Képvihar ebédre
Na ugyan ebből sem lesz mindent felkavaró hurrikán, a nevek azért jók, a képeket pedig érdemes megkukkolni:
Na ugyan ebből sem lesz mindent felkavaró hurrikán, a nevek azért jók, a képeket pedig érdemes megkukkolni:
Izé... szóval nem magáról Richard Burns-ről került ki egy kis házi mozi, hanem az ő nevével fémjelzett rally játékról. Bizony, az első anim arról az alkotásról, melyet a jövőbeni autós játékok nagy ellenfelének titulálnak. Valóban nem rossz, de azért valami hiányzik még belőle. Azért még a megjelenés kicsit odébb van, biztosan sokat alakítanak még rajta. Csekkoljátok feltétlenül a múvit. Klikk! Thanks C&VG.
Nagyon úgy fest, hogy a következő kalózos játékra jó ideig várnunk kell még. Ezúttal a Pirates of the Burning Seas megjelenését tolták el. A Flying Labs elmondása szerint a játék elérta az alpha fázist, viszont átütemezték minden egyes leadási határidejüket, hogy még jobb játékot hozhassanak össze. A megjelenési dátum így 2004 negyedik negyedévére tolódott. Sebaj, majd meglátjuk mi lesz belőle. Addigis lesd meg a honlapját itt.
Richard Burns Rally, Colin McRae Rally 4, Xpand Rally. Nagy trió lesz a PC-s játékok terén, csak győzzük őket kivárni :). Az ínség enyhítésére szolgál ezúttal a Richard Burns Rally-ból a BH Motorsports által bezsebelt képtömkeleg. Lassan nem ártana belőle egy videó sem... A képekre visszatérve pedig a többi szereplő is igyekszik a lehető legjobb arzenált felvonultatni festményiből:
Hihetetlen, hogy egyes játékok mekkora fejlődésen tudnak átmenni kerek egy év alatt. Erre pont jó példa a Pirates of Burning Sea, ami egy kalózos MMORPG-lesz. Igaz, egy évvel ezelőtt még nem volt rendesen megtextúrázva a hajó, de már akkor is látszott lesz ebből a játékból valami. De hogy ilyen szépség kerekedik belőle, azt szerintem senki sem gondolta. Az első kép régi, az összes többi új. Ne felejtsetek el a tovább gombra klikkelni, mivel van még új kép dögivel. Indzsój!
Tegnap elosztogatta a Mitulátbáti az összes ajándékát, szerintem már gyűjthet jövő szombatra... úgyhogy most kénytelenek lesztek beérni ennyivel:
Valószínűleg sokan kételkednek már a Codemasters Colin McRae Rally névre keresztelt sorozatában, vagyis, hogy lesz-e folytatás. McRae mint tudjuk nem kellett senkinek a WRC-ben, ám szegény Burns kidőlt a Subaru csapatából jövő évre. Állítólagosan tárgyaltak a következő szezon ügyében, és van még lehetőség McRae-t jövőre WRC-ben látni, de ezzel nagy ellentétben van, ami Colin McRae honlapján jelent meg. Colin ugyanis aláírta szerződését a 2004. január 1-én keződő Dakar Rally-ban résztvevő Nissan csapathoz. Navigátora egyébként Tina Thorner lesz a Nissan Double Cab 4x4-ben. Viszont azt is jól tudjuk, hogy a Codemasters nem szeretne lemaradni, főleg, hogy közeledik lassan-lassan a Richard Burns Rally is, eddigi kiadványaival sok szempárt megcsillogtatva. A Rally VB legfiatalabb világbajnoka egyébként elmondta, "Ez egy olyan dolog, amit mindíg is szerettem volna csinálni. A Safari Rally-kat is nagyon élveztem, amikor csak részt vehettem rajtuk." Így hát a Codemasters reméljük mindent belead, és nagyon szép játékot kapunk... :)
Aki még magánál van a Richard Burns Rally képek után, az most egy hatalmas ragasztó szalaggal ragassza oda magát a székbe és szegezze azt a padlóra, mert olyan Far Cry képek következnek, hogy még a legbátrabbaknak is szines lesz a nadrágjuk. :) Azért a többit is érdemes megnézni, de a Far Cry képeket vétek kihagyni!
Nekem nem szokásom egy játékból kivenni külön képeket... És ugyan elfogult vagyok talán a rally iránt, de azt jól tudom, hogy ti is vágytok egy szemet megcsillogtató rallys játékra végre... És én azt mondom, hogy ez nagyon ütni fog!!! Elég megnézni a képeket. :) A fejlesztők ígéretei szerint is minden eddigit felülmúl majd a lehető legtöbb szempontból... Ugyan mint sokan már tudják, szegény Burns komoly betegséggel küszködik, melynek "hála" kihagyja a 2004-es évet, ám utána teljes gőzerővel visszatér, mind az ő, mind csapata és az orvosai ígérete szerint is! Nah, elég a betűkből, most jőjjenek a képek!
Ki ne álmodozott volna arról, hogy a 18. századi világban él, mondjuk a Karib tengeren egy csendes kis hajón? 2004 első felében mindezt megtehetjük, hiszen a Flying Lab Software és az Akella jóvoltából 2004 első felében megjelenik a Pirates of the Burning Sea. Ez egy MMORPG lesz, tehát tényleg igazi népek nyüzsögnek majd a városokban és a hajókon. Megérkezett az első film belőle, mely ugyan nem mutat sokat, de azt legalább nagyon szépen.
