ReCore - feltűnt a Definitive Edition, majd gyorsan el is tűnt
Úgy tűnik, hogy a korábbi pletykák beigazolódtak, és hamarosan valóban megkapjuk a játék felturbózott változatát, ami már kihasználja az Xbox One X-ben rejlő teljesítményt.
Úgy tűnik, hogy a korábbi pletykák beigazolódtak, és hamarosan valóban megkapjuk a játék felturbózott változatát, ami már kihasználja az Xbox One X-ben rejlő teljesítményt.
A WWE játékokban mindig rengeteg harcos közül választhatunk, ez a legújabb részben sem lesz másképp.
A Visual Concepts játékát végre mozgás közben is megcsodálhatjuk.
Az NBA 2K18 készítői idén is abszurd precizitással modellezik le a parketten látható játékosokat, amit a korábbiakhoz képest néhány elképesztően apró, a realizmust segítő részlettel egészítenek ki.
Egy concept artist bejegyzéséből kiderült, hogy talán a Fantasztikus Négyes legnagyobb ellenfelei is feltűnhetnek majd a Captain Marvel filmben.
Az Insomniac fejlesztői a D23 expón meséltek egy kicsit a játékról, a prezentációt pedig pár lenyűgöző képpel is megtámogatták.
A kiadó kosaras sorozatához hasonlóan a WWE 2K18-cal is játszhatunk majd útközben, az idei rész Nintendo Switchre is érkezik.
A WWE 2K18 készítői elárulták, miben mutat majd fejlődést az idei epizód, amik közül a leglátványosabb valószínűleg az új grafikai motor lesz.
Aki ült már gamer székben, tudja, milyen kényelmes. A Caseking felajánlásával egy Nitro Concepts C80-as is gazdára talál a GameStar táborban.
Már Wii U-n is imádtuk a Mario Kart 8-at, most pedig Switchre is megérkezett a játék kicsinosított, kibővített változata, amely még tovább finomította az eddig is remek receptet.
Elképesztő stáb - benne a Karácsonyi lidércnyomás rendezője - dolgozik azon, hogy a Little Nightmares különleges koncepcióját a televíziók képernyőjén láthassuk.
A körökre osztott BattleTech visszanyúl a Mechwarrior univerzum gyökereihez, a Shadowrun-játékok stúdiója pedig közel fél órában mutatja be, hogyan képzeli el a koncepciót.
Noha PC-re már beszerezhető az Irrational Games tagokat is tömörítő The Deep End Games új, vérfagyasztó horrorja, azonban egy hiba következtében a jelenlegi generációs konzolokra kicsit később érkezik csak meg a játék.
A főhős ruhája mellett több különböző űrhajót is megcsodálhatunk a képeken.
A fejlesztők egy nem hétköznapi koncepcióval álltak elő, ami ötvözi a túlélőjátékot az első világégéssel.
Az NBA 2K18 elég szűkszavú bejelentéséből csupán a megjelenési dátum és a különleges kiadások tartalma derült ki.
Egy rendkívül egyedi játék készül a Deep End Games stúdiójában, a srácok pedig végre elárulták, hogy mikor csaphatunk le rá.
Még 2005 környékén az EA egyik grafikusa elképzelte, hogy milyen lehetne a Valve klasszikusa, ha egy kicsit felturbóznák a látványt.
A Trine szériát jegyző Frozenbyte legújabb, hercegnőmentős játéka napokon belül megjelenik Európában, Amerikában pedig már elérhető, ennek örömére kaptunk egy utolsó trailert, amely segít eldönteni, miképpen álljunk hozzá a koncepcióhoz.
A Prey-ben hál' istennek nem csak azok lelhetnek örömöt, akik mindig is bögreként akartak játszani, hanem azok is, akik jobban szeretik, ha vécépapírként kezelik őket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)