Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3459

Hamarosan itt a Dune Editor!

Hír | 2001.10.12 08:16

A Westwood hamarosan kiadja nemrégiben megjelent Emperor: Battle for Dune című játékának pálya és küldetéstervező programját. Ebből egyelőre egy képet tekinthettek meg itt (amiből egyébiránt kiderül, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű dolog...).

FONTOS - FONTOS - FONTOS - FONTOS - FONTOS - FONTOS

Hír | 2001.09.24 19:02

Sajnálattal közöljük kedves olvasóinkkal, hogy az e hónapra tervezett és ígért Tachyon című teljes játékunk technikai okok miatt el kellett halasztanunk. Murphy sajnos az utolsó pillanatban kopogtatott, úgyhogy arra sem maradt lehetőségünk, hogy az újságot/címlapot a történteknek megfelelően módosítsuk. Így a CD-tartalomban, a teljes játék leírásnál, és minden egyéb létező helyen a Tachyon fog szerepelni az októberi szám hasábjain, mint teljes játék, amiért szintén elnézést kérünk. (Kárba mindenesetre nem fognak veszni ezek az oldalak, mert a következő számok valamelyikében mindenképpen megtalálható lesz a játék!) Addig sem maradtok azonban játék nélkül! Ugyanis ehhez a számunkhoz is mellékeltünk – természetesen – ajándék CD-t, ami nem mást tartalmaz, mint a minden repülő szimulátorok atyját, F-16: Multirole Fighter – ami ugyanúgy tervbe volt véve, mint a Tachyon, csak egy picit később került volna terítékre! A változás tehát nem eget rengető, de a kellemetlen keveredésért mindenképpen elnézést szeretnénk kérni mindazoktól, akik már ebben a hónapban a végtelen űr meghódítására készültek. Nekik most várniuk kell egy picit. Akik azonban a vasmadarakat részesítik előnyben, máris izzíthatják az e havi teljes játékunkat tartalmazó CD-t meghajtóikba.

Star Trek: Armada II honlap

Hír | 2001.09.17 18:21

Elkészült az éppen fejlesztés alatt álló Star Trek: Armada II című stratégiai játék teljesen hivatalos honlapja. Itt több képet, hátteret, zenét, és egyéb meglepetést találhatsz a témával kapcsolatban.

Journey's End demó

Hír | 2001.09.14 18:24

Az Avault honlapról letölthető a Journey's End című játék kipróbálható demó verziójának felújított változata. Ebben fejlettebb multiplayer rész, új 3D-s átvezetők, és egyéb érdekességek találhatóak. Ha érdekel, klikkelj ide.

Commandos 2 Movie

Hír | 2001.09.11 08:41

A Pyro Studios Commandos 2: Men of Courage című játékából tekinthettek meg egy újabb animációt, ha ellátogattok erre az oldalra. Az animáció mérete kb. 40MB, és német nyelvű alámondással lett társítva. A teljes, 3CD-s játék egyébként 2-3 héten belül kerül a boltok polcaira.

Mercedes játékok várhatóak...

Hír | 2001.09.07 10:04

A TDK Mediactive az idei ECTS-sen bejelentette, hogy megvette a jogokat a Mercedes-Benz gyártányok (legyen az autó, motor, görkori, vagy bármi egyéb) játékokban való felhasználásáról. Remélhetőleg a cég rengeteg ilyen programot csinál majd...Az első ilyen játék 2002-ben várható, a platformok egyelőre ismeretlenek.

Mortal Kombat 5?!

Hír | 2001.09.07 09:50

A Midway kiadott egy kis naptárt, hogy mely játékai "pontosan" mikor fognak megjelenni. Ez összesen 14 programot tartalmaz XBox-ra, melyek között megtalálható a Mortal Kombat 5 is! Egyelőre semmi egyéb infó, kép vagy egyéb nem szivárgott ki, de hamarosan erre is sor kerülhet...Lássuk hát a teljes listát:

  • Arctic Thunder
  • Defender
  • Freaky Flyers
  • Gravity Games: BMX
  • Legion: Legend of Excalibur
  • MLB Slugfest
  • Mortal Kombat 5
  • NBA Basketball
  • NFL Blitz 2002
  • NFL Blitz 2003
  • NHL Hitz 2002
  • NHL Hitz 2003
  • RedCard Soccer
  • Spy Hunter Néhány kivételével (Arctic Thunder, NFL Blitz 2002, NFL Hitz 2002) mindegyik jövőre fog megjelenni, ezek pedig elvileg még idén...

