Hirdetés

Újra felbőghet a Blur motorja? Gyanús lépést tett az Activision

|

A 15 éves jubileum előtt mozdult meg a kiadó, a rajongók már remasterről ábrándoznak.

Hirdetés

Olybá tűnik, hogy a semmiből kapott új esélyt egy régi kedvenc, az Activision ugyanis meghosszabbította a Blur webes doménjét egészen 2027-ig, ami egybeesik a játék közelgő, 15. évfordulójával. Egy ilyen lépés önmagában még lehetne puszta jogi rutin, de az időzítés sokak szerint túl beszédes ahhoz, hogy véletlenről beszéljünk, főleg egy olyan cím esetében, amely több mint egy évtizede felszívódott a digitális áruházakból.

A találgatások így azonnal beindultak, és érthető módon sokan gondolják úgy, hogy a háttérben egy felújított kiadás vagy újrakiadás készülhet olyan modern platformokra, mint az Xbox Series X és Series S konzolok, a PlayStation 5 és a PlayStation 5 Pro, valamint Nintendo Switch 2-je. A helyzetet tovább árnyalja, hogy nem ez az első hasonló jel, mivel tavaly a Prototype esetében is doménmegújításra kerül sor, amit később konkrétabb fejlemények követtek.

Hirdetés

A Prototype első részéhez 2025 végén aztán érkezett is egy kb. 600 MB-os frissítés a Steamen, amely új stáblistát is tartalmazott, benne az Iron Galaxy Studios nevével. Ez a csapat korábban már együttműködött az Activisionnel többek között a Spyro Reignited Trilogy és a Tony Hawk's Pro Skater 1 + 2 munkálatai során. A frissítésben ráadásul egy Ubisoft Connect Version megnevezés is felbukkant, ami tovább erősítette a remake vagy remaster lehetőségét.

A Blur esetében azonban jóval rögösebb az esetleges visszatéréshez vezető út. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy a játék egyik legnagyobb vonzereje a több mint ötven valós autómárkát felvonultató járműkínálat, valamint a licencelt zenei anyag volt, és éppen a licencek lejárta miatt távolította el a kiadó a digitális áruházakból még 2013-ban, mindössze három évvel a megjelenést követően. Egy újrakiadáshoz az Activisionnek ismét meg kellene szereznie ezeket a jogokat, vagy radikálisabb megoldásként le kellene cserélnie a soundtracket és a teljes járműparkot, ami aligha lenne népszerű döntés.

Mindezek ellenére a rajongók lelkesedése töretlen, mert kasszát ugyan nem robbantott a Blur, de a maga idejében kifejezetten jól teljesített a kritikusoknál (82-es a Metacritic-átlaga), és a mai napig létezik egy kisebb, de aktív közössége, amely privát szervereken tartja életben a játékot. Valószínűleg nem lövünk nagyon mellé, ha azt feltételezzük, hogy lenne igény egy modernizált változatra.

Az is sokat számíthat, hogy időközben az Microsoft megszerezte az Activision Blizzard katalógusát. A korábbi években a kiadó szinte kizárólag a Call of Duty köré építette stratégiáját, így az olyan kisebb, de kultikus címek, mint a Blur vagy a Prototype háttérbe szorultak. Az új tulajdonosi kör azonban akár esélyt is adhat arra, hogy ezek a régi kedvencek végre megkapják a rajongók által régóta várt második esélyt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)