Az izraeli-palesztin konfliktus miatt nem hajlandó többé Xboxon árulni játékát egy fejlesztő
Meglátása szerint a Microsoft közvetett módon hozzájárul a Gázai övezetben zajló népirtáshoz.
Meglátása szerint a Microsoft közvetett módon hozzájárul a Gázai övezetben zajló népirtáshoz.
Két pofont is kiosztottak az RTL-nek: bíróság a Médiatanács pártján állt a Reggeli és a Sztárbox ügyében.
Hivatalos dokumentumok erősítik meg, hogy a csökkenő tendencia mögött egyebek mellett a márka hírnevének romlása áll.
Ráadásul a Remedy úgy döntött, hogy nem kér teljes árat a játékáért, sőt.
A Tesla az eladások 71%-os visszaesésről beszél és már nehezen tudható be a piac szeszélyének.
Bay a rendezője, Sweeney pedig a producere lesz a Sega legendás autós játékából készülő adaptációnak.
Nem sokkal azután, hogy az HBO megerősítette az új adaptáció szereposztását, elindult a kampány az egyik színész Paapa Essiedu lecseréléséért.
Újabb áremelési hullámba kezdett a Sony, a konzolja után a havidíjas szolgáltatásáért is többet kér.
Nagyon szeretnék a rajongók, hogy ez egyszer tényleg megtörténjen.
Van benne valami, de a film több sebből vérzett, mint amit fel lehet írni egy világjárványnak.
Szó esett arról is, hogy Michael B. Jordan nem Smith fiát alakítja majd.
Igazából egy háttérjelenetben kiszúrták őt, de a streamer eléggé neheztel.
A konzolgyártó váltig állítja, hogy a Nintendo Switch 2 Welcome Tour megéri az árát.
Még a legjelentéktelenebb mellékszerepekben is ismert színészek tűnnek fel.
A mozi a játékok előzményeként fog szolgálni.
Raphael Colontonio egyáltalán nem zárná ki, hogy elkészítse nekünk a harmadik Dishonored-játékot.
Nem sem az Embracer Group, sem más megkeresett kiadó nem hisz már a franchise-ban.
Átírják a forgatókönyvet, jóval grandiózusabbá válhat a projekt.
Nem épp a világ legbiztonságosabb megoldása a Gmailt használni ilyen esetekben.
A Paramount zöld utat adott a Dexter: Eredendő bűn második évadának.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)