13 percig tart végiggörgetni a kormányzati Facebook tiltólistáját
A tiltások feloldását a következő hetekre ígérik.
A tiltások feloldását a következő hetekre ígérik.
A Sky, a Peacock és a Universal stúdiók is az új médiavállalat részei lesznek.
Elég barátságosak az előfizetési díjak, illetve a rendszer és az applikáció is nagyot fejlődik.
A Sony a belső kommunikációjában elég egyértelműen vázolta, hogy miért nem fogunk PC-n Marvel's Wolverine-ezni és God of War: Laufey-zni.
Továbbra is elérhető a sajnos túlzottan is ismerős poszt Magyarország Kormányának hivatalos Facebook-oldalán, pedig semmi keresnivalója sincs ott.
A mobil nemcsak a tájékozódásban segíthet, ha utazol, hanem egy sor más dologra is jó - mutatunk öt appot, ami nélkül mi el sem indulunk.
Jó, azért nyilván formál ez valamit, de továbbra is nagyon minimális a kommunikáció.
A teszt több fontos specifikációt is elárulhatott.
A Százhalombattánál történt nyulas rollerbalesetből előbb országos mém lett, aztán váratlanul jó közlekedésbiztonsági lecke. A rendőrség ugyanis interjút készített a nyúltámadást megúszó rolleressel.
A Forum a Facebook csoportok kommunikációját alakítaná át.
A naivitást imádják a kiberbűnözők. Nézd meg, hogy te is az áldozatok listájára kerültél-e.
Ha nem szeretnél a megszakadt letöltések, a weboldalakon érvényes korlátozások vagy a túl nagy fájlok miatt aggódni, használj letöltésvezérlőt! Megmutatjuk, mi mit használunk.
A hivatalos kormányoldal új hangnemet és átláthatóbb tájékoztatást ígér.
Szerintük az állami kommunikációs költések jelentős piactorzító hatással jártak.
Bérjegyzékek és belső kommunikációs anyagok is birtokukba kerültek.
Minden kiderült a két új Oppo gépről, így már tudjuk a specifikációkat és árakat is.
Egy 18 éves programozó az MI-ügynökére bízta, hogy tartsa a kapcsolatot a szüleivel. Ez nem egyedi eset, a most felnövő generáció már az emberi kommunikációt is kiszervezné. Mit jelent ez szülőként?
Jelentős áttörést sikerült elérni az állatok "beszélgetéseinek" elemzésében.
Pusztán néhány specifikáció alapján sziklaszilárd tényeket kreálni a gamerhardverek világában nagy melléfogás. Mutatunk néhány hátborzongató, mégis népszerű tévhitet.
Nem láttuk jönni, hogy a Gearbox és a Zynga összerak egy új Borderlands-játékot és mindenfajta kommunikáció nélkül ki is adja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)