Megjelent és mindenkit letarolt a kedvenc roguelike-om folytatása
A Slay the Spire 2 mindenkit maga mögé utasított a Steamen, pedig ez még csak az Early Access.
A Slay the Spire 2 mindenkit maga mögé utasított a Steamen, pedig ez még csak az Early Access.
Természetesen ennek a hátterében is a mesterséges intelligencia áll.
A Bridgerton írói már befejezték a forgatókönyveket, hamarosan indulhat a gyártás.
Egy Reddit-felhasználó valós hardvert szúrt ki a játékban, a közösség pedig rátett még egy réteget.
Hónapok óta pletykáltak erről, de Murphy pedig végre reagált is.
A cég bevételei nagyot nőttek, de a részvényei tovább zuhantak. Valami nincs rendben, a madár pedig kapkodva próbálja rendezni tollait.
Az előrendelés hamarabb megkezdődhet, mint gondoltuk volna, ez pedig az árról is lerántja majd a leplet.
A kínai cégeknek adott egy kis előnyt inkább.
A Bluepoint bedobta az ötletet, de abból nem lett semmi, az oka pedig teljesen más, mint gondoltuk volna.
A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint az ENSZ gyermekvédelmi előírásaival is szembemegy a Fidesz AI generált videója.
Globális biztonsági hibára bukkant egy ártatlan projekt során egy szoftvermérnök.
Kitana és Sub-Zero bőrébe bújva zárták le a programot, a végén pedig egy versenyen tiltott emeléssel dobták fel a show-t.
Az archiváló oldalt DDoS támadáshoz használták fel egy meglehetősen kicsinyes célból.
A GTA 6 árával kapcsolatban már hallottunk mindent, most pedig egy bolt termékoldala ijesztget a lehetséges valósággal.
Az első rész designigazgatója úgy látja, az Embracer nem kezd semmit a szériával, az ő tervét pedig egyszerűen elengedte.
A meta és a Google ellen indult per azt vizsgálja, mennyire lehetnek a cégek felelősek az addikciós hatásokért, főleg a fiatalok körében. A tét hatalmas, a kérdés pedig sokkal komplexebb, mint gondolnánk.
A hónapokig az űrben rekedt asztronauták helyzetét a hibás Starliner okozta, az űrügynökség pedig váratlanul mindent kitálalt róla.
Jócskán túl van fénykorán a Ubisoft, mely egykor az egyik legnépszerűbb kiadó volt, mostanra pedig hosszabb távú fennmaradása is kérdéses. De mi vezetett idáig?
Márpedig a Unitree elég látványos prezentációt tartott a robotjai képességeiről.
Láttuk már Sophie Turnert a klasszikus Lara Croftként, az újabb fotók pedig a modernebb részek hangulatát idézik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)