Már megint a kalózkodás büntethetőségét vizsgálja a svéd kormány
Akár hat év börtön egy torrentoldalért? Svédország eddig nem volt túl szigorú a kalózkodással szemben, de ez a jövőben elég komoly fordulatot vehet.
Akár hat év börtön egy torrentoldalért? Svédország eddig nem volt túl szigorú a kalózkodással szemben, de ez a jövőben elég komoly fordulatot vehet.
Nem kaptunk egyértelmű cáfolatot, de nagyon úgy néz ki, hogy a Transformers rebootról szóló pletykák elhamarkodottak voltak.
A piac csúcsára juthat az egyelőre ismeretlen Yangtze, amennyiben sikeres lesz az együttműködés.
Az Irregular Corporation és az MSI együttműködésének köszönhetően a PC építő szimulátorban a gyártó termékeit is beleszerelhetjük majd a masinánkba.
Remekül kezdte pályafutását a Warhorse régóta várt szerepjátéka, a Kingdom Come: Deliverance, ugyanis digitálisan és dobozos formában is rengeteget kapkodtak el belőle.
Újabb ügyes reklámfogással állt elő a dezodorokat és tisztálkodási szereket gyártó cég.
Egy Apple-gyakornok volt, aki csak a barátaival akarta megosztani, aztán trükközni vele egy kicsit. Túllőtt a célon rendesen.
Akik eddig is mindenütt kutakodó, mindent megfigyelő, mindent tudni akaró szolgáltatóktól féltek az interneten, adják hozzá ezt is a listához.
Frissült a Skylake processzorok mikrokódja, elvileg már stabil a patch. A többi processzora csak ezután érkezhetnek az új csomagok.
Ha a pálya építése közben épp nincs semmi tennivalód, és társasoznál egyet, most már arra is van lehetőséged.
Ryan Reynolds ismét Twitteren garázdálkodott, itt osztotta meg a rajongókkal a film legújabb plakátják.
Ha szereted az RPG játékokat és érdekel a történelem, akkor ez lesz a bibliád. Egy top 70-es listából született ez a hatalmas kódex.
Bár egyedül is játszható, a Hacktag értelemszerűen kettesben lesz igazán jó móka.
A Friday the 13th: The Game egyik viszonteladójának alkalmazottja döntött úgy, hogy a játék exkluzív kódjainak ellopásával tesz szert egy kis mellékesre, amik közül sokat vissza is vontak a készítők.
A Rare munkatársai összesítették a béta statisztikáit, és úgy ítélték meg, hogy hatalmas siker volt a tesztidőszak.
A Tomb Raider sorozaton dolgozó csapat most a Marvellel szövetkezett, és már készül a játék, ami most még csak szimplán The Avengers project kódnéven ismert.
Végre jobban is megnézhetjük, milyen lesz élesben a Nintendo kartondobozos projektje.
A Take-Two nagyon bizakodó a következő pénzügyi évvel kapcsolatban, melynek során nem csak a Red Dead Redemption 2, de egy 2K-játék is meg fog jelenni.
A Gru, A kis kedvencek titkos élete és a Minyonok animációs filmek mögött álló stúdió a Nintendóval együttműködve készíti el Super Mario rajzolt kalandjait.
Az AMD ügyvezetője sok érdekességről árulkodott, miközben a bányászőrületnek hála tovább emelkedő árbevételről beszélt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)