Segítséget kérnek a S.T.A.L.K.E.R. 2 fejlesztői az orosz-ukrán harcok miatt
A kijevi székhelyű GSC Game World közleményt adott ki Ukrajna megtámadását követően, és segítséget kért a játékipartól.
A kijevi székhelyű GSC Game World közleményt adott ki Ukrajna megtámadását követően, és segítséget kért a játékipartól.
A színésznőt a Mad Max egyik producer kísérte, aki egyben próbált segíteni a nézeteltérések elsimításában is.
Vajon néhány napon belül a közösségre is ráfogja az EA a Battlefield 2042 sikertelenségét?
1987-ben jelent meg az első Contra játék, ami nehézsége ellenére - vagy épp amiatt - óriási sikert aratott mind a játéktermekben, mind az otthonokban.
A Rebel Wolves névre keresztelt stúdió csapatában olyan fejlesztők vannak, akik a kedvenc szerepjátékaitokért feleltek.
Kalandos és meglepően furcsa út áll a TitanReach mögött, amiből most már jó eséllyel semmi nem lesz.
Megérkezett a Patch 7, ami hozott is valamit, meg vitt is: az újdonságokért cserébe le kell mondanunk a mentéseinkről.
Húszévnyi sikertörténet kisebb-nagyobb bukdácsolásokkal és rengeteg felhasználói érzelemmel, majd keserű végjátékkal.
Buzz Lightyear eredettörténete nem csak azoknak szól, akik odáig vannak a Toy Story filmekért.
A Peter Parkert alakító színész elmondta, rendkívül élvezte a Pókember: Nincs hazaút azon jelenetét, amikor Charlie Coxszal dolgozhatott együtt.
És természetesen osszanak egy csomó díjat a Disney filmeknek, ha már szépen megkérték őket.
Nagyon örültünk volna, azonban úgy néz ki, egyelőre nem tér vissza A kertvárosi gettó.
A PlayStation-exkluzív Gran Turismo sorozat új része is azoknak szól majd, akik élnek-halnak az autókért, ők viszont tényleg imádni fogják.
Két hetet kell kihagynia Whoopi Goldbergnek, aki azóta bocsánatot kért nyilatkozatáért.
Rejtélyes üzenetek, egy családanya múltba vezető titkai, véres hullák egy erdőszéli romkertben - és egy mindenre elszánt nyomozó.
Miután rengetegen fejezték ki nemtetszésüket, a színész felbontotta a szerződését a céggel.
Egy magyar felnőttek körében végzett friss kutatás szerint a túlzásba vitt rajongás nem kedvez a koncentrációt igénylő feladatokban nyújtott teljesítménynek.
Szakértők mondják el, hogy milyen sansszal állhatja ki az esetleges monopolvádakat a Microsoft gigaüzlete.
Az emberek vagy nagyon szeretnének élőholt szuperhősöket alakítani, vagy vágynak egy jó Marvel társasra.
Rengeteg ingyenes tartalommal és új módokkal is készül a Ubisoft, amikért érdemes lesz gyakran elindítani az Extractiont.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)