Mafia 3 - átöltöztethetjük Lincolnt
A tegnapi fegyveres DLC után ma egy újabb ingyenes csomag jött, mely tíz öltözéket kínál a főszereplő számára.
A tegnapi fegyveres DLC után ma egy újabb ingyenes csomag jött, mely tíz öltözéket kínál a főszereplő számára.
Korábban csak az előrendelők juthattak hozzá a Golden Gun DLC-hez, azonban a 2K Games most mindenki számára, szabadon elérhetővé tette a fegyvercsomagot.
Mi lehet annál jobb, mint felszabadítani az embereket az űrlények elnyomása alól? Ha mindezt egy haverral visszük véghez. Vagy éppen tizenegy másikkal.
A Sid Meier's Civilization VI hatalmas siker lett, a Firaxis Games pedig ünnepel, és jogosan teszik, hiszen rengetegen játszottak az első két hétben a stratégiával.
A Take-Two legfrissebb pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy hány millió leszállított példánynál tart a Grand Theft Auto 5, milyen eladásokat produkált a Mafia 3 az első héten, és az is, hogy mennyi a digitális bevételük.
Remek hónapot zártunk játékmegjelenések szempontjából, most pedig ti is beszámolhattok arról, hogy melyik volt a kedvencetek a legfrissebb játékok közül.
Egy névtelen fejlesztő által közzétett blogposzt szerint mind az Irrational Games, mind a 2K Australia bezárásáért, valamint a Mafia III és a Bureau: XCOM Declassified gyenge minőségéért a kiadó döntései a felelősek.
A Sid Meier's Civilization VI-hoz kiadott mod nem kizárt, hogy megakad a PC-d torkán, de ha sikerül működésre bírni, egy, a valós Föld után mintázott pályán játszhatsz.
Ahogy sejtettük, nem egy hiba miatt tölthető le ingyen a Borderlands 2 és a The Pre-Sequel felújított változata.
Eddig nem derült ki, hogy milyen okból, de ma hirtelen teljesen ingyenessé vált a Borderlands: The Handsome Collection Xbox One-os verziója.
Az Anarchy's Children és az Alien Hunters után befutott az XCOM 2 harmadik letölthető csomagja, a Shen's Last Gift is, benne további izgalmas tartalmakkal.
A Turtle Rock Studios bejelentette, nem támogatja tovább az Evolve-ot, és valószínű, hogy konzolokra sem jön az ingyenes változat.
Valószínűleg később hivatalosan is megkapjuk a csapatos multizás lehetőségét, viszont most egy kicsit mókolni kell, hogy elérhetővé váljon.
A Battlefield 1 kiváló rajtot vett a nemzetközi piacon, a megjelenés pedig ennek megfelelően itthon is kiválóan sikerült.
A neves esport-eseményeket szervező ESL az átlag játékosokat is szeretné bevonni kisebb versenyekbe, amiket minden korábbinál könnyebben elérhetnek a PS4-es felhasználók.
A Firaxis hivatalosan is elérhetővé tette a játék teljes soundtrackjét. A sorozat legjobb zenei albumát mindenkinek érdemes végighallgatnia.
Lezárult az egy héttel ezelőtt meghirdetett Mafia 3 játékunk, most megtudhatjátok, ki nyerte a két ajándékcsomagot, és megnézhetitek a legjobb alkotásokat is.
Sean Bean nem csak a Sid Meier's Civilization VI-ban, hanem a megjelenést hirdető trailerben is szerepel.
Aki még mindig nem hagyta hátra a Battleborn szervereit, a mai naptól nem csak az új PvP móddal játszhat, hanem új sztori-küldetéseken is átverekedheti magát.
Hosszú ideig vártuk a sorozat harmadik részét, és álmunkban sem gondoltuk volna, hogy végül csak unalomba fulladó füttyögős gyilkolászást kapunk, ami csak nevében Mafia.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)