Napóleon kritika - Franciaország, hadsereg, Joséphine

|

Ridley Scottnak eddig sem kellett a szomszédba mennie tanácsokért, ha történelmi drámák rendezéséről van szó, és (így vagy úgy), a Napóleonra is sokan emlékezni fogunk.

2020. október 14-én, gyakorlatilag Az utolsó párbaj című film forgatásának utolsó napján Ridley Scott bejelentette, hogy mozifilmet fog készíteni I. Napóleon francia császár életéről - akkor még Kitbag volt a film tervezett címe, de ezt később elvetették. A produceri feladatokat és értelemszerűen a rendezést egyből magára is vállalta, a forgatókönyvet pedig arra a David Scarpára bízta, akivel a 2017-es A világ összes pénzét is összehozta, és akivel egyébként a jelenleg is forgó Gladiátor 2-ben szintén együttműködnek. Elég hamar kiderült az is, hogy a Napoléon Bonaparte szerepét Joaquin Phoenix fogja megkapni, szóval az első Gladiátor mozi után ismét együtt alkothatott Scott és Phoenix. A rendező elmondta, hogy egy meg nem nevezett másik színészen gondolkodott, de annyira lenyűgözte Phoenix alakítása a 2019-es Jokerben, hogy nem is volt kérdés, neki adja a szerepet.

A Napóleon-film mögé aztán beállt az Apple Studios is finanszírozóként, szóval minden adott volt a sikerhez: Scott, mint egy történelmi drámákban jártas, profi rendező, egy remek színészgárda, hiszen Phoenix mellé Vanessa Kirby érkezett a produkcióba, mint Joséphine császárné, illetve az Apple végtelen pénze - utóbbit egyébként nem költötték ész nélkül, valahol 130 és 200 millió között állt meg a forgatási költség, a 157 perces film látványvilágának tükrében pedig minden cent jó helyre került. A végeredmény ugyanakkor meglehetősen megosztó lett, a teljes képet nézve a Napóleont legalább annyian fogják imádni, és a rendező egyik legjobb filmjének tartani, mint ahányan csalódottan hagyják el a mozit. 

Franciaország

Pedig a Napóleonnak megvannak a kritikusai, és teljesen érthető, miért lesz egyeseknek kifejezetten nagy csalódás ez a film. Ridley Scott ugyanis két fronton durrogtatja az ágyúkat nagyjából két és fél órán át: egyfelől szó szerint értve, a konkrét csatatereken, másrészt a puccos szobák félhomályában, ahol Joaquin Phoenix és Vanessa Kirby karakterei, vagyis Napoléon és Joséphine vívják se veled, se nélküled kapcsolatuk fájdalmas összecsapásait, amelyektől mindketten szenvednek, ugyanakkor képtelenek elengedni egymást. Scottnak rengeteg minden bele kellett sűrítenie a játékidőbe, és nem végezte rosszul a feladatát, szépen végighaladt Napoléon életének minden fontos állomásán, miközben Joaquin Phoenix zseniális játéka élettel töltötte meg a címszereplőt. A dinamika gyors váltása, az időbeli ugrások, valamint a mészárlások és az ágyjelenetek közötti hirtelen ugrások viszont nem mindenkinek fognak tetszeni, az ilyen tempó nem befogadható az összes néző számára. 

Ha viszont valaki fogékony az ilyen ütemre, fel tudja venni a Napóleon ritmusát, és nem zavarja, hogy a mellékszereplők nagyját csak az egyes névkiírók miatt fogja ismerni, akkor egy kivételes történelmi drámát fog kapni, olyat, amit tényleg csak ritkán álmodnak filmvászonra. Phoenix játéka kapcsán külön kiemelendő, hogy most nem azt a Napoléont fogjuk látni, aki sokak fejében él, ez a figura nem egyszer esendő és esetlen, komplexusokkal küszködik, ugyanakkor senki se féljen attól, hogy esetleg saját maga paródiájába fordulna át, a színész pontosan ott áll meg, ahol kell, és semmiképp sem fullad mindez bohózatba. 

Hadsereg

Napóleon összesen 81 csatát vívott meg élete során, ezek cseppet sem mellékesen összesítve nagyjából 3 millió ember életét követelték. A nagy összecsapások közül hatot emelt ki és mutatott be nekünk Ridley Scott, egyrészt ezek képezik a narratíva vázát - a másik fontos elem Napoléon Bonaparte és Joséphine de Beauharnais viharos kapcsolata lesz, erről is bőven szót fogunk még ejteni. Most viszont koncentráljunk magukra a csatajelenetekre, amik látvány szempontjából egészen döbbenetes magasságokba emelik Scott alkotását, itt tud igazán tündökölni a Napóleon. Gyönyörű és kreatív fényképezést kapunk, hibátlan operatőri munkát, a harcok egyszerre tudnak monumentálisak és húsba vágóan közeliek lenni, az egyik pillanatban mítoszokból megelevenedett óriásként hömpölyög a tömeg, míg a következőben testközelből láthatjuk a legvéresebb, legbrutálisabb nyers valóságot. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Épp elég bajuk van manapság a képregényfilmeknek, és még csak véletlenül sem szeretnénk mi azok lenni, akik most még egyet belerúgnak akár a Marvel, akár a DC moziverzumába, akár a kevésbé mainstream próbálkozásokba, de 2023-ban Ridley Scott ismételten bizonyította, hogy nem csak kezeslábasba bújt szuperhumánok kozmikus küzdelmeit lehet látványosan, szemkápráztató módon odavarázsolni a vászonra. Ez pedig nagyon fontos tanulság lehet annak a Hollywoodnak a számára, amely az utóbbi években látszólag elfeledkezett a látványfilmek ezen irányáról. 

