Hivatalos: Pikachu és Ash kikerül a Pokémon animesorozatból
25 év után véget és az elválaszthatatlan páros pályafutása, a következő széria fókuszában új karakterek és zsebszörnyek állnak majd.
25 év után véget és az elválaszthatatlan páros pályafutása, a következő széria fókuszában új karakterek és zsebszörnyek állnak majd.
A Starfield egyik fontos aspektusába engedett bepillantást a legújabb feljesztői betekintő.
A mozis változat ugyan eddig is nézhető volt, de a kibővített csak nemrég vált elérhetővé.
Ismét eljött az évösszegzők ideje, melyből nem maradhatnak ki a radar alatt mozgó, ám mégis remek filmek.
A semmiből érkező 65 váratlanul a 2023-as év egyik legizgalmasabb projektjévé lépett elő.
Rengeteg tartalmat hozott a tegnap hajnal. Az egyszeri kalandozók már pörgethetik a grindot, a legjobb guildek pedig már a világelsőségért versenyeznek.
Bő félórás műsor keretében demonstrálták a fejlesztők, hogy milyen lesz seprűn repülni és varázslópárbajokat vívni az 1890-es években.
A bálnában a színész egy több mint 270 kilós férfit alakít, aki újra jóban akar lenni a lányával.
Úgy szeretlek, majd megeszlek!
Senki se bánja, David Szymanski sem, az internet sem, a cica meg pláne nem.
Alan Rickman Hans Gruberje filmtörténeti jelentőségű gonosztevő. A színész mindent beleadott a szerepbe, talán túl sokat is.
Tényleg a kukában landolt a Wonder Woman 3? Patty Jenkins is nyilatkozott a felröppent pletykák után.
IMAX-sajtóvetítésen láttuk minden idők egyik, ha nem a leglátványosabb filmjét, az Avatar: A víz útját.
Sajnos egyes játékosoknak hónapokat kell várniuk majd az új Harry Potter játékra.
13 évet kellett várni arra, hogy ismét elvarázsoljon minket Pandora világa, de megérte.
Közeledik a megjelenés napja, az Avalanche egyre lelkesebben mutogatja Harry Potter varázsvilágában játszódó játékát.
A Stargirl sorozat sajnos a kukában landolt, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem láthatjuk többet a karaktert.
Lezsűriztük a CD Projekt RED szerepjátékának új generációs kiadását, és ismét ott ragadtunk Velenben, Skelligén és Novigradban.
Christopher Nolan következő filmje csak 2023 nyarán kerül a mozikba.
Sokan továbbra is azt gondolják, hogy a Google szankciók miatt nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen applikációkat letölteni a Huawei mobilokra, de a valóság az, hogy ennél egyszerűbb talán nem is lehetne.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)