Savage 2 részletek
A GameCloud összegyűjtött a Savage 2 hivatalos fórumairól egy csomó új információt a játékról. Lássunk néhányat:
A GameCloud összegyűjtött a Savage 2 hivatalos fórumairól egy csomó új információt a játékról. Lássunk néhányat:
Kiss Szabolcs, a hazai Second Options garázsfejlesztő-csapat egyik tagja beszámolt nekünk arról, hogy a Wars On Sea című második világháborús tengeralattjáró szimulátor mellett - amelyről egyébként írtunk is már valamelyik korábbi számunkban - fejlesztenek egy off-road autós játékot is, Injected címmel. A csapat honlapján bővebb infókkal szolgálnak az alkotásról, letöltési aloldalukról beszerezhető egy mintazene is, sőt képeket is megszemlélhettek. Ha minden a tervek szerint halad, még idén el is készülnek vele.
Az EA Games legutóbbi pénzügyi adatai szerint veszített előnyéből és ezt a tarthatatlan állapotot megszűntetendő új stratégia felépítésébe fogott. Ennek egyik lépése, hogy 2,6 millió dolláros büdzséből felállítanak egy amolyan "játékfejlesztő iskolát", melynek célja elősegíteni a cég meglévő játékkészítői számára, hogy továbbra is élvonalbeli játékokat gyárthassanak. Első menetben 660 ezer dollárt költenek el a fejlesztésekre. A tanterv még kidolgozás alatt áll, de ami biztosan szerepelni fog a tárgyak között, az a technológiai fejlesztés, grafikai, mérnöki munka, projekt és emberi menedzsment. Az EA nevesebb előadókat kért fel a film-, zene-, és játékipar nagyjai közül, sőt a cég kreatív vezetőit is bevonta az oktatásba.
A Tri Synergy újabb videót adott ki a Shockwave Wings of Power című Microsoft Flight Simulator 2004-hez készülő kiegészítőjéből, melyben a P-47 Thunderbolt típusú gépet csodálhatjuk meg. A tervek szerint a gép 2-3 héten belül letölthetővé válik a Shockwave honlapjáról, ám egyetlen nagy hátránya, hogy fizetnünk kell érte. Aki a videót mégis megtekintené, az erre fáradjon.
A cég számára örvendetes mód az Earth 2160 kiadásának jogai a Topware nevű egyesülethez kerültek. Ezzel egyidőben a Topware jövőbeli terveiről nyilatkozott, melyben megemlítették az Earth 2160 leendő, speciális változatának kiadását, valamint, hogy több budget kategóriába sorolható játékot kívánnak piacra dobni. Ezt követően pedig jön a nagy durranás, a Curse of Souls, amiről az ég világon semmit nem voltak hajlandóak elmondani, így maradjunk annyiban; hogy várjuk a nagyágyú első prezentációját. A történektről bővebben ezen a linken.
A Guild Wars hivatalos oldalán feltüntették a kiegészítő, a Sorrow's Furnace indulásának dátumát, mely a tervek szerint szeptember 7-én várható. További részletekért fáradjatok el erre az oldalra. Thanks Chekow.
Újabb infók érkeztek a közeljövőben esedékes Steam frissítésekről. A közelmúltban ugyebár kiadta a Valve a Half Life: Blue Shiftet. Namármost ehez hamarosan jön a HD karakter és fegyver csomag, amitől valamivel jobban néz majd ki a stuff. A 1UP szerkesztőségétől megtudhattuk, hogy a Valve már tervezgeti a Half Life (1) Deathmatch változatának "stímesítését" is. Noha ennek grafikája nem sokat változik majd, jó hatással lesz rá a szintén hamarosan megérkező HDR effektusgyűjtemény. Érdekességképpen itt lenne egy kép a még készülő Day of Defeat: Source változatából.
Sajna arról továbbra sincs hír, hogy a már nagyon régóta várt Lost Coast pálya mikor érkezik meg végre...Frissült a Digital Jesters honlapja olyan információkkal, melyek pontosítják a játék angol nyelvű változatának megjelenési időpontját simán szeptemberről pontosan szeptember 23-ra. A BOS Files azt is tudni véli, hogy az eredetileg mára tervezett FilePlanetes béta változat (amely persze kizárólag előfizetők számára elérhető) késik egy hetet, így csak jövő héttől érhető el. Ja, és a korábban szeptember 1-jére ígért multiplayer demó is csúszik, és csak 8-án debütál. És még valami: kiadták a német változat első javítását, melyet innen tölthetnek le az érdeklődők. Nem kell megijedni, a fájl csupán NYOLCSZÁZ MEGÁS!!!
