MediEvil - igaznak bizonyult a pletyka, tényleg mától elérhető a demó
Ahogy azt sejteni lehetett, nem csak bejelentették a State of Play-en a játék demóját, de azonnal elérhetővé is vált.
Ahogy azt sejteni lehetett, nem csak bejelentették a State of Play-en a játék demóját, de azonnal elérhetővé is vált.
A klasszikus kaland végre a Sony jelenlegi generációs gépére, valamint a Nintendo hibrid masinájára is elérhetővé vált.
Már csak egy kicsit kell várni, hogy ismét szemügyre vehessük a Titanfall alkotóinak Star Wars-játékát.
A Sony valószínűleg ma akart meglepni minket a kipróbálható változattal, de az egyik divíziónál valaki túlbuzgó volt.
Folyamatosan keresik a színészeket Robert Pattinson mellé az új Batman filmekhez, és lehet, hogy most sikerült megtalálniuk két szereplő megformálóját.
130 év: emberéletben elérhetetlen idő, de tech-cégek esetében is szinte egyedülálló teljesítmény. Márpedig a Nintendo épp ennyi ideje létezik. Beletúrunk a japán cég múltjába és megnézzük a legfontosabb mérföldköveket.
Linda Hamilton keményebb, mint valaha, mi pedig ennek borzasztóan örülünk.
A World of Tankset is jegyző stúdió elkészítette a saját Diablójára hajazó és folyamatosan bővülő akció-szerepjátékát, a végeredmény pedig igencsak tetszetős lett.
Olyan kevesen jöttek el valóban a régóta hirdetett eseményre, hogy kár is ostromnak nevezni az egészet. Ez pedig igazából nagyon jó dolog, senkinek sem esett ugyanis bántódása.
A Gears of War széria ötödik számozott részében a szemkápráztató látvány egy valóban remek sztorival párosul, közben pedig a multiplayer játékmódokon is tudott kicsit csiszolni a fejlesztő The Coalition.
Egy komolyabb banhullám után sok játékos szerint nem nyilvánvaló, hogy egy exploit miért számít csalásnak, a Blizzard közösségi menedzsere pedig most elmagyarázta, hogy mikor és miért csap oda a kalapács.
Kevés játéknak van menőbb neve a Disco Elysiumnál, de ez a projekt nem csak emiatt különleges. A dátumot is beharangozó trailerből kiderül, hogy még miért.
A Google szerint nagyon sok előrendelés érkezett, így a Founder's Edition helyét egy másik kiadás fogja átvenni.
Ebben a hónapban két teljes játékkal készültünk: az egyik egy magyar csapat különleges platformere, a másik pedig egy klasszikus stratégia.
Egy új időszakos esemény indult tegnap este a Blizzard lövöldéjében. A cél 9 meccs megnyerése, a jutalom pedig egy nagyon cuki karakterkinézet.
Tovább élesedik a streaming piac, pár hónap múlva egy újabb nagy játékos jelenik meg a palettán.
Végre tényleg komolyabb képet kapunk a remake működéséről.
Komoly fordulóponthoz érkezik a szuperhős története a következő képregényben.
Csak dőljetek hátra és élvezzétek a lassított felvételeken megelevenedő darálást.
A második vádlott is részt vett a halállal végződő viccelődésben, így a bíróság rá is börtönbüntetést szabott ki.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)