PlayStation VR - előadást tart a Sony, kiszivárgott az ár?
A Sony egy PlayStation VR eseményt tart márciusban, ráadásul egy cseh honlapnak köszönhetően talán a VR-eszköz árát is megtudtuk.
A Sony egy PlayStation VR eseményt tart márciusban, ráadásul egy cseh honlapnak köszönhetően talán a VR-eszköz árát is megtudtuk.
Sok minden hiányzik a Street Fighter V-ből, de legjobban talán annak a lehetősége, hogy offline játszhassunk a gép ellen egy best-of-3 meccset. Ez még változhat.
Vihar előtti csend honol a magyar játékeladási toplistán, ami persze nem azt jelenti, hogy nem vettünk itthon játékokat, de ezúttal nem feltétlenül az újdonságok taroltak.
A nagy múltú Master of Orion sorozat új részét a Wargaming készíti, és nagyon más lesz, mint a csapat többi játéka. Szerencsére.
A Capcomnak rohamtempóban kellett rendbe hoznia a Street Fighter V szervereit a megjelenés után, de a hétvégére a legzavaróbb hibákat sikerült kijavítaniuk.
A Riot Games egy elég radikális megoldást talált ki arra, hogy felgyorsítsa a League of Legends meccseket.
A Valve egyre közelebb van ahhoz, hogy végre befejezzék az évek óta tervben lévő kompetitív matchmakinget, ami a játékosok teljesítménye alapján rakja össze a meccseket.
Hamarosan még többet fog tudni a PlayStation 4. Jön a 3.5-ös frissítés, amit bárki megjelenése előtt kipróbálhat, ha hajlandó cserébe visszajelzésekkel segíteni a Sony munkáját.
Továbbra is megállíthatatlanul özönlenek az Attack on Titan gameplay felvételek, a legújabb videó azonban egy igazi csemegét tartogat.
Hatalmas spoilerek szerencsére nincsenek az új képek között, de egy-két apróságot megtudhatunk belőlük a Trónok harca hatodik évadának cselekményéről.
Újabb terjedelmes javítással jelentkeztek a Rainbow Six Siege fejlesztői, amiben néhány hasznos feature is helyet kapott a rengeteg hibajavítás mellett.
Egy kis szerencsével a cylonok ismét megpróbálhatják elpusztítani az emberiséget.
Nem áll jól a Mad Catz szénája, amit csak még inkább jelez az, hogy szinte a teljes vezetőség lecserélődött.
Emberi agyvelővel kifesteni a járdát a nap minden szakában kiváló elfoglaltság. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor egy vércsepp inkább volt négyzet, mintsem karika.
A világ szerencsésebb felén már a jövő héten bemutatják a Derek Zoolander második kalandját, ennek köszönhetően pedig befutott a premier előtt utolsó előzetes. Csak annyit mondunk: Relax!
A Microsoftnak határozott elképzelései vannak arról, hogy a sportrajongók hogyan teremti meg a kiterjesztett valóság az újfajta NFL élmény. Szerintük például remek dolog, ha a falból holografikus játékosok törnek elő.
Még javában készül a Doom 64 feltámasztásával kecsegtető projekt. A lelkes fejlesztő most a felújított fényeffekteket mutatta be.
Befutottak az XCOM 2 első értékelései és úgy tűnik jobban jártunk a halasztással. A negyedévnyi várakozásért cserébe ugyanis egy elég jó játékot kapunk.
Az FBI már több éve nyomoz olyan pénzügyi szakemberek után, akik kétes üzleteket bonyolítottak és mint elárulták, az ezekhez szükséges infók gyakran a Call of Duty chatszobáiban cseréltek gazdát.
Egy ideje nem hallottunk már a Superhotról, de szerencsére nem halt el a projekt. Most már megjelenési dátumot is tudunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)