A Bit-Tech megtudta, hogy a hardver tervezők és a játékfejlesztők szoros közreműködésének hála több hamarosan megjelenő nagy játék is ki fogja használni a következő generációs dual magos processzorok képességeit. Egyelőre biztosnak tűnik, hogy mind a sikervárományos F.E.A.R. mind pedig a City of Villains megjelenésekor fel lesz készítve az új Intel processzorok támogatására, így ha gépünkben dual-core cpu lapul majd megnövekedett sebességet fogunk tapasztalni. A hírből megtudhattuk azt is, hogy a Microsoft gőzerővel dolgozik a Dungeon Siege Centrino-ra való optimalizálásán, aminek következtében valószűleg a játék megnövekedett FPS értékeket fog produkálni nem csak hordozható de asztali konfigurációkon is.
Igencsak pletykákkal teli napot élünk, reggel a BG&E most pedig a Monkey Islandot készítő Ron Gilbert-ről tudhattunk meg érdekes infókat. Az úriember netes blogjában elárulta, hogy Franciaországba utazott volna az elmúlt napok egyikén, hogy egy kiadóval találkozzon, ám utazását betegség miatt el kellett halasztania. Ezen kis híren felbuzdulva máris megindultak a spekulációk, hogy Ron valószínűleg új játékot tervez és ha már Franciahon és kiadó, akkor az valószínűleg az UbiSoft-t takarhatja (ismét visszatérünk a BG&E-höz, UbiSoft VS kalandjáték készítők). Tűkön ülve várjuk a fejleményeket, Ron-nak pedig jobbulást! :)
A népszerű kereső Google folyamatosan mutatja be legújabb fejlesztéseiket. Legutóbbi szolgáltatásukat Google Talkra keresztelték és egy olyan azonnali üzenetküldési rendszert takar, mint amilyen az MSN Messenger, vagy az ICQ. A program egyelőre bétateszt fázisban van és kizárólag a Google Gmail levelezőjének felhasználói férhetnek hozzá. Egyelőre nem tervezik reklámokkal telezsúfolni a szolgáltatást. A programot a www.google.com/talk oldalról tölthetitek le.
Michel Ancel egy interjú során elárulta, hogy anno a King Kong fejlesztésének kezdete előtt sokáig gondolkozott a BG&E sorozat esetleges folytatásán. Annak ellenére, hogy a játék anno teljes anyagi bukás volt az UbiSoft-nak, a készítők mind a sajtótól, mind pedig a játékosok részéről igazán kedvező kritikákat kaptak. Michel elmondta, hogy anno a story-t hosszabbra írták, mint csupán egy rész, sőt egészen odáig mentek el, hogy trilógiát terveztek a játékból, de sajnos a tervekből nem valósult meg semmi. Reméljük, hogy a Peter Jackson's King Kong debütálása után Ancel újra reflketorfénybe kerül és így esetleg zöld utat kaphat a BG&E folytatása is, mert ahogy Michel Ancel mondta,jó lenne befejezni a Beyond Good & Evil történetét.
A Codemasters, szépen lassan, kimérten csepegteti az infókat készülő online gammájáról, amely egyfajta fantasy-scifi elegyként próbálja majd megállni a helyét az igencsak erős versenyben. A játékot a kóreai CCR fejleszti, amely már kivívta az emberek elismerését az ázsiai térségben. Ha a fejlesztés a tervek szerint halad, akkor az európai és amerikai játékos társadalom 2006 elején népesítheti majd be a Novus galaxist a három frakció valamelyikénk oldalán harcba szállva. A megfelelő oldal megválasztása kiemelt fontosággal fog szerepelni a játékban, hiszen a készítők elmondása szerint a pvp igen kidolgozott aspektusa lesz majd a programnak, nem lesznek ritkák a napokon át tartó több ezer embert felsorakoztató epikus csaták sem. A megjelenésig minden MMO fan döntse el, hogy a Bellato Union, a Holy Alliance Cora vagy éppen az Accretia Birodalom áll közelebb a szívéhez.
