamarosan távoznia kell.
Hamarosan teljesen ingyen kergethetik a koronát a Fall Guys játékosok olyan platformon, amilyenen csak akarják.
Csábító szabadtéri programajánlatokkal bombáz a kora nyári időjárás, de mi vérbeli gamerként megpróbálunk ellenállni neki.
Ahogy felpörögnek a munkálatok Denis Villeneuve Dűne adaptációja körül, úgy egyre többet tudhatunk meg a színészekről is, amelyek gárdája nem akármilyen névvel gazdagodott.
Hónapokig tartó huzavona után végleg szakított egymással az EA Sports és a FIFA.
A hazai NeocoreGames műfajt váltott, és a legújabb King Arthur játéka már taktikai RPG-ként igyekszik bizonyítani, hogy az Artúr-mondakörnek jól áll a körökre osztott sötét fantasy.
Ma már kevesen emlékeznek az 1995-ös, 3D grafikával megspékelt videószerkesztő programra, de a Microsoft nagy szívességet tett a korát megelőző szoftver rajongóinak.
Eddig nem látott, a korábbiaknál jobb játékokat ígér Netflix sikersorozatának alkotója.
Ez nem az a modern vonal, amit a korábbi filmekben láthattunk, hanem a klasszikus képregényes gúnya.
A zárolt képernyő és a korlátlan fps mellett a korábban csak bétaként elérhető Windows 11-támogatás is véglegessé vált a Steam Deck szoftverében.
Megbízható forrás erősítette meg a korábban felmerült, félelmetes pletykákat.
A Dolce & Gabbana a színésznővel promózza legújabb táskáját Velence utcáin. Domenico Dolce és Stefano Gabbana a körítést legalább olyan…
Egy friss jelentés nem olyan borúlátó a Quantic Dream által kalapált Star Wars Eclipse kapcsán, mint a korábbi szivárgások.
Az Activision-Blizzardot beperlő minisztérium azzal vádolja Kalifornia kormányzóját, hogy megpróbálta a kiadó javára befolyásolni a jogi folyamatot.
A korábbi évek tendenciáját figyelembe véve kevés örömre ad okot a a PC Gaming Show visszatérése.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)