Eszelősen sok pénzt kell összeszednie az Avatar 2-nek ahhoz, hogy ne legyen bukás
James Cameron elárulta, mit kell teljesítenie az Avatar: A víz útjának ahhoz, hogy a stúdió sikerként tekintsen rá. Nem lesz egyszerű.
James Cameron elárulta, mit kell teljesítenie az Avatar: A víz útjának ahhoz, hogy a stúdió sikerként tekintsen rá. Nem lesz egyszerű.
Az előzőnél jóval nagyvonalúbb ajánlatot kapott a Sony a Microsofttól.
Kezd körvonalazódni, mit jelent majd a gyakorlatban a Sony és a Honda partnersége.
PlayStation 4 és PlayStation 5 játékok, valamint akciós kontrollerek várnak a Konzolvilág Black Friday akciójában.
Ahhoz képest, hogy milyen drága, a közösségnek meglepően pozitív a véleménye a játékról.
A Keysfan Black Friday leárazásában még ajándék is jár vásárlásod mellé!
Már nem kell sokat aludni a The Callisto Protocol érkezéséig, után meg a rémálmok miatt úgysem fogtok merni elszenderedni.
Több, a Game Awards által év játékra díjra jelölt címet is nyomott áron húzhattok most be.
Az egyszerre játszó játékosok száma hamar az egekbe szökött a Call of Duty Warzone 2.0 indulását követően, csak két játékot nem tudott megelőzni - még.
A túlzott komolyságból az infantilizmus legmélyebb bugyraiba süllyedt le a Netflix harcos apácákról szóló sorozata.
Maga az Xbox fejese erősítette meg, hogy mégsem jön a Project Keystone.
Nem egyszerű meggazdagodni ezeken a felületeken, de az algoritmus sokat segíthet.
Nem lepődtünk meg, de azért nem baj, hogy megerősítették a Horizon: Call of the Mountain megjelenési dátumát.
Sok mindent lehet gyűjtögetni a God of War Ragnarökben, de kétségtelenül a versek a legszórakoztatóbbak.
Mindenkinek megvan a maga kedvenc Tarantino-filmje, így magának a közönségkedvenc rendezőnek is.
Nyilván jó okuk volt erre még akkor is, ha egyszer már bejelentették a megjelenés napját.
A Netflix újdonsága egyszerre szolgálja a felhasználók és a streaming platform érdekeit.
Hamarosan elindulhatunk Jézus életútjára a nagysikerű Újszövetség adaptációjával.
Egyelőre nincsenek konkrétumok, de erre utal egy, a Sony által benyújtott szabadalom.
Az Xbox fejese ismét ígéretet tett a PlayStation konzolok hosszú távú támogatására.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)