Nem lankad az akció, vigyétek a kedvezményes árú festményeket: :)
Hát, a sok halasztás után már csak ez kellett... Colin McRae a mai nap elmondta, jövőre nem kíván indulni a Rally VB futamain. Mint tudjuk a Citroen-nél és más gyári csapatnál sem kapott helyet a jövő évre, most már pedig azt is tudjuk, hogy privát csapatban sem fog indulni. Úgy volt, hogy a Codemasters is besegít, de McRae úgy döntött, abbahagyja a versenyzést, 16 év és egy világbajnoki cím után... Hogy mennyi időre? Azt nyilatkozta, hogy bizakodó a jövőt nézve. Arról, hogy esetleg visszatérne és ezután is jönne a Colin McRae Rally következő része, már nem igazán van szó. Hogy mondjak 1 számot, a világon nem kevesebb, mint 7 millió Colin McRae Rally játékot adtak el... Azonban kicsit hazudtam nektek: Colin McRae Rally még könnyen lehet PC-n és egyéb platformon, ugyanis McRae azt a kijelentést tette, hogy más motorsportban szivesen versenyezne, legközelebb most a Dakar áll hozzá, ahol úgy néz ki indulni is fog. Hogy a játékok terén a Codemasters mit fog csinálni, azt valószínűleg még ők maguk sem tudják. "Kárpótlásul" lesz nekünk Richard Burns Rally-nk a következő évad március havában....
Jó reggeltet kívánok mindenkinek! Aki eddig még nem nézte meg a tegnapi Richard Burns Rally képeket... Az nem tudja miből maradt ki, szóval azonnal lapozgasson vissza és menjen el a megadott linkre, mert tényleg fantasztikus! A mai reggelünk nem lesz hírkövér, lesz egy szép kis mozi azonban kárpótlásul. :)
Megy a púpos a temetőben. Eléugrik egy törpe, és ezt kérdezi: -Mi van a hátadon púpos? -Púp. -Kell az neked? -Nem. - Így hát a púp eltünt. A púpos mindezt elmesélte a sántának, a sánta rögtön szaladt a temetőbe. Ő elé is kiugrott a törpe, és megkérdezte: -Mi van a hátadon sánta? -Semmi. -Hát akkor nesze itt egy púp!!! |
Huhh, hát végre az én kedvemre is tud tenni valaki. :) Autósport és szimulátor kedvelők figyelem! Richard Burns, a Rally VB egyik jelenlegi éllovasa is részt vállal a PC-s életben nevével. Az SCi-nek hála készülget szépen csendben a Richard Burns Rally. Reméljük a Colin McRae sorozattal egyaránt olyan küzdelmeket vívnak majd, mint a két pilóta életben. Nade, akkor jőjjön a lényeg. A Gamer's Hell csapata bezsebelt 1-2 képet gyűjteményébe ebből a csodából. És... tudnak valamit a készítők... najóh, tessék megnézni!!!
Mint azt ti is észrevettétek, mostanában sokan csúsznak a tervezett időponttól... A mai "áldozat" a Pirates of the Burning Sea. Aki nem ismerné, annak tudnia kell, hogy ez egy MMORPG, mely a XVIII. században, a Karibi-szigeteknél játszódik. A fejlesztők, Flying Lab Software és Akella, elárulták a csúszás okát is, mely a béta-teszttel kapcsolatos. Az új dátum 2004 első negyedéve, további részletekért pedig ide látogassatok el.
Gyorsan összerittyentettem itten Nektek valami finomat... Annyira siettem, hogy valami nem teljesen oda illő, de ízletes maradt benne. Aki megtalálja, írja be kommentbe. Egy játékot pedig külön kiemelnék: A FireStartert várja rajtam kívül más is nagyon? :) Update van!
Már kezdhetitek is a csemegézést! Egy igen szép adagnyi kép gyűlt össze alant:
A Gamershell egy rakat, ilyen-olyan játék teljes verzióját szerezte be magának. Mindegyik amolyan komolyabb freeware kategóriába sorolható, de az átlagoknál mégiscsak többek. A lenti listának mindegyik alanyát letöltheted, ha rájuk klikkelsz.
Japán egyik vezető elektronikai cége, a Sanyo a napokban mutatta be a HD-Burn névre keresztelt technológiát. A dolog pikantériája, hogy a hagyományos írható (80perces) CD lemezre nem kevesebb mint 1,4 GB adat írható! A HD-Burn technológia lényege, hogy lecsökkenti a lemezek pitméretét, ráadásul a lemezeken található sávokat is sokkal közelebb helyezi egymáshoz. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az ily módon megírt lemezeket, csak a technológiával ellátott CD meghajtók, illetve egyes firmware frissített DVD meghajtók képesek kezelni.
Egy érdekes kis "kapcsolat" alakult ki a minap. Két fejlesztő csapat (akik egyébként hasonló témája játékot alkotnak), úgy döntöttek, hogy némileg segédkeznek a másiknak... A Flying Lab Software, és az Akella kooperációjáról van szó. Lényegében az megállapodásuk lényege, hogy az Akella segédkezik a Flying Lab féle Pirates of the Burning Sea című MMORPG hajó modeljeinek megalkotásában. Érdekes, de szerintem mindenképpen jelentős döntés ez!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)