Egy StarCraft modder csapat 10 éve finomítgatja az első játék remake-jét
A srácok összerakták az alapjáték és a Brood War hadjáratát a StarCraft 2 modding eszközeivel, és egész sokáig jutottak az elmúlt pár évben.
A srácok összerakták az alapjáték és a Brood War hadjáratát a StarCraft 2 modding eszközeivel, és egész sokáig jutottak az elmúlt pár évben.
Új otthon, új csapat, régi tematika és biztató kezdés. Ez jellemezte a szám szerint harmadik, második világháborús minisorozat, a Masters of the Air nyitányát.
A csapat tele van ismerős nevekkel, akik egy számukra némileg új területen próbálnak szerencsét.
Jól esik néha az ilyen két komolyabb játék között.
Lenyűgöző vidámparkon dolgozik a Universal csapata, ahol mágikus kapukon keresztül léphetünk át egyik világból a másikba.
Meglehetősen döcögős volt a Suicide Squad startja, de legalább volt aki jól járt ezzel is.
A fejlesztőcsapat feje jelentette ki, hogy bizony az első kalandnak vannak részei, amiket jobb elfelejteni.
Az Embracer Group által bezárt Volition csapata Shapeshifter Games néven folytatja, méghozzá a Microsoft egyik stúdiójának partnereként.
A jelentések szerint nem a Rakéta csapat volt.
Az aktuális Free Play Days alkalom újabb három játékot tett elérhetővé az untakozó érdeklődőknek.
Hamarosan úgy csaphatunk le, ahogy soha még.
Egyetlen ajándékkal készült erre a hétre is az Epic Games Store, de ez is megérdemli, hogy adjunk neki egy esélyt.
A Pocket Pair csapata felfedte a Palword roadmap részleteit.
Olyan szép billentyűsapkákat villantott a Drop, hogy a bennünk élő Gollam felkiáltott.
A szubjektív igazságok csapdájában.
És nem is ez az első eset ám, hogy tudományos valósággá tette a sci-fit. Persze a címben felvetett összecsapáshoz kellene…
Reagált a csapat arra a felvetésre, hogy a rajongók jobb munkát végeznek.
A 4X-es műfaj egyik legjobb darabját ajándékozza el az évfordulót ünneplő fejlesztőcsapat.
A ZeniMax Online Studios csapata ebben a fejezetben folytatja a tavalyi Necrom kiegészítőben elkezdett történetet.
Hogyan alkothatsz kihívásokat egy 20-as szintű csapatnak, melynek tagjai gyakorlatilag isteneknek számítanak a világban? Például egy 10 000 éves pusztítóval.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)