Az Xbox-tulajok 3 játékot is ingyen kipróbálhatnak a hétvégén
Ezúttal három játékba kóstolhatunk bele a Microsoftnak köszönhetően, és az egyikhez még csak Game Pass-előfizetőnek sem kell lenni.
Ezúttal három játékba kóstolhatunk bele a Microsoftnak köszönhetően, és az egyikhez még csak Game Pass-előfizetőnek sem kell lenni.
Az Odysseus az első kereskedelmi eszköz az égitesten.
A télteleni esték egy picit most még félelmetesebbek lettek a HDR effekteknek és egyéb újdonságoknak köszönhetően.
Mint mondta, „kedves és figyelmes volt, és törődött vele”. Emilia Clarke befutásában nyilván kulcsszerepe volt a Trónok harca főszerepének, amiért…
Az év játéka díját viszont még így sem szerezte meg a Marvel's Spider-Man 2, de nem nehéz kitalálni, melyik alkotás vihette haza.
Készíthetitek a baseball ütőket és a bozótvágókat, a pénztárcátokat viszont most nyugodtan otthon hagyhatjátok.
Rendkívül jó hírek ezek, amik elsősorban a közösség érdemei.
Naná, hogy ez is a ChatGPT-nek köszönhetően jött létre!
A Skull and Bones végre tényleg megjelenés közeli állapotban van, viszont kemény árat kell majd fizetni a kalózkalandokért.
A Take-Two annak érdekében fogalmazott így, hogy megússzon egy pert.
Erin Moriarty megköszönte a rajongók támogatását.
Ingyenesen elérhetővé tette a Nemzeti Filmintézet az Elveszett magyar filmek című dokumentumfilmjét.
Viszonylag ritkán van olyan a hazai Netflix nézettségi toplistán, hogy két egymás utáni héten is ugyanaz a sorozat tartja lázban a nézőket, de most ez történt.
A csoki elfogy, a Windows és Office licenc viszont egy életre szól.
Egyes európai viszonteladóknál már ki sem rakják a polcra a zöld dobozokat, annyira kevesen keresik őket.
A Passkeysnek köszönhetően a jövőben egy sor szolgáltatásba kényelmesebben és biztonságosabban jelentkezhetünk majd be.
Az Atlus a spin-offok után most visszatért a főszériához egy remake erejéig. Vajon van-e benne annyi újdonság, hogy újabb hetekre a székbe ragasszon minket?
Az Apple figyelmeztetett, hogy nem köszönt be mindenhol az EU által kiharcolt szabadság.
Kipróbáltuk a Samsung Galaxy S24 Ultrát, amely ezúttal az utóbbi években megszokotthoz képest nagyobbat lépett előre, mégpedig a kamerához kapcsolódó fejlesztéseknek és a mesterséges intelligenciának köszönhetően.
Tavaly rajtolt el nálunk a számos stúdió kínálatát összefogó SkyShowtime, így temérdek néznivaló érkezett, régiek és újak is. Ezekből szemezgettünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)