A Polyphony szeretné, ha 120 fps-sel futna a következő Gran Turismo
Kazunori Yamauchi szerint a 4K-s felbontás most elég, ezért a jövőben inkább a framerate növelésén fognak dolgozni.
Kazunori Yamauchi szerint a 4K-s felbontás most elég, ezért a jövőben inkább a framerate növelésén fognak dolgozni.
Ahogy az lenni szokott, a Twitch egy kazal játékkal hálálja meg a fizetséget, és ugyan ezúttal sem AAA játékokról van szó, érdemes lesz azért rájuk nézni.
A most megjelent anyagok láttán kicsit sajnáljuk, hogy a Sony végül úgy döntött, kukázza a projektet.
Kicsi volt az esély rá, hogy idő előtt kiderül a gép hivatalos neve, de Geoff Keighley és csapat inkább nem kockáztatott.
Az új Star Wars rendezője szerint mindig kockázatokat kell vállalni, és ebben Kojima is nagyon jó.
Kicsit túl van már tolva a Scorsese vs Marvel vita, Bob Iger még azt is vitatja, hogy a rendező látta a stúdió filmjeit, mielőtt fikázni kezdte azokat. Most már találkozna is vele.
Több kategóriában is megnézhetjük a magyar és nemzetközi Google keresési toplistát. Persze akár Kazahsztán keresési szokásait is megnézhetjük, ha akarjuk.
Az első kivágott fejezet már játszható is, ráadásul némileg javított formában élvezhetjük azt.
A játék rendezője elmondta, hogy a második rész még a Pathfinder: Kingmakernél is rosszabbul teljesített, ez pedig kockáztatja a sorozat jövőjét.
Vannak, akik továbbra is gondoskodnak róla, hogy ne felejtsük el a játékadaptációk rémálmát, hiszen további kukázott jelenetet láthatunk a legújabb videóban.
Több spin-off is készül a sorozat mellé, azonban most nagyon úgy tűnik, hogy az HBO egész egyszerűen kukázta az egyiket.
Vége a klasszikus számítástechnikának, kukázhatjuk a PC-ket - ehhez hasonló címekkel harangozták be a Google új bejelentését. Pedig mindez egyáltalán nem igaz annak ellenére, hogy valóban nagy lépés a kvantumfölény.
Aki Sega Mega Drive-on vagy SNES-en szeretné játszani a játékokat, 100 dollárért vehet kazettákat.
Egy szivárogtatás alapján újrahasznosítják a Call of Duty 4: Modern Warfare egyik kukázott tartalmát.
Nemcsak hogy eluralkodhatnak rajtuk érzelmeik, de harc közben is életszerűen taktikáznak majd, így abból kiindulva tervezhetünk meg egy harcot, hogy hogyan viselkednének a valódi emberek az adott helyzetben.
A fejlesztőcsapat nyilatkozata alapján a játékban valóban nem lesz megtalálható a Factions mód, de önállóan elérhetővé tehetik a közeljövőben.
Nyárvégi kikapcsolódás a családdal, mert bújócskázni jó buli! Vagy mégsem?
A könnyű siker helyett inkább kockázatot vállalt, hogy a játékosoknak ne okozzon csalódást.
A Starz nem kukázta a The Continentalt, csak vár még vele egy kicsit.
A minél jobb felhasználói élmény érdekében a Microsoft illetékesei ismét gyúrnak egy keveset az Xbox One kezelőfelületén.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)