Folytatást kap a Csizmás, a kandúr, íme az első trailer
A Shrek franchise-ból ismert cirmos hősünk komoly bajba kerül: a kilenc életéből már nyolcat elpocsékolt.
A Shrek franchise-ból ismert cirmos hősünk komoly bajba kerül: a kilenc életéből már nyolcat elpocsékolt.
Hosszú utat tett meg a technológia és a számítástechnika azóta, hogy elkészült a világ első népszerű böngészője, elküldték az első szöveges üzenetet, és megjelent az első okostelefon, az IBM Simon.
Úgy lőtte be a Blizzard az Overwatch 2 gépigényét, hogy sokan jelentkezhessenek az első próbakörre.
A tavasz beköszöntével az akciók is megérkeztek - szerezz legális szoftvereket olcsón!
Az Egyesült Királyság elsőszámú fegyvermúzeumának szakértője alaposan megvizsgálta a Payday 2 fegyvereinek némelyikét.
Ebben a videóban a MicroLED technológiáról mesélünk nektek.
Szerencsére szépen halad Shirley Curry felépülése, akinek a Bethesda is küldött egy kis csekélységet.
A 2008-as verzióban Isaac Clarke-nak egyetlen sor dialógus sem jutott, csak a folytatásokban eredt meg a nyelve.
Megérkeztek az ahhoz szükséges driverek, hogy Windows kerüljön a Steam Deck gépekre, igaz, még közel sem tökéletes az élmény.
Jóktól lop bőrdzseki Chan, ami nem szégyen, de nem is nagy teljesítmény. Elődeihez képest, ha nem is rossz az új Shadow Warrior, kicsit azért sár... savanyúbb.
Hívjátok össze a haverokat: a most hétvégi ingyen játékhoz szükségetek lesz egymásra.
A GameStar és a Vezess.hu egy közös nyereményjátékban keresi a legegyedibb Gran Turismo 7-es autót. A tervezőmesterek jussa pedig természetesen nem csak egy kósza vállveregetés lesz.
A Blizzard végre megnyitja a játék kapuit a nyilvánosság előtt, fontos részletek derültek ki a PvP-s bétatesztről.
Több forrás is úgy tudja, hogy nem érdemes túlhúzással számolni a Ryzen 7 5800X3D esetében.
Újabb súlyos következménnyel járt az Nvidia meghackelése.
Nem is értjük, eddig miért nem gondolt senki arra, hogy a cápák akár vámpírok is lehetnének.
Az új biztonsági intézkedések olyan jól sikerültek, hogy a fiókok tulajdonosai sem férnek hozzá a cuccaikhoz.
Hardveresen jelentősen felturbózza az iPad Air termékvonalat az Apple.
Nem verte nagy dobra a Ubisoft a Demon Veil hivatalos megjelenési dátumát.
Lehet túlságosan öregnek lenni a Halálos fegyverhez?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)