No, nem mintha kizárólag csak dicsérő szavakat kapna Scott a Napóleonért. Leginkább a francia kritikusok próbálnak páros lábbal beleállni a rendezőbe és munkájába, mondván a film abszolút nem történelemhű, és egy nevetséges, komikus figurát csinál Napoléonból. Az előbb már kitértünk rá, hogy mi nem épp így gondoljuk, már ami a címszereplő megformálását illeti, de azt kétségtelenül mókás látni, ahogy a rendező reagált nemrégiben ezekre a hangokra, egészen pontosan ugyanis így fogalmazott: 

"Amikor történészek kritizálnak, meg szoktam kérdezni: Bocs, haver, ott voltál? Nem? Akkor fogd be a kibaszott pofádat!"

Erős szavak ezek, Scott nem igazán szívleli a kritikát, egyenesen odáig merészkedett az egyik interjúban, hogy azt mondta, "A franciák még magukat sem szeretik" - utalva ezzel arra, hogy egyesek a filmjét túlzottan franciaellenesnek és britbarátnak tarják. Mi most inkább meghagynánk a történészeknek azt, hogy az esetleges történelmi pontatlanságok miatt megcincálják a mozit, nézői szemmel ugyanis a sztori összeáll, bár tényleg nagyon kell figyelni ahhoz, hogy ne veszítsük el a koncentrációt a kivont karddal, ádáz lovasrohamot indító narratíva mellett.

Joséphine

Ahogy Joaquin Phoenixet, úgy Vanessa Kirbyt is dicséret illeti, nagyon jól tudta hozni az, hogy az évek során milyen változásokon esett mát maga Joséphine is. Hiszen kezdetben csupán egy özvegyasszony volt, aki a kitörés, sőt inkább a megmenekülés utolsó lehetőségét látta ebben a magának való, furcsa katonatisztben, később viszont már teljesen más szemmel nézett Napoléonra. Remek a dinamika a két karakter között, és az is nagyon jól el van találva, hogy egyáltalán nincsenek kőbe vésve az erőviszonyok, olykor előfordul, hogy Joséphine lesz a domináns, és Napoléon a behódoló. Nagyon fontos adalék viszont, hogy ezek a jelenetek mind-mind életszerűek és érthetőek, egy olyan kapcsolatot mutatnak be, amit (szerencsére) nem mindenki tapasztalt meg, de valószínűleg mindenki el tud képzelni. Ez a szerelem ugyanis egyáltalán nem építő jellegű, inkább csak rombolja a lelket és mindkét felet.

A Napóleonból létezik egy több mint négyórás rendezői változat is, ami később lesz majd elérhető az Apple TV+ platformon. Itt minden bizonnyal több idő jut majd a Joséphine-szál kibontására, ami kétségtelenül sokat dobhat az egyébként is jó filmen, mely így egészen a kiváló jelzőig is simán eljuthat - más kérdés, hogy 2023-ban ki hajlandó még négyórás filmeket megnézni, de ha valaki valóban Ridley Scott eredeti víziójára vágyik, annak mindenképpen javallott, hogy rászánjon erre a történetre egy délutánt. Ha van olyan történet, ami megérdemli ezt, akkor Scott új filmje abszolút ilyen. Az pedig külön öröm, hogy ha csak streamingen is, de az Apple is látott fantáziát abban, hogy a rendezői változat ne a fiók mélyén porosodjon. 

Vannak, akik a Napóleon megtekintése után úgy fogalmaztak, hogy "soha senki nem alázta még meg ennyire a történelem egyik legambiciózusabb uralkodóját", míg mások szerint Ridley Scott most is lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Világos, mik azok a sarkalatos pontok, amik mellett megszülethetnek ezek az egyéni vélemények, de az teljesen bizonyos, hogy a moziban kell látni a rendező legújabb munkáját. Akár azért, hogy imádjuk minden percét, akár azért, hogy felháborodjunk rajta. 

Erre pedig hamarosan nektek is lehetőségetek lehet, mivel 2023. november 27-én, hétfőn 18:00-tól vetítést szervezünk a budapesti ETELE Cinema (1119, Budapest, Hadak útja 1.) PIXEL termében. Ahhoz, hogy velünk együtt be tudjatok majd ülni ekkor a filmre, egy nem túl nehéz kérdésre kell válaszolnotok. Minden részletet megtaláltok ebben a cikkben!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)