Nintendo Switch - 10 millió darabot akarnak eladni egy év alatt
Már most a vártnál nagyobb sikert aratott a Nintendo Switch, és a gyártó azt reméli, ez a jövőben is folytatódik.
Már most a vártnál nagyobb sikert aratott a Nintendo Switch, és a gyártó azt reméli, ez a jövőben is folytatódik.
A Capcom hozta az örömhírt, miszerint már több mint egy millió őrült rohangál a zombik sújtotta homokozóban.
Befutottak az első adatok, a Nintendo hazájában korrekt eladási számokat produkált a konzol a megjelenés utáni néhány nap alatt.
Úgy tűnik érdemes volt a Guerrilla Games csapatának egy másfajta játék elkészítésébe fogniuk, a pozitív kritikák után a boltok polcairól is szélsebesen fogy a Horizon: Zero Dawn.
Lehet mondani sok kifogást a Nintendo Switch kapcsán, de a piac nagyon jól fogadta. Az amerikai megjelenés még az elvárásokat is túlszárnyalta.
A Minecraft nem kevésbé sikeres, mint egy évvel ezelőtt. Az emberek a világ minden részén, az összes elérhető platformra megveszik a virtuális legót.
Az Amazon még nagyobb szeletet próbál kihasítani a játékeladásokból, így a Twitchen keresztül is beindítja a játékvásárlás lehetőségét, amiből a streamerek is közvetlenül profitálhatnak.
Noha a Horizon: Zero Dawn egy vadonatúj IP, egyes elemzők szerint legalább akkora siker lesz, mint amekkora az Uncharted és Metal Gear Solid játékok voltak.
Döcögősen indult a Watch Dogs 2, de a Ubisoft szerint végül rákaptak a rajongók a hackelős akciójátékra. És itt van egy fontos tanulság.
A Sony gépének előnye majdnem akkora az Xbox One és a Wii U együttes eladásai előtt, mint ahányat összesen eladtak a Nintendo gépéből.
A táblás konzol meghajolt, kisétált a színpadról, de nem tapsolta meg senki.
2016 egyik sikersztorija volt a Rainbow Six: Siege, és ha az idei év eleji eladásokat nézzük, idén sem marad játékosok nélkül a Ubisoft lövöldéje.
Egy elemző szerint a Nintendo legújabb konzolja messze túl fogja szárnyalni az elődjét, legalábbis ami az eladásokat illeti.
A tavaly megjelent VR-eszközök (a PlayStation VR kivételével) egyelőre luxusnak számítanak, a játékok sem fogynak még jól, így sok fejlesztő küzd azzal, hogy játéka nem hozza vissza a befektetett pénzt. A Job Simulator kivétel.
Valószínűleg senkit nem lep meg, de az Uncharted 4 eladásai szépen haladnak a tízmilliós határ felé.
A Sony elárulta a CES 2017 alkalmából, hogy hány millió eladott példánynál jár a PlayStation 4, sőt azt is hozzátette, hogy az ünnepi időszak alatt mennyi kelt el.
A Campo Santo meghozta a jó hírt, miszerint legutóbbi játékuk átlépte az egymilliós határt.
Hiába megy a hiszti, az amerikai eladásokat még mindig magasan vezeti az Activision lövöldéje.
Annyira nem szerepelt jól az első héten a The Last Guardian, de legalább a fejlesztők korábbi játékait lekörözte.
Ugyan a megjelenéskor nem teljesített rosszul az új Call of Duty, mégis jóval alulmúlta az előző részt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)