A Rockstar Games negyedik alkalommal hirdette meg az "első valóban online digitális média versenyt", ahol lehetőséget adnak minden feltörekvő tehetségnek különböző kategóriákban: rövidfilm, DJ mix, rövid fikció és multimédia tervezés. Kategóriánként és személyenként vagy mailcímenként egyszer lehet nevezni. A nyerteseket valamikor november-december környékén hirdetik ki, igen értékes nyeremények várnak rájuk. Részleteket, további nevezési feltételeket a www.rockstargames.com/upload/ weboldalon találhattok.
Újabb szaftos részletek jelentek meg a a Bungie Software-féle Halo című játék szélesvászonra történő adaptációjáról. A Fox és a Universal stúdióknak sikerült megegyezniük a jogokat illetően, így előbbi a nemzetközi, míg utóbbi a hazai, vagyis az amerikai forgalmazást tudhatja magáénak. A Microsoft a majdani bevétel 10%-át, valamint ötmillió dollárt kap majd a jogok eladásából. A poén az, hogy a sorrend szerint először megíratták a forgatókönyvet, aztán elkezdtek lobbizni a stúdióknál és a fenti követelésekkel álltak elő. A forgatókönyv író Alex Garland egyébként egymilliót kap munkájáért. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a Halo 600 millió dolláros eladásai nyomán kétség kívül viselkedhet így a Microsoft. A film a tervek szerint 2007-ben fog berontani a mozikba.
Rupert Murdoch eddig is nagy embernek számított. Nem túl rég vásárolta meg a dot.com internetes oldalt a kis ravasz. Legutóbbi vétele a nyilván sokak által ismert IGN Entertainmentet, amely egy óriási, játékokkal és életstílussal foglalkozó weblapgyűjtemény. Nem is gondolnánk, mennyi minden tartozik ide, pedig így Mr. Murdoch bácsi kezébe került az egész FilePlanet, a GameSpy, a 3D Gamers, a Voodoo Extreme, meg egy csomó egyéb oldal. A vételi ár egyébként csekélyke 800 millió dollár. Egyébként a csávó további vásárlásokat tervez.
A Microsoft Games bejelentette, hogy a Fable: The Lost Chapters PC-re szánt verziója arany lemezes lett és a tervek szerint szeptember 20-án már a boltok polcain láthatjuk viszont. A szerep játékok szerelmesei kalandokkal gazdag világba kerülnek, melyben rálelhetünk rengeteg látványos varázslatra, pusztító fegyverekre, valamint erős pajzsokra, melyekre mind szükségünk lesz ahoz, hogy megküzdhessünk új szörnyekkel és más veszedelmekkel az alattomos északi pusztaságban.
Egy 2004-ben alakult magyar fejlesztőcsapat, a Vivo Games már jó ideje dolgozik első projektjén, melynek a Way of Crime címet adták és gyakorlatilag egy Budapestre átültetett GTA-val van dolgunk. A főszereplő végez tanulmányaival, majd ezután Budapestre költözik, hátrahagyva barátait, barátnőjét és családját (vajon miért?). Egy fuvarozó cégnél állást szerez és beindul a karrierje. Aztán egy rendőri ellenőrzés során kiderül, hogy az egész csak álca, a rendőrség szemében pedig egyszerű drogot fuvarozó piti bűnözővé válunk. A Gamekapocson találtok jó néhány rendert a játékból. Egyelőre még csak ezek állnak rendelkezésre, illetve egy azóta jó kövérre dagadt téma a fórumunkon. Ötleteket várnak a fiúk, minden mennyiségben. A tervek szerint 2006-ban készülnek el alkotásukkal.
A Blue's News értesülései szerint tervben van egy demó páros kiadása a Bet On Soldier című FPS-ből. A tervek szerint a készítők egy egyszemélyes, valamint egy multiplayer demót kívánnak kiadni szeptember 1-jén.
A 3D-s online világ a Second Life alkotója, a Linden Lab bejelentette a már másodjára megrendezett fejlesztői versenyének nyertesét. A verseny bírája a híres játék tervező és programozó Doug Church volt, aki olyan klasszikusokon dolgozott, mint az Ultima Underworld vagy a System Shock. Idén áprilisban tizenhat csapat lett kiválasztva a több mint száz nevezőből. A három hónapnyi fejlesztési idő után hat projektet választottak ki Church értékelésére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)