  • Készül a Project ALPHA

    Hír | 2001.09.07 09:41

    Az idei ECTS zárt falai között, az Orosz MiST Land bejelentette legújabb fejlesztését, a Project ALPHA-t. Ez egy csapat orientált taktikai stratégia lesz. A játékos egy 16 emberből álló csoportot irányíthat. Feladataink közé tartozik a túszmentés, a szabadtéri harcok leküdése, stb. Az első képeket októberre ígérik! Várható megjelenése 2002 negyedik negyedév. Ez a cég fejleszti egyébként a Paradise Cracked című játékot is, mely a Buka Entertainment gondozásában jelenik majd meg, valamikor 2001 végén.

    Ubi Soft az ECTS-en!

    Hír | 2001.08.28 10:21

    A UbiSoft is bejelentette, hogy mely alkotásokat akarja bemutatni az idei ECTS játékkiállításon, a hét végén Londonban. Ezek között található PSX, PS2, és egyéb program is, ám minket igazából csak a PC-s felhozatal érdekel. Ezek sorrendben: Battle Realms, Myst III: Exile, Pool of Radiance: Ruins of Myth Drannor, Tom Clancy's Ghost Recon

    New World Order megjelenés!

    Hír | 2001.08.24 09:02

    A Project Three Interactive bejelentette, hogy a svéd Termite Games által nemrégiben bemutatott New World Order című játékot ők fogják kiadni. Ha minden jól megy, erre valamikor 2002 márciusában kerül sor. Ez egyébként egy nagyon szépen kivitelezett FPS lesz. Itt néhány képet is megtekinthetsz ebből.

    Új játékok a jövőből

    Hír | 2001.08.21 16:16

    A svéd Prelusion Games-nek készülnek a legújabb (még hivatalosan be sem jelentett) alkotásai. Az első a No Man's Land kódnevet viseli (ami annyit tesz, hogy még megváltoztathatják). Ez egy third-person akciójáték lesz, valamikor az első világháború idején. Ebből az első két képet megszemlélhetitek itt. A másik a Hauntings nevet kapta, mely kaland-stratégia lesz. Ez a cég készítette egyébként a Gilbert Goodmate nevezetű kalandjátékot is! A hivatalos honlapon hamarosan lesznek ezekről animációk, és egyéb meglepetések...

    id játékok a porondon!

    Hír | 2001.08.13 19:19

    Az id Software, ígéretéhez híven bejelentette legújabb játékát/játékait, a tegnap befejeződött QuakeCon nevű versenyen. Ezek között megtalálhatjuk a Nerve Software által fejlesztett Return to Castle Wolfenstein multiplayer változatát. A nagy bejelentés mégis a Quake 4 volt, mely a jelek szerint különféle Matrix-stílusú effektekkel lesz teletűzdelve...Ez egyébként lényegében Quake 2 szerű univerzumba kalauzol majd minket, természetesen egy enyhén szólva kielégítő grafikus motorral (Doom 3 továbbfejlesztve!). Szintén érdekesség, hogy a Quake sorozat következő tagját nem az id, hanem a Raven Software fejleszti (előbbi a grafikus engine megalkotója, utóbbi pedig minden mást készít). A játékban nagyon előtérbe hozzák a single player részt, ám valószínűleg a multiplayer módok sem lesznek gyengék. A QuakeCon-non egyébként bemutattak egy teljesen új Doom 3-as animációt is, ám az id senkinek sem engedte meg, hogy bármit nyilvánosságra hozzanak erről.

    Alcatraz honlap!

    Hír | 2001.08.13 18:01

    A CDV Software elindította a Magyar fejlesztésű (Philos Labs) Escape from Alcatraz című 3D-s valós idejű taktikai akció-kalandjáték (ehhh...levegő!) hivatalos honlapját. Itt egyelőre csak néhány új képet találhatsz ebből, ám hamarosan érkeznek az animációk és egyéb érdekességek is.

    Készül a Deadly Dozen

    Hír | 2001.08.13 17:07

    A GameSpot honlapon bejelentették, hogy az Infogrames hamarosan piacra dobja következő akciójátékát (FPS és third-person keverék), mely a Deadly Dozen nevet kapta. Ez egy Második Világháborús program lesz, ahol a játékos egy egész csapatot is irányíthat majd (persze nem több száz emberrel). A játékot egyébként az nFusion Interactive fejleszti. Megjelenésekor elég alacsony, mindössze 20 dolláros áron kapható majd...az első képre a játékból a jövő hétig még várnunk kell.

