Elhunyt a 8-bites játékfejlesztés egyik legendás alakja, David Lawson
Az angol játékipar egyik meghatározó figurája 62 éves volt.
Az angol játékipar egyik meghatározó figurája 62 éves volt.
A Harmonix azt ígéri, továbbra is támogatja a Rock Bandet, de közben a Fortnite fejlesztésébe is besegít.
A BioWare újabb vezetője hagyta el a csapatot, mielőtt megjelenhetett volna a Dragon Age 4, de a játék fejlesztése egyelőre látszólag nincs veszélyben.
Ez történik akkor, amikor a kreativitás a háttérbe szorul, a fejlesztést pedig a világ több pontján végzik, miközben épp megújulna a sorozat.
A kínai digitális óriás szerint három lehetséges megvalósítási útja lehet a metaverzumnak, de az biztos, hogy még sokáig tart majd a fejlesztése.
A magyarázat a független játékok fejlesztésének problémáival kezdődött, aztán nem várt módon zárult.
Sok idő kellett, míg a Microsoft bejelentette a Fable-t, de a fejlesztés már jó néhány éve zajlik.
Már Switch konzolon is belekóstolhatunk a játékfejlesztésbe, az élmény pedig szórakoztató és maradandó.
Pár hónapja adták ki a legutóbbi fejlesztésüket, de már a következő projektjük is a megjelenésre vár.
Olyan forrástól futottak be pletykák, amely már nem egyszer hitelesnek bizonyult, de kérdés, mit mond majd erre a Rockstar?
Mark Darrah 23 éves szolgálat után most kitálalt egyik szeretett projektjéről.
A sorozat tizedik évfordulója alkalmából a fejlesztők elárultak ezt-azt a folytatás kapcsán.
A Gran Turismo sorozat producere a kulisszák mögé visz minket kicsit.
A Neocore Games kitűzte a korai hozzáféréssel jelenleg is elérhető játék teljes változatának megjelenési dátumát.
Ezen felül is egy sor hibajavítást és fejlesztést hoz a játék történetének eddigi legnagyobb frissítése, a Forging the Arcane.
A végső rajt szakaszánál jár az új szabvány fejlesztése.
Egy igazán jó online játék megalkotása rengeteg technikai kihívással jár, egy veterán játékfejlesztő pedig most el is magyarázta a műfaj egyik kulcsfontosságú problémáját.
Már van demó és hamarosan indul a közösségi kalapozás is.
A Relic már odaadta a játékot a legnagyobb rajongóinak, akik visszajelzései alapjaiban változtatják meg a fejlesztés irányait.
A magyar fejlesztésű izometrikus szerepjáték olyan klasszikusok szellemét idézi meg, mint a Baldur's Gate és az Icewind Dale.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)