PC-re jön a Halo 5: Guardians?
Elvileg a Halo sorozat legutóbbi része már nem jelent volna meg PC-re, de lehet, hogy a Microsoft időközben változtatott döntésén.
Elvileg a Halo sorozat legutóbbi része már nem jelent volna meg PC-re, de lehet, hogy a Microsoft időközben változtatott döntésén.
A The Witcher játékok főhősét megszólaltató színész örül a Netflix döntésének.
Hamill már a film forgatásakor sem volt teljesen kibékülve azzal, ahogy Rian Johnson tovább szőtte a karaktere történetét és legutóbbi nyilatkozata alapján még most sem igazán érti az akkor született döntéseket.
A vállalat szerint nagyon jó üzleti döntés volt felvásárolni a stúdiót.
A pankrátorból lett színész a Twitteren megint odaszúrt egyet a Disney-nek, akik immár biztosan nem veszik vissza James Gunnt.
A fejlesztők szerint még komolyabb hatásai lehetnek a választásainknak, mint korábban a Witcher széria során.
A játék első fontos döntését annak borítója esetében is meg kell hoznunk.
Bautista nem finomkodott, kendőzetlenül leírta véleményét a stúdió döntése kapcsán.
Egy nagyobb lendületet kap a petíció, ami ugyan nem valószínű, hogy eléri a konkrét célt, de legalább lehet, hogy hatással lesz a Disney jövőbeli döntéseire.
A rendező már megbánta, hogy korábban hülyeségeket posztolt a Twitterre, és megérti a Disney döntését.
Habár az író bánja, hogy a Visceral Games-féle Star Wars játék nem készülhetett el, nem hibáztatja a kiadót a döntésükért. De mi lesz az egyjátékos élményekkel?
A 8. évad végén meghozott döntésével nagyon nem értett egyet a többi túlélő, ezért a továbbiakban kicsit fújnak rá. Spoileresen folytatjuk.
A rajongók kérésére hamarosan érkezik egy patch, aminek hatására visszavonható lesz egy választás, ami nem tűnik fontosnak, mégis sokakat nagyon zavart.
Elsőre meglepő lehet, pedig logikus döntés.
Érdemes lesz odafigyelni a párbeszédek alatt, mert a döntéseid függvényében változni fog a végkifejlet.
Megtudtunk néhány nagyon érdekes részletet a BioWare készülő alkotásáról, ami nem egy mindennapi játék lesz.
A döntés azért is érthetetlen, mert a vállalat először még engedélyezte a dolgot, csak később gondolta meg magát.
Csütörtökön érkezik a Quantic Dream legújabb játéka, amiben megint minden a döntéseinktől függ.
Az idei Call of Duty szakít a klasszikus egyjátékos élménnyel, de nem teljesen ok nélkül. A fejlesztők meséltek a döntés hátteréről.
A fejlesztők és a kiadó közös döntésének köszönhetően idén már biztosan nem játszunk a Shenmue III-mal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)