    SWEPII: Attack of the Clones

    Hír | 2001.08.13 17:00

    A Lucasfilm nemrégiben bejelentette, hogy a már régóta készülő Star Wars: Episode II filmjük alcíme Attack of the Clones lesz. Ezt a bejelentést azért érezték fontosnak, hiszen a következő évben megjelenő több Star Wars univerzumban játszódó program is csatlakozni fog ehhez a címhez (akárcsak az Episode I esetében). A filmet egyébként valamikor 2002-ben fogják vetíteni. Érdekesség, hogy egyes meg nem erősített pletykák szerint a film már teljesen készen van...

    Új MMORPG a láthatáron!

    Hír | 2001.08.03 08:29

    A Norvég Razorwax játékfejlesztő cég tegnap bejelentette, hogy készítik Darkfall névre keresztelt, MMORP (massively multiplayer online RPG) játékát. Ebben rengeteg varázslat, fantázia, sárkány és egyéb lények+meglepetések lesznek. Elvileg már ebben a hónapban lesz az alpha verzió tesztelése (persze nem publikus...), a végleges verzió megjelenését azonban csak valamikor 2003 első negyedévére tervezik. A hivatalos honlapját itt találod meg!

    Készül a Combat

    Hír | 2001.08.03 07:53

    Az Infogrames bejelentette, hogy 2002 februárjában piacra akarják dobni a 22 évvel ezelőtt, Atari-ra megjelent Combat című játék PC-s változatát (persze némilegfeltupírozva). A programot a Magic Lantern fejleszti, és tervük, hogy ismét felélesszék az egykor nagysikerű játék szórakoztató mívoltát! Ez egyébként egy tankos harci játék volt, mellyel már akkor is többen játszhattunk (ez hatalmas teljesítmény volt abban az időben!). Az új változat tartalmaz majd rengeteg világot és pályát, 5 játékmódot, 3 tanktípust, single és multiplayer módokat, valamint 2D-s és 3D-s nézőpontokat... Az eredeti verzióbol most megtekinthettek két képet, ha ellátogattok ide (ne ezek után ítéljetek az új játékra... :) ).

    Quakecon 2001 naptár!

    Hír | 2001.08.02 08:38

    Elkészült a The Quakecon 2001 nevezetű rendezvény hivatalos naptárja, melyből megtudhatjuk, hogy az egyes előadásokra (és egyéb meglepetésekre) pontosan mikor kerül sor. A "LAN show" augusztus 9-től 12-ig tart. Ha jobban megvizsgáljuk a naptárt, jól láthatjuk, hogy az id Software bejelentésére 10-én, 14 és 15 óra között kerül sor (sokak reménye szerint ekkor jelentik be a Quake 4-et)!

    Új integrált magot jelentett be az S3/VIA

    Hír | 2001.07.31 13:54

    Amint ez már közismert, a VIA a közeljövőben elkészülő új lapkakészletébe az UltraSavage grafikus magot építik be. Most megtudtunk néhány közelebbi információt erről a magról: 166 MHz, 2 pixel órajelenként, 2 texel pixelenként. Hardware T&L, 18.5 millió poligon másodpercenként. Állítólag a t&L egység 5 millió vertexet lesz képes feldolgozni másodpercenként. DirectX7 támogatás Két csatornás LVDS, TV kimenet és 12 bites digitális csatolófelület. DuoView technológia IDCT, Median szűrő Beépített TMDS 1.5W fogyasztás Ezt az új VIA lapkakészletet egyébként PC2700 DDR SDRAM-os alaplapokhoz használja majd a VIA. Ez azt jelenti, hogy a memória busz sávszélességének növelése miatt a grafika teljesítménye is jóval nagyobb lesz. Minden valószínűség szerint az nVidia Crush 11/12 megoldásával fog ez a készlet versenyezni, amely valószínűleg a beépített GeForce 3 MX lesz. Nagy verseny várható.

    Hivatalosan is igaz...

    Hír | 2001.07.27 09:03

    Tegnap előtt hírt adtunk arról, hogy a Black Isle Studios leállította TORN című szerepjátékának a fejlesztését. Ma, már hivatalosan is megerősítette ezt a hírt az Interplay, így biztosak lehetünk abban, hogy nem jelenik meg a játék (legalábbis amíg egy új, lelkes csapat fel nem karolja azt)! A cég jelentése szerint az eredeti készítő csapatból többen eltávoztak, mások pedig egyéb projektekbe kezdtek...

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)