Valaki végigjátszotta az Oblivion Remastert úgy, hogy egy NPC-t sem ölt meg
Sor került az első pacifista végigjátszásra.
Sor került az első pacifista végigjátszásra.
Mindezt úgy érte el a Bethesda felújított klasszikusa, hogy nem előzte meg semmilyen marketingkampány a megjelenést.
Ha így jelent volna meg a játék PS4-en nem arról beszélnénk, hogy jön-e valaha folytatás, hanem már játszanánk. De ez persze nem azt jelenti, hogy a Days Gone most egy hibátlan játék, inkább csak azt, hogy a Bend nagyon szépen rendberakta azt, amit 2019-ben nem sikerült.
Todd még mindig őrt áll a titkos szobában, és bizony még mindig fel tudod dühíteni.
Kétszer annyi időnk van most játszani, mint máskor - legalábbis papíron -, ezért igyekszünk minden percét hasznosan tölteni.
Lesz itt minden: új IP-k, folytatások, spin-offok, előzmények, remasterek és újrakiadások is.
Megvan az előnye annak, ha egy új verzióhoz újrahasznosítják a régi játék logikai alapjait.
A DigitalFoundry ízekre szedte a gyönyörű, de nagyon döcögős remastert.
Rebelzize már nagyon izgatott a rajongói projekt megjelenése kapcsán.
Elképesztő siker a The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered, kíváncsian várjuk mit szűr le ebből a Bethesda.
Két monumentális fantasy RPG zabálja fel a szabadidőnk tetemes részét.
A Game Pass-es megjelenés és a The Elder IV Scolls: Oblivion Remastered debütálása sem árnyékolta be a Sandfall Interactive különleges szerepjátékának rajtját.
A teljesítményproblémák javításaitól a kimaxolt karakterekig mindent megtalálhattok már az új verzióhoz.
Azonnal kikövetelte magának az első helyet.
A hivatalos ramester kiadója átdobott egy szeretetcsomagot a rajongói projekt csapatának.
A probléma nyilvánvanvalóan nem áthidalhatatlan, de szokatlan, hogy a Bethesda nem adott hivatalos eszközöket.
Mára már szinte alapvetésnek tűnnek a mikrotranzakciók, ez viszont végképp visszarepít egy korszak hajnalára.
A Capcom nagyon szeretné, hogy az Onimusha név visszatérjen a köztudatba, ennek pedig csak örülni tudunk.
Számos akadálymentesítési opció áll majd rendelkezésünkre.
Semmi nagyon meglepő, de azért érdemes megnézni, hogy rendben leszel-e.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)